Ársapka került rá, máris eltűnt a boltból

Az Orbán-kormányzat újabb bűvésztrükkel próbálja csillapítani idehaza a felhergelt kedélyeket, ami abból az ellentétből táplálkozik, hogy mégsem dübörög a gazdaság, alacsonyak a bérek, óriási az infláció és mindent aranyáron mérnek (a legolcsóbb sajtnak például már 4 ezer forint kilója). A cilinderből a nyúl elővarázsolása, vagyis az ársapka alkalmazása során azonban valami hiba akadt, mert amire rákerül a sapka, hirtelen nemhogy előbújna, de eltűnik. Így jártunk a cukorral és most a tojással is, ezt írtuk meg minapi cikkünkben. Most egy olvasónk egy mezőtúri multiban fotózta a képet. Hozzátette:  “Ársapkás tojás helye…

Tovább olvasom

Eltűnt egy 14 éves kislány Kisújszállásról

A rendőrség keresi Bóta Olga Rozáliát, aki eredetileg tiszaroffi lakos, ismeretlen helyre távozott még októberben. A Jászberényi Rendőrkapitányság 16020-157/403/2022. kör. számon eltűnés miatt keresi a 14 éves Bóta Olga Rozália tiszaroffi lakost, aki 2022. október 2-án a kisújszállási gondozási helyéről engedély nélkül ismeretlen helyre távozott.  Az eltűnt kislány körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú. Az arca hosszúkás, szeme színe barna, a haja hátközépig érő, egyenes szálú, barna színű. A Jászberényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Bóta Olga Rozáliát  felismeri és a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a…

Tovább olvasom

A jászberényiek akár már novembertől igényelhetik a fűtéstámogatást

Új támogatásként vezetjük be a fűtés költségeihez nyújtott hozzájárulást, valamint egy esetleges tűzkár esetén nyújtandó települési támogatást, számolt be közösségi oldalán Budai Lóránt, aki posztjában részletesebb tájékoztatást is adott a tervezett támogatási formákról. Egyedülállók esetében 40.000 forinttal, több személyes háztartás esetén 30.000 forinttal járulna hozzá a lakosság fűtésszámláihoz az önkormányzat, amennyiben a rendelet-módosítást a november 16-ai képviselő-testületi ülésen elfogadják. Tűzkár esetén pedig maximum 150.000 forint támogatás járna, írja a polgármester. Budai Lóránt kiemelte, hogy a rendeletben a jövedelmi összeghatárokat is megemelik, így a jelenleginél jóval többen kaphatnak majd segítséget. Bár…

Tovább olvasom

Agyonvert két macskát – keresik az állatkínzót Jászberényben

A Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány közösségi oldalán kért segítséget, hogy eljusson egy állatkínzóhoz. Az egyesület beszámolója szerint valaki két macskát brutálisan agyonvert, majd műanyag zacskóba tett és kidobott az út szélén. A zacskókat órákon át őrizte egy idős németjuhász kutya, így felmerül a gyanú, hogy a szerencsétlen állatok egy helyről érkezhettek. Előszőr azt a hírt kapták az állatvédők, hogy a nagytestű kutyát elütötték, mivel sántít az egyik lábára, de mint utóbb kiderült ez a kora miatt van: valószínűleg fájnak az ízületei. Az alapítvány keresi a tettest és várja azoknak a…

Tovább olvasom

A tanárokért demonstráltak Jászberényben pénteken

Jászberény is beállt azon városok sorába, ahol a pedagógusok, a szülők és a diákok együtt demonstráltak egy jobb oktatási rendszer létrehozásáért, számolt be róla a Berény Café. A Szentháromság téren közel száz tüntető gyűlt össze: a helyieken kívül a környező településekről is szép számban érkeztek résztvevők, akiket az esemény szervezője, Belányi Csaba köszöntött. A JNSZ Megyei Pedagógus Szakszervezet Intézőbizottságának elnöke bevezetőjében elmondta, hogy már régóta beszédtéma a munkatársak között a rendszer nem megfelelő működése, de senki sem akarta a marsallbotot a kezébe venni: “Úgy gondoltam, hogy valakinek ezt el kell…

