Március utolsó napján minden magyarországi mobilszolgáltatónál megszűnik ez a kiskapu. Sokan nagyon nem örülnek ennek. 2023. március 31-ig az összes magyarországi mobilszolgáltatónál megszűnik a nullás díjszabás, tehát ezután fizetni kell az olyan alkalmazásokért és szolgáltatásokért, amelyekhez eddig korlátlanul hozzáférhettek a felhasználók akkor is, ha a díjcsomagjuk internetes keretét már kimerítették. Közérthetőbben, vége az ingyenes facebookozásnak, messengerezésnek, whatsappozásnak, ahogy az Instagram pörgetése, a Spotify hallgatása vagy navigációs programok használata közben fogyasztott kilobájtok után is fizetni kell. Az Európai Unió már évekkel korábban is kifogásolta azt a gyakorlatot, hogy egyes díjcsomagokban megkülönböztettek…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Épül, szépül a Civil Ház Abonyban
Pető Zsolt abonyi polgármester kedden megtekintette, hogyan haladnak a munkák a Nagykőrösi út 3. alatt található Civil Házban. A műszaki ellenőrrel, a kivitelező cég képviselőjével, valamint a településfejlesztési osztály munkatársaival egyeztettek a helyszínen. Az épületre a napelemes rendszer is megérkezett, a felszerelését megkezdték. A hasznos alapterület összesen 144,57 m2. A felújítási munkák magukban foglalják az építészeti felújítást, átépítést, a gépészeti és villamos rendszerek cseréjét, akadálymentesítést, kerítés-, parkoló- és térburkolat építést, napelemes rendszer telepítését, a szükséges kiegészítő munkákkal együtt. Fotó: Pető Zsolt Facebook
Tovább olvasomKabátban, sapkában tanulnak a gyerekek egy általános iskolában, ahol 11 fok van
Nem, nem a hanyatló, talán már nem is létező Németországban, hanem itthon, Magyarországon történik ez a döbbenetes dolog. És még homárt, illetve polipsalátát sem szolgálnak fel ebédre, mint Orbán Viktornak és feleségének az egyik legjobb római luxusétteremben bő egy hete. Komoly a kontraszt. Mindössze 11 fok van a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola tantermeiben – számolt be kedden a Nyugat.hu. A portál értesülése szerint az iskolában a téli szünetben radiátorszelepeket cseréltek, a rendszert pedig most kellene légteleníteni, ennek hiányában nincs most fűtés. A lapnak az egyik szülő arról számolt be, hogy…
Tovább olvasomA gimnázium tanárai egyértelmű véleményt nyilvánítottak Pintér Sándor legújabb ötletéről
Az oktatáshoz és az egészségügyhöz is a jelek szerint kitűnően értő belügyminiszter legújabb ötlete kétségkívül hatalmas feszültségekhez vezetne az eddig is szétzilált és sokat szenvedett tanári karokon belül. Ezzel ugyanis egymással szembeállítja a tantestületek tagjait. Miskolcon a Herman Gimnázium tanárai kinyilvánították, együtt és nem egymás ellen szeretnének játszani. Mindezt egy látványos sakktáblával, jól olvasható felirattal illusztrálták. Nem szeretnének a pedagógusok asszisztálni Pintér Sándor legújabb kiváló ötletéhez, hogy a pedagógusokat minden egyes évben értékelni kell és ez alapján vonhatnának le, illetve szerencsésebb (és vélhetően jóval ritkább) esetben rakhatnának hozzá a fizetésükhöz.…
Tovább olvasomDrága rémtörténetbe csöppenhet, aki elmulasztja megkötni a kötelezőt az autójára
Egyre többe kerül a feledékenység az autósoknak: izzasztó költségekbe futhatnak bele azok, akik nem kötötték meg időben az új kötelező biztosításukat az év végén lejáró helyett, vagy elfelejtették rendezni az éves biztosítási díjat. Az inflációval együtt emelkedő fedezetlenségi díjak mellett más kellemetlen meglepetés is érheti a figyelmetlen autósokat – írja a Bank360.hu. Legkésőbb december végéig kellett új biztosítási szerződést kötni azok az autósoknak, akik november végével mondták fel az előző szerződésüket. Az év végi váltás lehetősége közel félmillió magánszemélyt érintett, közülük azoknak kellett jobban figyelni, akik biztosítót váltottak. Nekik a…
