A cibakházi szigeten 2-3 zsák szemetet hagynak a turisták hétvégenként

Ahogyan arról a szol24 is beszámolt, az alacsony vízállás miatt Cibakházánál előbukkant egy nagyjából 7500 négyzetméteres terület. A környező településekről, sőt Budapestről is érkeznek látogatók, a képződmény turisztikai látványossággá nőtte ki magát. A település polgármestere Hegyes Zoltán már a kezdetek kezdetén felhívta a látogatók figyelmét, hogy tartsák tisztán az új területet. Mindhiába. Napi szinten negyven-hetven autó érkezik, főleg a hétvégéken, így kiemelt helyszín lett a polgárőr szolgálatok szempontjából is – mondta el a szigetről a szoljon.hu megkeresésére Habara István. A szolgálatvezető hozzátette, napi szinten visszatérően ellenőrzik a területet, amennyiben jogsértést…

Tovább olvasom

Januártól változhat Tiszapüspökiben az idősgondozás

A Tiszapüspöki képviselő-testülete csütörtökön új intézményvezetőt nevezett ki a település szolgáltató­ központjának élére, aki októbertől veszi át a szociális létesítmény irányítását.  Legfontosabb feladatai között szerepel majd, hogy áttekintse az intézmény további működtetésének lehetőségeit a támogatások függvényében. Nem biztos ugyanis, hogy a következő költségvetési évben is hozzá tudjuk tenni a negyvenmillió forintos önerőt az ötvenhárommillió forintos állami támogatáshoz úgy, hogy jelenlegi formájában működik tovább a szolgáltatás  – tájékoztatta a szoljon.hu hírportált Bander József polgármester. A jelenleg negyven-ötven főt ellátó házi segítségnyújtás a tervek szerint továbbra is megmaradna, ám jelenlegi formájában a demensellátás, illetve…

Tovább olvasom

Nincs elég a pénz a Piculás Civil Ház felújításának befejezésére

Számtalan rendezvény helyszíne a Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület székhelye, a Piculás Civil Ház. Nekik köszönhető az évente megjelenő Nagykun Kalendárium, a helytörténeti füzetek több kötete, továbbá a gyerekek kedvence, a városszépítő tábor. A város kiemelten védett épülete egyre rosszabb állapotban van. Bár egyesületi költségvetésből számtalan belső felújítási munkát elvégeztünk és – lehetőségeinkhez mérten – kívülről is folyamatosan próbáltunk javítani az épület állagán, mostanra elkerülhetetlenné vált egy teljes körű felújítás – tájékoztatta a támogatókat az egyesület július elején. Egy pályázaton nemrég ötmillió forintot nyertek talajnedvesség elleni szigetelésre és nyílászárócserére, de a…

Tovább olvasom

Besenyszögön bezár a Takarékbank – és a város egyetlen bankautomatája

A Takarékbank Zrt. levélben tájékoztatta ügyfeleit, hogy a besenyszögi kirendeltség szeptember közepén végleg bezár. A kiküldött dokumentumban az is szerepelt, hogy a településen a pénzfelvételi lehetőség is megszűnik. A legközelebbi fiók Szolnokon található, ami nem a legkényelmesebb megoldás az itt élőknek. A város jegyzője, dr. Kelles Mária elmondta, hogy az önkormányzatnak nem volt lehetősége egyeztetni az illetékesekkel, akik minden előzmény nélkül, augusztus közepén keresték fel a polgármestert és tényként közölték a bezárást. Az ATM és a kirendeltség több mint egy évtizede működött Besenyszögön, a településen élők és a környékbeliek is ezt a…

Tovább olvasom

Katonai konvoj halad keresztül reggel Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utakon

Leginkább a négyes és a 442-es út érintett a műveletben, óvatosan közlekedjünk. A TISZA Többnemzeti Műszaki Zászlóalj magyarországi modulja gyakorlaton vesz részt holnaptól, ezért Hajdúhadház és Szentes között 2022. 08. 22-én, hétfőn a kora reggeli óráktól megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani az alábbi útvonalakon: Hajdúhadház – 4. főút – 354. főút – M35 autópálya – 47. út – Berettyóújfalu- 47 – Szeghalom – 47. főút – Gyomaendrőd – 443. út – Szarvas – 45. főút – Szentes – 45. főút – Szentes valamint Hajdúhadház – 4. főút – Debrecen –…

