Ez a laza kis kiruccanás a honvédségi luxusjettel nekünk, adófizetőknek nagyjából kilencmillió forintunkba került. Orbánék tudják, mi a jó, már nem csak a feleséget, hanem két gyermeket is magukkal kell vinni a rendkívül fontos, hivatalos útra. Az adatok és az Itáliában készült fotók alapján nem nehéz összerakni a mozaikot, megint kicsit megnyaraltattuk a miniszterelnököt és családját. Ugye emlékszünk arra, mekkora balhét csapott ki abból a Fidesz még ellenzékben, hogy Gyurcsány Ferenc első osztályon mert utazni repülővel. Orbánéknál nincs ilyen gond, számukra külön kibérelt luxusjettel oldják meg utazgatásaikat, bár vannak olyan…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Ingyen kötelesek dolgozni az egyetemi hallgatók Semjén vadászati kiállításán
77 milliárd forintból nem jut arra, hogy minden munkaerőt kifizessenek, ezért „önkéntes alapon”, ingyen dolgoztatják majd az egyetemistákat a kiállításon. Egy, az Átlátszó Oktatás birtokába jutott, augusztus 27-i keltezésű email alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatókat kötelezne arra, hogy végezzenek “önkéntes” munkát a lassan 77 milliárd forint összköltségű Vadászati Világkiállításon. Az ingyenmunkát a diákok tanítási időben kénytelenek elvégezni. Egy hallgató küldte el nekünk azt az emailt, melyben saját egyeteme, a MATE arról tájékoztatja őt, és még számos diáktársát, hogy október 4.-e és 10-e között a Vadászati Világkiállításon…
Tovább olvasomA kilátogatók óriási káoszt tapasztaltak a kecskeméti repülőnapon
Felháborítónak tartják a szervezést, hogy több száz kilométernyi utazás és több órás araszolás után a parkolóig sem jutnak el és inkább feladják. Nyolc év után rendeznek újra repülőnapot Kecskeméten, de a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató hivatalos Facebook-oldalán több kommentelő és az egyik olvasó is arra panaszkodik, hogy délelőtt szinte lehetetlen volt eljutni a parkolókig. A Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság már tegnap közölte, hogy nőhet a menetidő és torlódás is kialakulhat Kecskemét környékén az esemény miatt. Az Index egyik olvasója az előre kifizetett belépővel, autópálya matrica vásárlással, kétszáz kilométeres utazás és három óra dugóban…
Tovább olvasomCsak találgatni lehet, kire száll az örökös nélkül elhunyt egyik leggazdagabb magyar vagyona
Néhány napja elhunyt a milliárdos gyémántkereskedő és kastélytulajdonos, Csebi Pogány Alajos, most pedig azt találgatják, mi lesz a vagyonnal, mert a tehetős üzletembernek – legalábbis a Blikk szerint – nem volt örököse. A bulvárlap megfogalmazása szerint a dúsgazdag férfit mindenki szerette, idős korára viszont egyedül maradt: gyermekei közül kettő is drámai körülmények között hunyt el, majd az egyik feleségét is elveszítette. Csebi Pogány Alajos 2003-ban a 100 leggazdagabb magyar között az 58. helyen szerepelt, amin a Blikk szerint nagyon felháborodott, és hozzátette, az első helyen kellene lennie. „Ha majd nem leszek, ráhagyom…
Tovább olvasomMegütötték a DK egyik képviselőjét, a kiérkező rendőrökbe is belekötött az erőszakoskodó
Bántalmazták a Demokratikus Koalíció egyik önkormányzati képviselőjét, aki a történtek miatt haladéktalanul feljelentést tett – közölte az ellenzéki párt sajtóirodája szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint Varga Gergő, a DK újbudai önkormányzati képviselője az őszi ellenzéki előválasztásra gyűjtötte az ajánlásokat, eközben ütötte meg egy férfi. A bántalmazó a kiérkező rendőrökkel is vitába keveredett, és azt mondta, hogy „a DK képviselőjének és aktivistáinak baseballütővel kell szétverni a fejét”. „A Demokratikus Koalíció elutasítja az erőszakot, a bántalmazott képviselő pedig haladéktalanul feljelentést tett. Elkeserítő, hogy Orbánék uralma alatt ilyen szintű gyűlölet harapózott el az…
