Óriási tervekkel nyílt meg annak idején a besenyszögi szúrópont, vagyis mini vágóhíd, amihez húsbolt is párosult. A kis üzemet az önkormányzat cége, a Bes-Ász Kft. üzemeltette. Aztán a nagy tervek bedőlni látszottak, állítólag még a disznókat is más településről kellett ide szállítani, azaz alapanyag is alig volt. A Bes-Ász egyébként pékséget is működtetett. Nos, most helyiektől származó információink szerint a Bes-Ász annyira nem volt a helyzet magaslatán, hogy az önkormányzat a szúrópont, a húsbolt és a pékség bezárására kényszerült. A kisváros honlapjára kitett beszámoló szerint a december elején tartott soros önkormányzati képviselő-testületi…
Tovább olvasomKategória: Megyei hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei
Tartós, sűrű köd miatt adtak ki figyelmeztetést Szolnok megyére
Tartós, sűrű köd miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Vasárnap az Alföld és az Északi-középhegység egyes részein, illetve az Alpokalján lehet számítani ködre, de napközben egyre nagyobb területen javulnak a látási viszonyok. Hétfőn már erősen felhős, borult lesz felettünk az ég, és nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, ami nem haladhatja meg a 20 mm-t. Az északi hegycsúcsokon akár havas eső, kisebb havazás kialakulása sem kizárt. Az élénk, erős délies szél, ami délután északnyugatira fordul a Dunántúlon. Hajnalban 2-9, délután 5-12 fok között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzés szerint…
Tovább olvasomA fővárosból egy tiszazugi tanyára költözött a fiatal házaspár
Fülöp Zita Budapest kertvárosi részén nőtt fel, de mindig érdekelte a természet. Nem véletlen, hogy a továbbtanulást is ebben az irányban képzelte el, Gödöllőn végzett a vadgazda mérnök szakon, ahol jobban belemélyedhetett az ökológiába, vadbiológiába, vadgazdálkodásba. Nem emlékszem, melyik volt előbb, a fotózás vagy a természetszeretet. Ez nálam ugyanolyan kérdés, mint a tyúk és a tojás dilemmája. Az biztos, hogy kicsi gyerekként, amint el tudtam sütni a fényképezőgépet, elkértem szüleimtől, s onnantól én voltam a család fotósa. Persze nem őket fotóztam, hanem a természetet – mesélte Zita a Sokszínű Vidéknek. A…
Tovább olvasomSopánkodik Rákóczifalva fideszes polgármestere, hogy két szék között a földre estek
Feladja a leckét a megugrott energiaárak kezelése Rákóczifalván, ezért keresi a lehetőségeket az önkormányzat az elszabadult energiaárak okozta problémák megoldására, írta a megyei kormánypárti lap. A cikk megjegyzi, hogy Túróczi Imre polgármester kifejtette, feladja a leckét, hogy nem esnek bele a támogatottak körébe. A város sajátos helyzetben van, mivel a lakosok száma nem éri el a 10.000 főt, így nem számíthatnak az e feletti létszámú települések számára biztosítható fejlesztésekre, támogatásokra, de mivel 5000 főnél többen laknak Falván, a Magyar Falu Program pályázatainál sem rúghatnak labdába. Így az idei év energiaköltségeinek hatékony…
Tovább olvasomA Tisza-tóban csobbantak
Idén is sokan vállalkoztak arra, hogy a januári Tisza-tóban megmártózva kezdjék az évet. Az enyhe időjárás miatt jegesnek nem mondható csobbanást rendeztek Tiszafürednél, ám így is dicséretes, hogy ennyien részt vettek az eseményen, hisz a víz így sem volt éppen termálvíz hőmérsékletű. Szolnokon a múlt hétvégén rendeztek hasonló eseményt, akkor minden korábbinál többen mártóztak meg a már hagyományosnak számító csobbanásban. A képen: résztvevők az Újévi csobbanás elnevezésű rendezvényen a Tisza-tóban, a tiszafüredi szabadstrandnál szombaton. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Tovább olvasomMindent bevet a Fidesz a saját jelöltjeik győzelméért – és Orbán még színre sem lépett