Tovább olvasom

Van egy jó és nagyon sok rossz hírünk a törökszentmiklósiaknak

Energia-takarékossági intézkedéseket terveznek bevezetni Törökszentmiklóson. Erre azért van szükség, mert a város valamennyi önkormányzati intézménye (a polgármesteri hivatallal együtt 8 intézmény) összes telephelyén, Törökszentmiklós és Óballa, Surjány, Szakállas közvilágítását is beleszámítva 2021-ben az elektromos áramra és a vezetékes földgázra 74,697 millió forintot fordított. Ugyanerre idén 129,714 millió forintot számoltak szeptemberben.  Viszont 2023-ra 527,649 millió forintot kalkuláltak az októberi piaci árak alapján. Mint ismert, minden minden magyarországi önkormányzat 2022. augusztus 1-től kikerült a piacra, ahol nincs részleges rezsicsökkentés sem. Ezért takarékoskodni kell.  Bár Törökszentmiklóson korszerűsítették a  közvilágítást, ami harmad annyi elektromos áramot…

Tovább olvasom

100 éve palackozzák a tiszajenői csodát

100 évvel ezelőtt kezdték palackozni a tiszajenői keserű és glaubersós vizeket. A napjainkban Mira gyógyvízként ismert nedű születésnapja alkalmából jubileumi ünnepséget rendeztek a településen, ahol helytörténeti előadással és kiállítással emlékeztek a kezdetekre és a különleges természeti kincs gyógyhatására. Hazánk gyógyvizeinek többségét pusztán a véletlennek köszönhetjük: kőolaj- vagy földgázkutatás közben akadtak rá egy-egy forrásra, melyekről később kiderült, hogy gyógyhatással rendelkeznek. Ám Jász-Nagykun-Szolnok megyében az állatok segítettek rátalálni a gyógyforrásra. Mivel az I. világháború után az ország ásvány- és gyógyvizeinek legnagyobb részét elveszítette, ezért új vízbázis kialakításával, illetve a meglévők tovább fejlesztésével…

Tovább olvasom

Csak a jövőjét akarta megalapozni a lopott milliókkal

Egy napon belül mindent lezongoráztak a nagykőrösi nyomozók: megtalálták a pénzzel tömött trezorokat, elfogták a tettest. Közel 3,4 millió forintot szereztek vissza. Egy nagykőrösi telephelyre riasztottak rendőröket a minap reggel, miután szembesültek azzal, két széfet valaki kitépett a falból és a benne tárolt bankókkal együtt elvitte. A rendőrök már a helyszínen gyanították, olyasvalakit kell keresniük, aki hozzáférhetett a raktár kulcsához, az ajtót ugyanis sértetlenül nyitották ki. Az alkalmazottak kihallgatása közben viselkedése, válaszai alapján célirányosan kezdtek rádolgozni egy 33 éves ceglédi férfire. A tanúból hamar gyanúsított lett, miután S. Zoltán belátta,…

Tovább olvasom

Szolnokon is készüljünk, 20-40%-kal drágul a téli gumik cseréje

Mivel az inflációt és az áremelkedéseket minden vállalkozó és cég beépíti az áraiba, így nem is meglepő, hogy a téli gumira váltással is jócskán megnövekedett költségekkel kell számolnunk. Drágább lesz a téligumik cseréje, számol be róla az RTL Híradója. Mindennek oka az, hogy megnőttek a szállítási költségek, emiatt és az ingadozó forintárfolyam miatt pedig többet kell fizetni az abroncsokért. Ráadásul a szervizek is emeltek a munkadíjon, mert nekik is sokkal több a költségük. Márkától és mérettől függően 20-40 százalékos drágulással számolhatnak az autósok. A hírműsor megkeresett egy szervizt, ahol azt mondták,…

Tovább olvasom

Óránként indul új vonat a Nyugati vonalán, könnyebb lesz eljutni a fővárosba

December közepén életbe lép az új közforgalmú vasúti menetrend. Egyik fontos változás, hogy Cívis InterRégió néven reggeltől estig minden nap óránként induló vonatok indulnak Budapest-Debrecen között, felváltva a jelenleg Budapestről közlekedő sebes, valamint a Ceglédtől közlekedő személyvonatokat. A Nyugati pályaudvar és Debrecen között (100-as vonal) új Cívis InterRégió vonatok modern FLIRT motorvonatok lesznek. A vonatok a Nyugati pályaudvar és Cegléd között csak Zuglón, Kőbánya-Kispesten és Ferihegyen állnak meg, Ceglédtől Debrecenig pedig minden állomáson és megállóhelyen. Ennek köszönhetően már Abonyból is óránként közvetlen eljutás lesz biztosított Budapest felé. Eddig ez nem…

Tovább olvasom