Fordulat: visszavonja az önkormányzat feloszlatását célzó javaslatát a jászberényi DK-s képviselő?

Mint arról a Szol24.hu is írt, a jászberényi Fidesz-frakció is beállt a DK-s Gedei József javaslata mögé, amivel a helyi képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte. A képviselő ezután azonban gyorsan közölte, hogy félreértés történhetett – írta meg a 444.hu. Péntek délelőtt Gedei már arról írt az oldalán, hogy a jobbikos polgármester, Budai Lóránt korábbi javaslatára „kérésére, biztatására” nyújtotta be az indítványt, mivel két éve neki is volt hasonló javaslata, amit aztán a Fidesz nem szavazott meg. Igaz, a DK-s politikus csütörtökön még azzal indokolta a feloszlató javaslat benyújtását, hogy „Budai Lóránt a…

Tovább olvasom

Szombaton Karcagot ünneplik a helyiek

Karcag számos hagyományőrző rendezvénnyel büszkélkedhet, úgy a mint Kováts Mihály Emléknapok, a híres Karcagi Birkafőző Fesztivál, a Lovasnap, országos hírű sportversenyek, motoros találkozó, háromévenként pedig a Kunok Világtalálkozója. Ezen a szombaton a Város Napját ünneplik a településen egy egész napos rendezvénnyel. Reggel 8 órakor a IV. Magyarhoni Warszawa-Nysa-Zuk-Lublin márkatalálkozó és kortárs járművek gyülekezetével indul a nap, majd kora délutántól a Kossuth téren kézműves foglalkozások, népi játszótér, légvár, kirakodóvásár és kutyás bemutató várja a kicsiket és nagyokat. Délután és este olyan koncertek szórakoztatják a hallgatóságot, mint az Iszkiri Zenekar, a Maximus,…

Tovább olvasom

Időközi választás jöhet Jászberényben

Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, egyre nagyobb az esélye annak, hogy feloszlatja magát a képviselő-testület Jászberényben. A Magyar Narancs legfrissebb információi szerint a helyi Fidesz-frakció arról döntött, hogy támogatja Gedei József (DK) ezzel kapcsolatos beadványát. Ezzel megnyílt az időközi választás megtartása előtt az út, a többség ennek megszavazásához immár adott lesz. A jászberényi testületben egy mi hazánkos, hét fideszes és elvileg hét ellenzéki képviselő ül, a DK-s Gedei József azonban többször is a Fidesszel szavazott együtt.  Egyébként nem először merül fel a képviselő-testület feloszlatásának gondolata Jászberényben: két évvel ezelőtt épp Budai…

Tovább olvasom

Jászjákóhalma közel 200 millió forint támogatást nyert

Jászjákóhalma önkormányzata közösségi teret szeretne kialakítani a Fő úton, amire száznyolcvanmillió forint támogatást nyert a község. Az érintett ingatlan önkormányzati tulajdonban van, ahol jelenleg egy rossz állapotú földszintes főépület található–olvasható a szoljon.hu hírportálon. Terjéki Tünde polgármester a beruházással kapcsolatban elmondta, hogy az eddigi épületet lebontanák és annak a helyén egy új, korszerű közösségi helyszín építését tervezik. Településképi szempontból elengedhetetlen, hogy a műemléki környezetbe illeszkedő, ugyanakkor a mai igényeknek megfelelő közösségi tér jöjjön létre.  – Egy nagytermet, egy kis helyiséget, mellékhelyiségeket és egyéb helyiségeket alakítunk ki – tette hozzá a politikus.…

Tovább olvasom

Ezt tegyük, ha az autónk elé ugrik egy szarvas

Idén a korábban beköszöntött hűvös éjszakák miatt hamarabb kezdődött a gímszarvasok násza, amely általában egy hónapig tart. Ilyenkor a nagyvadak sokkal óvatlanabbak és figyelmetlenebbek, mint máskor, emellett napközben is sűrűbben jelennek meg közutak mentén, így nem árt felkészülni a gyakoribb megjelenésükre – tájékoztatott a police.hu. Fontos tudnivaló, hogy nemcsak azokon a helyeken lehet a közutakon a felbukkanásukra számítani, ahol ki van helyezve a vadveszélyt jelző tábla, hanem máshol is. Különösen azokon az útszakaszokon kell óvatosabban vezetni, ahol az út mentén sűrű a bozótos, az aljnövényzet, emiatt nem lehet jól belátni.…