Egy hét múlva időközi önkormányzati választás lesz Jászberényben, és a Fidesznél úgy vélik, eljött a tettek ideje. A szokásos forgatókönyvet vetik be: És akkor a Kubatov-lista még elő sem került, az majd minden bizonnyal a választás napján lesz alkalmatos. Több információból is úgy értesültünk, hogy máris javában akciózik a felsorolt elemekből a Fidesz. Például lisztet osztogatnak. Az Ez azért nem semmi csoport írta meg, hogy: “Ha nincs krumpli, jó a liszt is? Mi lesz legközelebb, csaptelep? Kicsit többet kellett várni az osztogatásra, de most a kampány hajrájában végre összeszedte magát a…
Tovább olvasomOtthon segítették a világra a kis Krisztofert
Otthonában kezdődtek meg a fájások, annál a 39 hetes kismamánál, akihez tegnap délelőtt Kunhegyesre kérték a mentők gyors segítségét, közölte az Országos Mentőszolgálat. Miután a 20 év körüli nőnél elfolyt a magzatvíz, készülődni kezdtek a kórházba, azonban az események felgyorsultak, így a család mentőt hívott. A mentős bajtársak perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták az anyukát, majd (helyesen) úgy döntöttek, hogy már nem indulnak vele kórházba, felkészültek a szülés levezetésére. Eközben egy esetkocsit is indult segítségül. Az életmentők mindössze néhány perc alatt, bonyodalmak nélkül világra segíthették a kisfiút, aki rögtön fel…
Tovább olvasomNyolcmilliót kaptak, és nem kellett bezárni az uszodát
Az energiaárak drasztikus növekedése miatt az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a mezőtúri uszoda üzemeltetési költsége, közölte Szűcs Dániel mezőtúri polgármester. Mint írta, ezért tárgyalásokat folytattak, hogy központi támogatást kaphassanak. Az egyeztetések eredményesen zárultak, így örömmel adott tájékoztatást arról, hogy az elmúlt hónapok üzemeltetési költségeire a Magyar Úszó Szövetség 8 millió forintos támogatást nyújt a városnak!Ennek köszönhetően januártól is a jelenlegi nyitvatartással várja a sportolókat és vendégeket az uszoda. Mint megírtuk, a megyei kormánypárti lap a napokban azt vette sorba, hogy Szolnokon milyen úszási lehetőségek vannak. A körkép nagyon siralmasra sikeredett, ezek szerint…
Tovább olvasomMagukat süllyesztették el a Tiszán az éjszakai horgászok
Megtörten áll az otthonuk hátsó szobájában és a könnyeivel küszködve mutatja a 17 éves Pozák János fényképét a megtört édesanyja. Puzsoma Franciska három napja imádkozik a mindenhatóhoz, hogy a Tiszában elmerült szeretett gyermeke élve előkerüljön. Ugyan sokak szerint erre már fikarcnyi esély sincsen, az anyai szív még bízik a csodában, írta a Blikk a tiszaburai esetről, amit lapunk közölt elsőként. Mint ismert, négyen mentek éjszaka halat fogni a Tiszára, de csónakjuk felborult, ketten a folyóba vesztek, ketten kimenekültek a partra. – Most jöttem a hivatalból, mondtam a polgármesternek, hogy legalább…
Tovább olvasomÚj kutat fúrnak Jászberényben, hogy biztonságosabb legyen a vízellátás
Minden bizonnyal senkinek sem kell mondani, hogy a tavalyi évben mekkora aszályt sűlytotta térségünket. Ennek következtében több településen is vízkorlátozást kellett bevezetni. Ilyen volt Túrkevén és Jászberényben is. Most a Jászság fővárosa esetében (is) a tavalyi, aszályos időszak rávilágított, hogy a jászberényi vízműtelep legégetőbb gondja, hogy folyamatosan csökken a kutak vízadó képessége. Három kutat ugyan felújítottak, de ez nem eredményezte a kívánt vízhozamot, ezért hónapok óta tudják: szükség van új kút vagy kutak fúrására, közölte Budai Lóránt polgármester. Egy új kút létesítéséhez engedélyre van szükség, ehhez pedig tervekre. A Tiszamenti…
Tovább olvasom