Boldog születésnapot, Szolnok!

Húsz helyszín, hatvan program. Igazán eseménydús hétvégére készülhetnek a szolnokiak, hiszen a Szolnok napi rendezvények talán még sosem voltak ennyire színesek. A részletekről Szalay Ferenc polgármester, Molnár Lajos Milán, az Aba-Novák Agóra Művelődési Központ igazgatója és Kondor Balázs, a Szolnoki Vasúti Almárium megálmodója beszélt szerdán sajtótájékoztatóján. A programok már vasárnap elkezdődtek, de még mindig nem késő csatlakozni. A mai napon, azaz szeptember elsején városszerte koszorúzásokkal emlékezünk a Pest-Szolnok vasútvonal évfordulóját, majd az ünnepségsorozat délután a Hild téren az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos Katonák nyilvános katonai eskütételével folytatódik. Péntek este pedig megrendezik…

Tovább olvasom

Szolnok egyetlen fürdője is korlátozza szolgáltatásait és nyitvatartási idejét

A Martfűi Termál Spa és a Jászapáti Tölgyes Klasszik Strand és Kemping után újabb Jász-Nagykun-Szolnok megyei fürdő jelentette be, hogy korlátozza szolgáltatásait és nyitvatartási idejét. A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. -a fürdő bejáratánál kifüggesztett- tájékoztatása szerint a Véső úti Strandfürdő szeptember elsejétől szünetelteti a gyermekmedence, valamint a „pipamedence” üzemeltetését. Nem működnek továbbá a látványelemek, valamint a csúszda sem üzemel, sőt a nyitvatartási idő is módosul. Az eddigi 20 óra helyett már 18 órakor bezárja kapuit Szolnok egyetlen strandja. Nekem azt mondták tegnap a strandon, hogy így takarékoskodnak az energiával, hogy…

Tovább olvasom

25. alkalommal rendezik meg a Katonazenekari Fesztivált Szolnokon

Két év kényszerű kihagyás után, idén megrendezik Szolnokon a XXV. Katonazenekari Fesztivál Szolnokon, amelyen természetesen ezúttal is a zenéé és a katonazenekaroké lesz a főszerep. Idén is látványos gyepshow-val készülnek a katonazenekarok, itt lesz Debrecen, Hódmezővásárhely, Székesfehérvár helyőrség zenekara, akik a házigazda Légierő Zenekar Szolnokkal kiegészülve varázsolnak majd fergeteges hangulatot a Tiszai hajósok terére 2022. szeptember 2-án, pénteken 17 órától. A jubileum apropóján azonban most a megszokottnál is parádésabb műsorra készülhetünk, hiszen itt lesz a Honvéd Férfikar is, felcsendül majd a Kállai kettős, Brahms Magyar tánca, és lesz olyan műsorszám,…

Tovább olvasom

A legjobb trükköt is díjazták a szolnoki BMX versenyen

Szolnokon van egy lelkes fiatal, Katona Gergő, aki idén második alkalommal szervezte meg a Summer Jam elnevezésű, BMX és roller versenyt. Az eseménynek az Aranyi Sándor utca végén található BMX pálya adott otthont, ahol amatőr és profi kategóriában mérhették össze tudásukat a versenyzők. Tavaly több volt a BMX-es, idén inkább a rolleresek voltak nagyobb számban. Szolnokon kívül Martfűről, Rákóczifalváról, Ceglédről és Abonyból is érkeztek résztvevők. A korosztály is nagyon vegyes volt, 10 éves kortól egészen 35 éves korig akadtak versenyzők. -mondta el a szombati rendezvényről a Szol24 megkeresésére Katona Gergő,…

Tovább olvasom

Több teherautó lesz a Vízpart körúton

Az O&GD Centrál Kft.-től kapott tájékoztatás szerint a cég elkezdi a szénhidrogén feltáró mélyfúrás kivitelezéséhez kapcsoló földmunkákat a Szolnok V. – szénhidrogén nevű bányatelkén – tájékoztatott a megyeszékhely önkormányzata. A munkálatok miatt augusztus 29-től a Vízpart körúton megnövekedett tehergépjármű forgalomra lehet számítani. A cég kéri az érintettek türelmét és megértését.