Tovább olvasomVideóban beszélt a Parlament elleni rakétatámadásról, őrizetbe vették
Az elkövető állítja: ő csak szórakoztatni akar a YouTube-on. A rendőrség arról számolt be honlapján, hogy egy 41 éves nő, K. Mercédesz három nappal ezelőtt feltöltött egy videót Youtube-ra, amin arról beszélt, rakétákkal támadna a Parlamentre. A videóra másnap felfigyelt egy férfi, és értesítette a rendőrséget, ezután közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt rendeltek el nyomozást. A nyomozók azonosították a felvétel feltöltőjét, akit telefonon értek utol. A nő azt mondta, hogy külföldön van, a fővárosi rendőrök viszont aznap este a Nyugati pályaudvaron fogták el. A 41 éves K. Mercédeszt a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon…
Tovább olvasomMinden környező országban olcsóbb az üzemanyag, mint itthon
Mindenekelőtt a 27 százalékos áfának köszönhető ez vélhetően. „Főként a 27 százalékos áfa lehet az oka, hogy a környező országokban jóval olcsóbb az üzemanyag, mint Magyarországon,” mondta az RTL Híradónak a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Hiába keresték a kormányt, hogy megtudják, hogy tervezik-e csökkenteni az üzemanyagot terhelő adót, választ nem kaptak. Az RTL Híradójának összeállítása szerint a határ utáni első horvát kúton a 95-ös benzin literenként 118, a gázolaj 122 forinttal olcsóbb, mint Magyarországon. Romániában a benzinen 100, a gázolajon akár 110 forintot is lehet spórolni literenként. Szlovákiában a 95-ös…
Tovább olvasomHopp, 180 fokos fordulat, lemondták a Fekete Vonat beharangozott koncertjét
A két évtized után megtörtént nagy visszatérés keserű fordulatot vett. Hiába volt nagy buli a január hetedikei koncert, az információk szerint veszteséges volt és így valószínűleg ennyi volt a zenekar újkori története. Elmarad a Budapest Parkba május 6-ára meghirdetett Fekete Vonat-koncert – szúrta ki a 444. Ezt először L.L. Junior írta ki a Facebookra, nem sokkal később viszont a Budapest Park is megerősítette egy posztban. A Fekete Vonat húsz év után január 7-én szombaton adta az első koncertjét a Sportarénában. A koncert után az egyik előadó, Mohamed Fatima azt írta: veszteséges…
Tovább olvasom„Miért nem kérdeztétek meg a lakosságot?” – elszabadultak az indulatok a debreceni akkugyár közmeghallgatásán – videó
Belefojtották a szót a CATL kínai akkumulátorgyár képviselőjébe. Papp László polgármester nem tudta lecsendesíteni a háborgókat. A demokrácia teljes hiánya miatt háborodtak fel a helyiek, akik úgy érzik, ez a kormány elárulta őket. Végig a hátuk mögött egyezkedtek, majd állapodtak meg, semmibe véve és még most is eltitkolva a környezet-, víz- és zajszennyezés részleteit. A helyzetről a Debreciner.hu számolt be. „Debrecen népe akkor szerzett róla tudomást, hogy miféle akkumulátorgyártó gigaberuházás kerül a városába, amikor bejelentették, hogy megtörtént a megállapodás a kínaiakkal. Aztán az is kiderült, hogy már évek óta egyezkedtek erről. Titokban! Az üzleti paktum…
Tovább olvasomIntim fotókkal zsarolta a hölgyet, aki 250 ezret fizetett, aztán újabb követelés érkezett
Ismerhetjük az aranyszabályt, soha ne engedjünk a zsarolásnak, mert abból nagyon gyorsan folytatás lesz és ördögi körbe kerülünk. A másik aranyszabályt is ismerjük, soha ne hagyjuk, hogy olyan képek-videók készüljenek rólunk, amivel zsarolhatóvá válunk, pláne nőként. „Ha meg támogac egy kis pénz oszegel akkor soha nem látod ezeket a kepeket”… Intim fotókkal zsarolta egy jó ismerősének volt barátnőjét egy többszörösen büntetett soltvadkerti férfi, aki ellen most zsarolás miatt emeltek vádat – olvasható a Kiskőrösi Járási Ügyészség közleményében. A megzsarolt nő egyszer ki is fizetett 250 000 forintot, de miután két hét…
Tovább olvasom