Tovább olvasomKásler Miklós lovagkereszttel tüntette ki a Pesti Srácok főszerkesztőjét
Huth Gergely is csatlakozhatott Bayer Zsolthoz és Bencsik Andráshoz eme jeles kitüntetéssel. Ezzel sajnos be is árazták a lovagkereszt értékét, nagy kár érte. De hát az érdemek… Bayer Zsolt és Bencsik András után mostantól Huth Gergely, a Pesti Srácok nevű kiadvány főszerkesztője is a mellére tűzheti a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken adta át a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést a kormányhű médiaszemélyiségnek az állami ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban. A hivatalos indoklás szerint Huth számos nemzeti ügy felkarolását és képviseletét, valamint a határon…
Tovább olvasomAnnyira nincs érdeklődő Semjén vadászati kiállítására, hogy ingyenjegyek tömegével próbál látogatókat szerezni a kormány
Közel 70 milliárdnyi közpénzből nekünk óriási szükségünk volt erre a vadászati kiállításra. Hiába no, valakinek a foci a hobbija, valakinek a vadászat, ha az érintettek kormányzati emberek, akkor ez nekünk nagyon sok pénzünkbe kerül. A legújabb módszer, hogy ingyenjegyekkel és utazással próbálják Orbánék Semjén kiállítására csábítani legalább a gyerekeket. Így legalább a látszata meglehetne, hogy mekkora hatalmas érdeklődés volt az esemény iránt. Csak nehogy itt is titkosak legyenek majd a részletek a járványvédelem miatt… A teljes ingyenesség vonatkozik a tanárokra is, akik 120 perces, vezetett kiállítástúrán vehetnek részt az iskolásokkal…
Tovább olvasomKanász-Nagy Máté megszólalt Demeter Márta átigazolásáról | videó
A Reflektorban vendége Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke volt, akivel többi között az előválasztási esélyekről, az LMP jövőjéről, valamint Demeter Márta kilépéséről is beszélgetett a JövőTV stábja a Reflektorfényben műsorukban. Kanász-Nagy Máté elmondta, hogy az LMP eddig sikeres a gyűjtésben, ugyanis többek között Baranya megyes kettes körzetében Keresztes László Lóránt már az első nap összegyűjte a kötelező minimum aláírást indulásához. A társelnök szerint az előválasztáshoz az aláírások összegyűjtése nem jelent nagyobb kihívást, mint egy hagyományos választás idején, ami egy jó előjel lehet. Az LMP pártján belül nem indít olyan sok jelöltet, mindösszesen…
Tovább olvasomAz EU-ból való kilépésre készül Orbán?
„Orbán huxitra készül.” Ez a véleménye egy volt európai parlamenti képviselőnek, aki 2009 és 2019 között a Brexitért küzdött Brüsszelben. Paul A. Nuttal a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló Rt.com oldalon fejtette ki a véleményét, amely szinte egyidőben jelent meg Szergej Lavrov külügyminiszter budapesti tárgyalásaival – írja a HVG. Ideje a huxitról beszélni – idézi a Magyar Nemzetet a Brexit híve, aki szerint, ha Orbán Viktor miniszterelnök nem a kilépésre készül, akkor nagyon is kockázatos játszmát folytat Brüsszellel szemben. A magyar kormánysajtó figyelmes brit olvasója utal arra, hogy a…
Tovább olvasomHadházy kiszúrta, hogy mi épül a hatvanpusztai Orbán-birtokon
Még mindig tudnak meglepetéssel szolgálni a hatvanpusztai Orbán-birtok építésénél – írta Hadházy Ákos. A képviselő a Facebookon posztolt képeket arról, hogy mióta legutóbb a helyszínen járt, az udvaron két hatalmas medencét alakítottak ki. Mint írta, az nem egyértelmű számára és kollégái számára sem, hogy ezek úszómedencék vagy szökőkutak lesznek-e majd. Ezen kívül újabb két, több száz négyzetméteres épület alapját tették le. Hozzátette, hogy mivel az építkezést egy különösen védett műemlék ledózerolásával kezdték, olyan engedéllyel, amely azt tette volna lehetővé, hogy a régi anyagokból egy, az eredetihez hasonló épület készüljön, megkérdezte a műemlékvédelmet, tudják-e,…
Tovább olvasom