Változás az újszászi rendőrőrs élén

Új őrsparancsnok érkezik decemberben az újszászi rendőrőrs élére. Fürj János rendőr alezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője mutatta be a minap Hevér Enikő rendőr századost az újszászi városházán. A százados Újszászon kezdte rendőri pályafutását,  majd Tiszasülyön, később Gyöngyösön vezetői beosztásban teljesített szolgálatot. Az új vezető egyébként úgy döntött, hogy hamarosan a városba költözik családjával. Dobozi Róbert polgármester ezzel együtt megköszönte Csábi László megbízott őrsparancsnok munkáját.

Tovább olvasom

Tiszafüredről két óra eljutni vonattal Debrecenbe – de előre megyünk, nem hátra!

A rettenetesen rossz, XiX. századi körülmények között dülöngélő vonatközlekedésre panaszkodnak a tiszafürediek (is). Mint egy panaszos a közösségi médiában megírta,  “a Füzesabony – Debrecen közötti vonatközlekedés egy tragédia. Spártai körülmények uralkodnak a vonaton, évszázados lemaradás tapasztalható. Tiszafüredről  Debrecenbe 2 óra alatt zötykölődik el a vonat, a Hortobágyon gyalogmenetben. A balmazújvárosi buszra való  átszállás miatt a csatlakozás nem megoldott a tovább utazóknak.  Az utasok érdekében, kényelmében nem történik semmi.  A másik irányban, Miskolc felé évek óta 4 perc adott átszállásra. Sok a késés, a korszerűtlen mozdonyok gyakran lerobbannak. Vajon meddig marad…

Tovább olvasom

A túrkeveiek biztonsága érdekében bővül a kamerarendszer

Túrkevén a többszöri fejlesztéseknek köszönhetően immáron harminc térfigyelő kamera segíti a rendőrség munkáját az esetleges szabálysértések és bűncselekmények megelőzésében, illetve a tettesek kézre kerítésében. Sallai R. Benedek, Túrkeve polgármestere közösségi oldalán arról tájékoztatta a településen élőket, hogy továbbra is szükséges a térfigyelő rendszerek fejlesztése. 2020-ban kezdődött el egy fejlesztési program, aminek eredményeként a jelen önkormányzati ciklus végéig 76 fix külterületi kamera telepítése történik meg. Ebből 12 kamera már most a külterületre vezető útjainkat figyeli, 12 frekventált helyen van elhelyezve, az utóbbi hetek munkájának köszönhetően pedig több mint 30 kameránál tartunk, írja…

Tovább olvasom

Csalók szerezték meg több család állami támogatását, hol máshol, mint Szolnok megyében

Huszonkét kisgyermekes család otthonfelújítási támogatását, összesen hatvanhatmillió forintot szerzett meg egy bűnszövetség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. Családonként hárommillió forinthoz jutott az a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnszövetség, amelynek tagjai visszaéltek kisgyermekes családok helyzetével, amikor adataik felhasználásával állami támogatáshoz, utófinanszírozásra nyújtottak be kérelmeket – írta a NAV.  A huszonkét igényléssel így összesen hatvanhatmillió forinthoz jutottak, de további, csaknem hatszáz millió forint jogosulatlan igénylés is feltehetően a tagokhoz köthető – állapították meg.  Azt írták, hogy az állami támogatást a családok nevében kérték, valótlan adatokkal, hamis számlákkal igényelték az…

Tovább olvasom

Frissítve: Így égett az iskola, élőben közvetítették

Frissítés: Szeretnék újjáépíteni a kedden délután Nagykátán kigyulladt iskolát. Erről a város önkormányzata számolt be. A Váci Mihály Katolikus Általános Iskola Zárda utcai épületének tetőszerkezetében délután keletkezett tűz. Az épület szerkezete olyannyira meggyengült, hogy leomlott a homlokzata. Az iskola igazgatója rendkívüli tanítási szünetet rendelt el szerdára.  Az önkormányzat a KÁTA Alapítvánnyal közösen gyűjtést szervez az Iskola újjáépítésének támogatására és a gyerekek bent maradt értékeinek pótlására. Korábban: Kigyulladt egy iskola tetőszerkezete Nagykátán kedd délután – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A diákok és a tanárok elhagyták az…

