Továbbra is nagy a balhé a debreceni akkumulátorgyár körül, tüntetés és népszavazás is tervben

A helyieken kívül az országos közvélemény is elítéli a veszélyes anyagokkal dolgozó, újabb akkumulátorgyár megépítésének terveit. Az sem véletlen, hogy például az USA-ban az ilyen beruházásokat a sivatag közepén, mindentől távol valósítják meg. Botrányos jelenetek tarkították a debreceni akkumulátorgyár kapcsán tartott pénteki lakosság közmeghallgatást. A gigantikus gyár családi házak közelében ezen a területen épülne, ami miatt civilek és ellenzéki pártok is tiltakoznak – írja az ATV. LMP tüntetést szervez február 9-én 18 órától Debrecenbe. A párt a tüntetés mellett országos népszavazást is kezdeményez, mely azt biztosítaná, hogy a helyiek megkérdezése…

Tovább olvasom

Rendőrök okoztak hatalmas dugót reggel az autópályán

A zsaruk ugyanis éppen a sztráda egyik legforgalmasabb pontján kezdtek szondáztatásba, ezzel óriási dugót okozva. Sokan órákig várakoztak, mire végre tovább tudtak menni. Biztosan ez volt a legjobb ötlet? Reggel a rendőrök az M3-as autópálya egyik legforgalmasabb pontján, a Szada és Mogyoród közötti autópálya-felhajtónál ellenőrizték a sofőrök alkoholszintjét. Az akció több kilométeres dugót okozott, ezért a Blikk megkérdezte a BRFK-t, mi indokolta az autósokat felbosszantó akciót. A BRFK azt válaszolta: „6 és 8 óra között a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén, több helyszínen tartottak kollégáink az ittas vezetés megelőzését szolgáló, finn módszeres ellenőrzést.…

Tovább olvasom

Orbán: Aki uralja egy ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását

Érdekes ezt a mondatot éppen egy fideszes felsővezetőtől hallanunk, de Orbán Balázs nyíltan kimondta, amire mindenki gondol bő egy évtizede Magyarországon. Igaz, természetesen a miniszterelnök politikai igazgatója ezt a 2010 előtti “borzalmas időkre” értette. Nyilván most minden rendben van. A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot – az MTI szerint ezt mondta Orbán Balázs a Mathias Corvinus Collegium (MCC) második nemzetközi médiakonferenciájának szerdai nyitónapján, Budapesten. A miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC…

Tovább olvasom

Bliccelt a vonaton, nem fizetett, veterán autóját foglalták le

Tavaly több mint tízmillióval többet, 29 millió forint pótdíjat fizettek be a jegy nélkül utazók a hazai vasúttársaságnak az egy évvel korábbihoz képest. A MÁV-START jegyvizsgálói 2021-ben 16 420 esetben, 2022-ben pedig 17,5 százalékkal többször, 19 301 esetben szabtak ki büntetést a jegy nélkül utazók részére. A 2021-ben kiállított büntetések közül 18,7 millió forint értékben 3510-et, míg a tavalyiak közül 29 millió forint értékben  5152-et sikerült lezárni. A legnagyobb egyösszegű befizetés mindkét évben májusban érkezett: ez 2021-ben 320 738 forint, 2022-ben pedig 301 941 forint volt. Jelenleg több mint 67…

Tovább olvasom

Meteorológia: 1915-ben volt utoljára ennyire csapadékos a január

Országosan utoljára 1915-ben volt annyira csapadékos a január, mint az idei, Budapesten pedig csak 1886-ban esett több csapadék a mostaninál az év első hónapjában – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi oldalán szerdán. Ismertetésük szerint az utóbbi időben sok mediterrán ciklon keresztezte illetve érintette az ország egy részét, a “ciklondömping” eredményeként országos viszonylatban bőven – egyes helyeken háromszor – több csapadék hullott, mint egy átlagos januárban. Egy átlagos januárban 33 milliméter csapadék esik. Hozzátették: országos átlagban – január 23-ig – az ideinél több csapadék csak 1915-ben hullott. Kitértek arra…

