Újabb beruházást hajt végre a német ThyssenKrupp konglomerátum, ami 110 munkahelyet teremt Magyarországon – közölte a cég. A vállalat a Budapesttől 50 kilométerre keletre lévő Jászfényszaruba vitte a 42 millió eurós (kb. 16,6 milliárd forintos) beruházását. A cég közölte: legújabb magyarországi projektjének célja, hogy jelentősen bővítse gyártókapacitását. A Magyarországon 1999 óta jelen lévő ThyssenKrupp folyamatosan beruházásokat hajt végre hazánkban, és immár a 100 legnagyobb foglalkoztató közé tartozik. A vállalat K+F tevékenységgel, gyártással és összeszereléssel egyaránt foglalkozik, és budapesti központja mellett négy vidéki helyszínen rendelkezik telephellyel. A ThyssenKrupp legújabb hazai projektjének…
Tovább olvasomKategória: Megyei hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei
Jó néhány Szolnok megyei beruházást leállít a Fidesz – íme a lista
Vadai Ágnes (DK) még augusztus elején nyújtott be írásbeli választ igénylő kérdést Lázár Jánosnak, az építési és beruházási miniszternek arról, hogy mely hazai beruházások megvalósítása áll le. Vadai Ágnes azt követően fordult Lázár Jánoshoz, hogy megszűnt a Nemzeti Közlekedési Központ, az Építési és Beruházási Minisztérium vette át projektjeit, amelyekről korábban Vitézy Dávid azt mondta, 100 százalékos mögöttük a politikai támogatás. Lázár János megbízásából Csepreghy Nándor miniszterhelyettes egy igen hosszú táblázatban adott tájékoztatást arról, hogy ezidáig mely állami beruházások elhalasztásáról és átütemezéséről döntött a kormány. Jó pár Jász-Nagykun-Szolnok megyei projektet találunk a tízoldalas,…
Tovább olvasomEltűnt egy kisújszállási nő és két gyermeke, hívja a rendőrséget, ha látta őket
A Karcagi Rendőrkapitányság 16030-157/336/2022. körözési számon eljárást folytat Varga Lajosné, Balogh István és Balogh Dániel eltűnése ügyében, tájékoztatott a police.hu. A 42 éves asszony és két gyermeke, a 11 éves Balogh István és a 8 éves Balogh Dániel, szeptember 15-én 7 óra 30 perckor kisújszállási tartózkodási helyükről ismeretlen helyre távoztak és azóta is ismeretlen helyen tartózkodnak. Varga Lajosné és a gyermekek eltűnésekor viselt ruházata nem ismert. A Karcagi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Varga Lajosnét, Balogh Istvánt vagy Balogh Dánielt felismeri, a tartózkodási helyükről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a…
Tovább olvasomHétvégén érdemes Ceglédre látogatni – szakáll mustra és koncertek
Kossuth Lajos és az 1848–49-es szabadságharc előtt tiszteleg a hagyományos Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál, Cegléd egyik legismertebb rendezvénye. Ezúttal is Kossuth híres ceglédi toborzó beszédének 174. évfordulóján rendezik meg az ingyenesen látogatható eseményt. A huszártábor, hagyományőrző felvonulás és rengeteg meglepetés várja idén is a vendégeket, péntektől vasárnapig. Itt van rögtön a szombati Kossuth-szakáll mustra, ahol a legkarakteresebb szakállat viselő versenyző a Magyar Bajusz Társaság kovácsolt-bajusz-dugóhúzóját veheti át. De az se csüggedjen, aki nem rendelkezik tekintélyes arcszőrzettel, hiszen Kossuth nyomában címmel emlékhelytúrán vehet részt, főzőversenyen bizonyíthatja rátermettségét, vagy táncolhat egyet…
Tovább olvasomLassan elmerül a cibakházi sziget – így búcsúzik a település
A Tisza alacsony vízállása miatt előbukkanó szigetet Cibakházához csatoltuk! -jelentette be júliusban Hegyes Zoltán polgármester. A közel nyolcezer négyzetméteres homoksziget az alacsony vízállásnak köszönhetően alakult ki és számos turistát vonzott a környékre. Ám a csapadékos időnek köszönhetően lassan teljesen elsüllyed a természeti képződmény. A település honlapján így búcsúznak Cibakháza ideiglenes látványosságától: Sokakban felmerülhet a kérdés, mi lesz most a szigettel. Egyszerű a válasz, Atlantiszként pihen a folyó mélyén, őrizve rengeteg emléket, egy nyár emlékét, amikor nem csak halak és kagylók, hanem emberek népesítették be. Atlantisztól csak az különbözteti meg, hogy…