Tovább olvasom

Visszaállt a normális nyári vízszint a Tisza-tóban

A Tisza folyó vízgyűjtő területére hullott csapadék hatására a Kisköre feletti folyószakaszon a vízszintek fokozatosan emelkednek  – írta oldalán a Kötivizig. A Tisza-tó vízszintje a Kisköre-felső vízmércén mérve elérte a nyári 725 centiméteres üzemvízszintet, így véget ért a június 1-én kezdődött aszályos, a tározó jelentős vízkészletét felhasználó vízszintcsökkenési időszak, amely 106 napig tartott. A továbbiakban az üzemrendnek megfelelően 725+5 centiméteres felvízszintet tartanak. Az érkező vízhozam függvényében a vízhozamtöbblet fokozatosan az alvízre kerül átbocsájtásra. Ez az intézkedés összhangban van a Kiskörei Vízlépcső és a Tisza-tó vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott üzemrendjével.

Tovább olvasom

Újabb csalásokra figyelmeztet a Magyar Posta

Az utóbbi időszakban sajnos ismételten megnövekedett a Magyar Posta és szolgáltatásai (pl. EMS szolgáltatás) nevében történő visszaélések száma, amelyekben cégünk védjegyeit (logo) és arculati elemeit jogosulatlanul felhasználva igyekeznek megtéveszteni a lakosságot. -figyelmeztet a Magyar Posta Zrt. A hamis emailben vagy sms-ben általában csomag átvételéhez vagy nem létező nyereményjáték, promóció, esetleg fiktív jótékonysági akció kapcsán kérik a szállítási cím egyeztetését és/vagy a díj kifizetését. Az is előfordul, hogy a lakosság által apróhirdetési portálokon feladott hirdetések kapcsán jelentkeznek a csalók magukat komoly vevőként beállítva és az EMS postai szolgáltatás nevével visszaélve, hamis…

Tovább olvasom

Karcagon új kézilabdapályát kapott az általános iskola

A válság közepén ezt a beruházást nem hagyták félbe, volt rá pénz, nem kellett hozzá Brüsszel segítsége. Szerdán adták át hivatalosan a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében az újonnan elkészült kézilabda pályát. A megjelenteket Plósz Csilla intézményvezető és a polgármester köszöntötte. Az átadás délután fél kettőkor kezdődött ünnepélyes keretek között. A pálya átadásán régebbi emlékeket is felidéztek a megjelentek. Végül a Sütő Kézisuli csapatai tartottak egy rövid bemutatót a jelenlévőknek. Forrás: Kiskulcsosi Iskola Facebook oldala

Tovább olvasom

Hamarosan hivatalosan is átadják a fegyverneki körforgalmat

Korábban a Szol24 is beszámolt róla, hogy áprilisban megkezdődött egy teljesen új, négyágú körforgalom építése a 4-es főút és a fegyverneki bekötőút kereszteződésében. Az építés ideje alatt, egészen nyár közepéig jelentős torlódások alakultak ki ezen a szakaszon, csak félpályán haladhatott a forgalom.  Viszont néhány hete birtokba vehették az autósok az új, négyszázmillió forintból megvalósult csomópontot, de a hivatalos átadás még várat magára. A napokban megkezdődött a körforgalom műszaki átadás-átvétele, az eljárás várhatóan harminc napig tart. Az Útinform tájékoztatása szerint munkanapokon reggel hét órától időszakosan továbbra is jelzőőrös irányítás lesz érvényben.…

Tovább olvasom

Ismét látogatási tilalom van a jászberényi kórházban – az ápolók sem örülnek?

A jászberényi Szent Erzsébet Kórház a járványügyi mutatókat figyelembe véve szeptember 13-tól látogatási tilalmat rendelt el a Krónikus Belgyógyászati Osztályon – olvasható az egészségügyi intézmény oldalán. Ez alól kizárólag a kegyeleti okok képeznek kivételt. A tájékoztatás alatt néhány érdekes hozzászólás is olvasható. Sokak szerint ezzel az ott dolgozó ápolók is veszítenek ezzel a döntéssel, hiszen a látogatók sokat tudnak segíteni a betegek ellátásában, mosdatásában: “Nagyon jó, legalább az elesett betegeket a hozzátartozónak megint nem lesz lehetősége rendbe tenni, és ezzel segíteni a nővérek munkáját, akik amúgy is kevesen vannak, így biztos, hogy…

Tovább olvasom