Tovább olvasom

Ki az, aki ezt elhiszi? 563 ezer forint volt a bruttó átlagkereset tavaly novemberben

2022 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 387 800 forint volt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó átlagkereset 16,8, a nettó átlagkereset 17,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a 2022-ben végrehajtott minimálbér és garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá – írta közleményében a KSH. Tavaly novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési…

Tovább olvasom

Remekül megtervezték az új MOL-tornyot, tökéletesen látjuk az ablakon át, ahogy a férfi dolgozók vizelnek – képek

A helyzet sötétedés után különösen bizarr, a Facebookon már nagyot ment a hír, hogy mennyire elbaltázták az irodaépület tervezését. Az erősebb nem képviselői, amikor kisdolgukat végzik, egyáltalán nincsenek egyedül és erre nagyon sokan rá is jöttek. Nehéz is lenne nem észrevenni egy ekkora bakit. Vagy szándékosság van a háttérben? Szándékos tabudöntögetés, a menedzserpunk stílus születése vagy egyszerű tervezői bénázás? – találgatja Lágymányos és az internet népe, mióta a Mol dolgozói birtokba vették új székházukat a Kopaszi-gátnál. A hipermodern, csupa üveg felhőkarcoló ugyanis annyira transzparensre sikerült, hogy még a mosdók is…

Tovább olvasom

További közpénz-elszórás, már megjelentek a konzultáció eredményéről szóló propagandaplakátok

Biztosak lehetünk, hogy most hosszú hetekig ezt tolják mindenki arcába szerte Magyarországon, benne a hatalmas ferdítéssel, ez ugyanis csak a kitöltők 97%-a, nem a magyar lakosságé. Ezekre a konzultációkra és plakátokra elszórt sok milliárd forint simán ment a költségvetésből, nem kellett hozzá semmilyen EU-s pénz. A nemzeti konzultáció soha nem érhet véget. A kormány demokratikusnak beállított propaganda-kérdőívezése csak részben zárul le a válaszadást követően, a java csak ezután jön, ugyanis a visszajelzéseket a kormány (nem tudjuk, hogyan, ezt senki nem ellenőrzi) összesíti, majd megszüli belőle a következő hónapok “egybites “mindenki számára…

Tovább olvasom

Megszerezné az állam a turisztikailag jelentős fürdőket, hogy “segítse az önkormányzatokat”

Aztán ha már a Fidesz-kormány rátette kezét az igazán jelentős fürdőkre, akár koncesszióba is lehetne adni őket. Akár 35 évre is, mint ahogy láttunk erre már példát. Mit szólnak ehhez az önkormányzatok? Szimplán a rezsiszámlákba nem szeretne besegíteni az állam? Az állam átvenné a fürdőket, azzal az indokkal, hogy az amúgy is sanyargatott önkormányzatoknak nincsen elég pénzük az energiaszámlákra, és ha úgy alakul, akár koncesszióba is lehetne majd őket adni – írja a Telex. A lap értesülései szerint a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nevével fémjelzett növekedési és versenyképességi kabinet most azon…

Tovább olvasom

Aranyos videón mutatja be a közút, hogyan születik a kátyú

A múlt hét rendkívül változékony, szeszélyes és csapadékos időjárásának köszönhetően időszakosan újabb burkolathibák keletkeztek az országos közúthálózaton is.  A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt napokban a hóeltakarításra és a síkosságmentesítésre koncentrált, de most a kátyúk javítása veszi át a főszerepet. A társaság az utakon végzett munkája mellett folyamatosan nagy figyelmet fordít arra, hogy az autósokat leginkább érintő és érdeklő témákat rendhagyó módon dolgozza fel. Az év elején, amikor a legtöbb burkolathiba keletkezik az időjárás miatt, akkor a sajtóban és a közösségi oldalakon is az egyik legfelkapottabb téma az utak…

Tovább olvasom