Tovább olvasom

Programok advent első hétvégéjére

Az advent a várakozás, a csoda eljövetelének időszaka, amikor szívesen vagyunk otthon szeretteink körében, de igazán jól esik egy-egy hétvégi napon valamilyen “külső” programon élményeket gyűjteni és mosolyokat cserélni. Hamar elszaladt ez az év, vasárnap meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját. Az év hátralévő néhány hetében, ebben a kivételes időszakban is igyekszünk figyelemmel kísérni Szolnok megye legizgalmasabb programjait és beszámolunk a legjobbakról. Ezúttal két olyan eseményre szeretnénk felhívni a figyelmet, ahol az is ünnepi hangulatba kerülhet, akit eddig még elkerült a rohamosan közeledő karácsonyi láz. Adventi falu – Szolnok Csütörtök…

Tovább olvasom

Fejlesztik a törökszentmiklósi szegregátumot

Kétszázmillió forintos pályázati forrásból megújul egy önkormányzati épület, valamint három út kap aszfaltburkolatot Törökszentmiklós keleti városrészében. A fejlesztésre nagy szükség van a Szivárvány utca környékén, ahol főként hátrányos helyzetű családok élnek. Önkormányzatunk a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Leromlott városi területek rehabilitációja felhívásra, Törökszentmiklós 3. szegregátum fejlesztése című pályázatra adott be támogatási kérelmet még 2020 áprilisában. A pályázat nyert, a támogatási szerződés 2021. április 6-án lépett hatályba. Az elmúlt időszakban elkészültek az engedélyes és kiviteli tervek, de több, egymást követő sikertelen közbeszerzési eljárás miatt támogatási szerződésmódosítást kellett kezdeményezni,…

Tovább olvasom

Boldog Istvánt nagyon elküldték melegebb éghajlatra

Egy hozzászóló turbózta fel a nemzet gasztrobloggerének és gondolkodójának közösségi oldalát. Hogy a korábban gondosan gyomlált hozzászólások közül ez hogyan maradhatott meg, rejtély. Mióta nem országgyűlési képviselő Boldog István, azóta eltűntek közösségi oldaláról a személyét kiemelő fontoskodások, az útfelújítási megtekintések, polgármesterekkel való egyeztetések. Nem maradt más a helyükön, csak lángosról és pörköltekről megosztott fotók, illetve visító libsizőkről szóló fröcsögések. Ennyiben ki is merül a gasztro bloggerkedés és nemzeti gondolkodás üzemmód. Most azonban emberére akadt a nemzeti bakterja, aki azt közölte nemrégiben, hogy “Katarban már elfogyott a bátorság, Kell az olaj: nem…

Tovább olvasom

Letartóztatták egy kábítószer-terjesztő hálózat öt tagját, tiszabőiek is érintettek

Letartóztatták egy kábítószer-terjesztő hálózat öt tagját, és több fogyasztót is előállítottak. Tiszabőről szerezték be az alapanyagot. Tiszabőről és Orosházáról állítottak elő hét embert a rendőrök. Az orosháziak a gyanú szerint a Szolnok megyei településen élő kapcsolataiktól szereztek be rendszeresen kábítószereket, amelyeket aztán Békésben adtak el. Egy tiszabői és egy orosházi férfi, továbbá az élettársaik kerültek őrizetbe. A nyomozás adatai szerint a férfiak szervezték a beszerzést és az értékesítést, de a velük élő nők is tudtak arról, mit csinálnak, és ha a férfiak nem tudták személyesen átadni a megrendelt anyagokat, ők…

Tovább olvasom

Idén is motorral érkezik a Mikulás

Szolnokon van egy baráti társaság, akik Miklós nap alkalmából évről évre szeretnének mosolyt csalni a gyermekek arcára. Ezek a marcona férfiak szán helyett motorral járják a várost és a megyét, mindenhol nagy feltűnést keltve tűzpiros ruhájukban. Sokan dudálnak, integetnek nekik és ők kedélyesen fogadják az üdvözléseket. Nincs olyan szolnoki, aki ne látta volna őket valahol elsuhanni december elején, így most már elmaradhatatlan kellékei lettek az ünnepi készülődésnek. A szelíd motorosok két keréken több helyen megállnak és apró meglepetéseket osztogatnak a gyerekeknek. A rendhagyó Mikulás járat december 4-én indul a Széchenyi…

Tovább olvasom