Tovább olvasom

Tűzvész: már ezer hektár ég Tatárszentgyörgynél

Az egész év, de különösen a nyár rendkívül száraz, aszályos, miközben tombol az óriási, 40 fok körüli hőség. Ilyenkor sajnos nem meglepőek a kiterjedt tüzek, egyelőre nem boldogulnak vele a lánglovagok. A szél miatt kitörtek a lángok a tűzoltók által korábban körülhatárolt területről a Pest megyei Tatárszentgyörgy térségében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az aljnövényzet gyulladt ki csütörtökön Táborfalva, Tatárszentgyörgy és Örkény közötti bozótos, fás területén. A lángok a tűzoltók legutóbbi tájékoztatása szerint már nagyjából ezer hektáron pusztítanak, és fák lombkoronái is begyulladtak. Az OKF péntek reggel még azt közölte, hogy megakadályozták a tűz továbbterjedését,…

Tovább olvasom

Kezdődik az ebösszeírás Jászárokszálláson

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény alapján az önkormányzat ebösszeírást végez Jászárokszálláson. Felhívják az ebtulajdonosok figyelmét arra, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után. Kérik, hogy a mikrochippel (transzponderrel) még nem rendelkező kutyákat jelöltessék meg az állatorvosnál. Az eb-összeíró adatlap letölthető az önkormányzat honlapjáról, illetve beszerezhető a polgármesteri hivatal hatósági irodájában is. A dokumentumot október 31-ig kell eljuttatni a hivatal részére. Általános tudnivalók az ebösszeírásról: Az összeírás önbevallásos módszerrel történt. Az ebösszeíró adatlapot ebenként szükséges kiállítani. A kutyák regisztrációját az önkormányzatoknak háromévente legalább egy alkalommal kötelező lebonyolítaniuk. Az…

Tovább olvasom

A jászberényi elkerülő a mai napon megnyílik a közforgalom számára

Befejeződött a Jászberényt elkerülő útszakasz harmadik ütemének építése. A harmadik ütem munkálatai két évvel ezelőtt kezdődtek, de a teljes elkerülőt sokkal korábban, pontosan 22 évvel ezelőtt kezdték tervezni. Az elkerülőre nagy szüksége volt Jászberénynek, mivel a 31-es és 32-es főút forgalma mindennapos dugókat okozott a település belvárosában. A közlekedési tárca engedélyével az állami közútkezelő még 2000-ben megkezdte egy mindössze 13,3 kilométer hosszú elkerülő út terveztetését. A tehermentesítőt három szakaszban képzelték el megvalósítani. Az építési engedélyt 2001-ben adták ki, az első ütem 2005-re lett kész – írja a Magyar Narancs. Az első két…

Tovább olvasom

Egy kamion átszakította a szalagkorlátot – néhány napig útlezárásra lehet számítani az M44-es főúton

Augusztus 18-án, csütörtökön a késő délutáni órákban egy kamion anyagi káros balesetet szenvedett Kunszentmárton külterületén, az M44-es főút 50. kilométerszelvényében -tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság információja szerint a kamion átszakította a szalagkorlátot és az úttest másik oldalára gyűrte azt. A javítási munkálatok néhány napig eltartanak majd. A javítás ideje alatt életben marad a teljes útlezárás, az arra közlekedőket táblák segítik majd a továbbhaladásban, tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tovább olvasom

Lángra kapott az aljnövényzet Tiszafürednél

Szerencsére néhány órán belül megfékezték a tüzeket. Két helyen is kigyulladt az aljnövényzet Tiszafüred térségében, a 33-as főút két oldalán – számolt be róla a Katasztrófavédelem. Az egyik helyen mintegy száz négyzetméteren égett egy sásos terület, a másikon pedig több ezer négyzetméteren egy erdő aljnövényzetében és nádasban pusztított a tűz. Mint azt 16 óra után nem sokkal jelezték, sikerült eloltani a lángokat mindkét helyen. A két, egymáshoz közel eső helyszínen a tiszafüredi, az egri, a hevesi, a mezőkövesdi, a karcagi, a füzesabonyi és a püspökladányi hivatásos tűzoltók fékezték meg a lángokat.…

Tovább olvasom