Tovább olvasom

Befogadó játszótér épül a Széchenyi-lakótelepen

Szolnok város közgyűlésének augusztusi soron kívüli ülésén egyebek mellett arról is döntés született, hogy megújul a Széchenyi-városrészen található Lovas István utcai játszótér. A Szerencsejáték Zrt. által indított „A játék összeköt!” elnevezésű program keretében egy-egy sorsjegy megvásárlásával bárki 25 forinttal támogathatta azt a programot, amiből a lottótársaság országszerte befogadó játszótereket épít. 2017 óta több mint tizenöt budapesti és vidéki játszótér épült meg, ahol ép és fogyatékossággal élő gyermekek a közös játék élményén keresztül ismerhetik meg egymást.  Az egyetemesen tervezett játszóterek nem pusztán akadálymentesek, hanem proaktívan elősegítik, hogy a fogyatékossággal élő és…

Tovább olvasom

Betegeket cseréltek össze a Hetényi Géza Kórházban, egy nő nem tudta eltemetni a saját anyját

Betegeket cseréltek össze a szolnoki Hetényi Géza kórházban, egy elhunytat nem tudott eltemetni a hozzátartozója. Az ügy miatt indult belső vizsgálat után kollégákat marasztaltak el – erősítette meg a Blikk cikkének állításait a Telex kérdésére az intézmény orvosigazgatója. A hétfői cikk szerint Kissné Csomor Mária édesanyja tavaly ősszel került be a Hetényi kórház Covid-osztályára, ahol összecserélték egy másik beteggel. A nő a krónikus osztályon tett látogatáskor jött rá, hogy akihez beengedték, az nem az anyja, hanem egy másik idős asszony, ráadásul az orvosok alig akartak hinni neki. Ezután Kissné nyomozni kezdte, mi…

Tovább olvasom

A ház falának csattant a sofőr Szolnokon

A jármű ráadásul az információk szerint egy gázcsonkot is megsértett. Ház falának ütközött egy személyautó Szolnok-Szandaszőlősön, a Karinthy Frigyes úton. Műszaki mentés céljából a szolnoki hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. A mentők is a helyszínen vannak. Helyszín: Szolnok, Karinthy Frigyes út (Katasztrófavédelem) (A borítókép illusztráció)

Tovább olvasom

Megkezdődött a szandaszőlősi orvosi rendelő felújítása – közel 400 millió forintból

A Munkácsy úti orvosi rendelő az 1980-as években épült, azóta jelentősebb felújítás nem történt, így indokolt az épület egészének helyreállítása. A helyszínen két házi gyermekorvosi praxis, három védőnői körzet és két felnőtt háziorvosi körzet működik. A munkálatokat nemrégen kezdték el, a kivitelezés -a tervek szerint- tizenkét hónap alatt készül el. A fejlesztés célja a jó minőségű közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, az egészségügyi alapellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók eredményességének és hatékonyságának növelése, az infrastrukturális feltételek korszerűsítése.   A beruházás révén a megújult épületben vérvételi pontot is kialakítanak.  A munkálatok során a homlokzati…

Tovább olvasom

Visszatértek a legendák az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra

Különleges évforduló alkalmából járt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison Buczkó Imre nyugállományú vezérőrnagy, a magyar légierő egykori parancsnok-helyettese, nem akármilyen társaságban: vele tartott egykori hajózó-jelölt társa, Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok, akivel együtt szolgáltak Pápán és kezdték meg pályafutásukat sugárhajtású repülőgéppilótaként. 1972-ben tíz repülőgépvezető végzett a szolnoki Kilián György Repülőműszaki Főiskola hajózó szakán. Mára már sajnálatos módon csak négyen érték meg a tisztté avatásuk ötvenedik évfordulóját: Buczkó Imre nyugállományú vezérőrnagy, Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok, Horváth József és Kertész Mihály nyugállományú alezredesek. A vendégeket Rolkó Zoltán ezredes, a helikopterbázis parancsnok-helyettese fogadta…

Tovább olvasom