Tovább olvasomKisújszálláson lesz megtekinthető egy Erzsébet királynő által aláírt képeslap
A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium tanárának, Kovács Beátának a kedvenc tárgyai is láthatóak a Gödöllői Királyi Kastélyban Az Én Sisim című kiállításon, olvasható a szoljon.hu hírportálon. – Tízévesen kezdtem el Erzsébettel kapcsolatos dolgokat gyűjteni, mivel szombathelyi keresztszüleim révén a legtöbb nyarat Bécsben töltöttem. Tőlük kaptam az első tárgyakat, könyveket – mesélte a tanárnő. – Később, a Bécsben eltöltött egyetemi félévem alatt kerültem újra közelebbi kapcsolatba Sisivel, mivel a PhD témám kutatásához minden nap Erzsébet királyné egykori palotájában, a Hofburgban töltöttem az időmet. Ekkor sikerült megszereznem gyűjteményem egyik legérdekesebb darabját, egy…
Tovább olvasomHalálos baleset Pusztamonostornál
Egy személyautó gázolt halálra egy gyalogost a 32-es úton. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 32-es főút 17. kilométerszelvényében, Pusztamonostor külterületén 2022. szeptember 17-én 22 óra 20 perc körül. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi közlekedett Jászberény felől Pusztamonostor irányába, mikor haladása során elütött egy gyalogost. A baleset következtében a férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett végezték a baleset helyszínelését. A forgalmat Jászfelsőszentgyörgy és Jászárokszállás irányába terelték. (Police.hu)
Tovább olvasomKiderültek a részletek a hatósági áras tűzifaprogramról
Elindul a hatósági áras tűzifaprogram, az erdőgazdaságoknál már lehet jelentkezni a vásárlási szándékkal. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni – jelentette be az Agrárminisztérium. Nagy István agrárminiszter a közleményben jelezte, hogy a döntéssel a lakosság maximált áron juthat tűzifához, amivel sok család a gázfűtést is kiválthatja. Az állami erdőgazdaságoknál megtermelt tűzifa egységes áron vásárolható meg, háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter mennyiségben az ország 152 értékesítési pontján. A megrendelt tűzifamennyiség készleteivel rendelkező erdőgazdaságok egyúttal az átadást is megkezdik. A programban hengeres tűzifa vásárolható, az átvételi pontról a felhasználási helyre történő…
Tovább olvasomJász-Nagykun-Szolnok megye is kiadós csapadékot kap a hétvégén
A földeknek igen jót tevő áztató esőre lehet számítani. Dél és Dél-Nyugat kapja a legtöbbet, de Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb részén is akár 15-20 mm csapadék eshet. Szeles, rossz időre számítsunk. A nyárzáró front után a hétvége túlnyomó részében szeles, esős és hűvös időre készülhetünk. Szombaton országszerte borongós idő várható, napközben az északi tájakat leszámítva csendes, áztató esőre készülhetünk, a késő délutáni óráktól pedig egyre többfelé és egyre intenzívebben eshet. Jelentősebb mennyiség érkezik, a legtöbb, akár 30 mm-t meghaladó mennyiség a déli, délnyugati részeken várható: Emellett szeles időre számíthatunk és egész hétvégén 20…
Tovább olvasomÖn tudja, hogy ki megyénk főispánja?
Berkó Attila pedagógus végzettséggel rendelkezik, akárcsak elődje Kállai Mária, akit 2018-ban váltott a kormánymegbízotti –ma már főispáninak nevezett- poszton. Berkó eleinte a fővárosban, a gyermekvédelem területén tevékenykedett, majd elvégezte a jogi kart és még a diploma átvételének évében a budapesti Igazságügyi Hivatal kötelékébe lépett. Itt dolgozott egészen 2011-ig, amikor is megalakultak a kormányhivatalok és Lengyel Györgyi, akkori kormánymegbízott (korábbi szolnoki alpolgármester) felkérte őt az Igazságügyi Szolgálat vezetésére. Ezzel kezdetét vette a kormányhivatali karrier, aminek következő lépése megyei kormányhivatal főigazgatói posztja volt, majd 2018-tól a –jelenleg is tartó- kormánymegbízotti kinevezés. A…
Tovább olvasom