Több mint hétmilliárd forint osztalék után nem fizetett adót a NAV által lekapcsolt milliárdos

Vádemelést javasol a NAV egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen. A gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A több élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellnesshotel tulajdonosa 2017-ben és 2018-ban 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel több gazdasági társaságtól. Ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési engedélyt, hivatalos lakcímet, valamint arab és ciprusi fedővállalkozások alapításában is közreműködött, hogy megússza az 1,1 milliárd forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon. A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele…

Tovább olvasom

Hét évig nyomoztak, aztán széttárták a karjukat, hogy nem találtak semmi gyanúsat

Hadházy Ákos ellenzéki képviselő is megkapta, idézzük: “a Farkas Flóriánt kimentő gyalázatos határozatot, amelyben már egyetlen szó sincs Farkas Flóriánról”.  Mint írta, hét év „nyomozás” után vádemelés nélkül lezárta a NAV a „Híd a munka világába” program vizsgálatát.  Szerinte a lényeget ez a tény el is mondja – illetve mindennél többet mond a magyar “igazságszolgáltatás” és a legfelső szintről szervezett korrupció közötti viszonyról.  Ám a határozat néhány részletéről még fontosnak tartotta beszámolni, illetve néhány megjegyzést tenni az ügy kapcsán. Ezt írta: “- Korábban beszámoltam róla, hogy az általam megismert kihallgatási…

Tovább olvasom

Pénzmosással vádolt, Svédországba szökött szír férfit hoztak vissza Magyarországra, aki Szolnok megyében is terítette az illegális dohányt

Harminc napig biztosan rács mögött marad az a szír állampolgárságú férfi, akit péntek éjjel hoztak Magyarországra a hatóságok Svédországból; a 100 millió forintos pénzmosással gyanúsított férfi júniusban a bírósági meghallgatása előtt szökött külföldre – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. A hosszabb ideje Magyarországon tartózkodó, 37 éves férfi, aki csak svéd iratokkal rendelkezik, és magyarországi lakcímet és jövedelmet nem tudott igazolni, cigaretta illegális kereskedelmével foglalkozó bűnbanda tagjaként került a NAV nyomozóinak látókörébe – írták.A négy tagból álló bűnbanda ellen a NAV dél-alföldi pénzügyőrei dohánytermékek illegális kereskedelme…

Tovább olvasom

Halász János feljelentést tett a NAV-nál a baloldal külföldi kampányfinanszírozása ügyében

A Fidesz frakcióvezető-helyettese feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében. Halász János az MTI-nek szombaton elküldött videónyilatkozatában kijelentette, hogy nem fogynak a kérdések a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében, pedig több hatóság és a titkosszolgálatok elemző, értékelő munkája is folyamatban van.Hozzátette, a helyzetet nem könnyíti meg, hogy Márky-Zay Péter és a többi baloldali szereplő rendszeresen ellentmondásokba keveredik. A kampány elején elhallgatták a “guruló dollárokat”, aztán több százmillióról beszéltek, végül összességében már hárommilliárd forintra derült fény – sorolta a példákat az ellentmondásokra a fideszes politikus.  …

Tovább olvasom

Őrizetbe vettek egy hatósági árral csaló benzinkutast

Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt – tudatta a NAV közleményben kedden.Az eljárás adatai szerint napi rendszerességgel, nyitvatartási időn kívül, hatósági áron szolgált ki egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetője egy céget, amely nem jogosult a kedvezményes beszerzésre, adta hírül az MTI.Az adóelkerülő vevő ezerliteres, úgynevezett IBC-tartályokba tankolt, közvetlenül a kútfejről. A kutas még arra is odafigyelt, hogy az üzemanyagtartályok űrmérete szerint, részletekben töltse és papírozza le a tankolást. Az eladó minden megtöltött tartály után 30 ezer forint kenőpénzt…

Tovább olvasom

Etikus hekkert keres a NAV

Informatikai szakreferenst vagyis etikus hekkert és kommunikációs szakreferenst, vagyis webtitkárt keres a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írja a Magyar Nemzet. Az etikus hekker feladatai között szerepel a hekkertámadások feltárása, kivizsgálása és a kibergyakorlatok lebonyolítása is. A sikeres pályázónak, miután átesett a nemzetbiztonsági átvilágításon, részt kell vennie a NAV információs rendszereinek tesztelésében, a hibák kimutatásában, javításában. “A magyar adóhivatal fejlett digitális ellenőrzési, nyilvántartási rendszereket alakított ki, emiatt a NAV adatvagyona ma már összesen mintegy 11 petabyte-nyi, annyi, mint kétszázötven évnyi, HD minőségű film. Adatainkat, informatikai rendszereinket védenünk kell, és fel kell…

Tovább olvasom

Csalók szerezték meg több család állami támogatását, hol máshol, mint Szolnok megyében

Huszonkét kisgyermekes család otthonfelújítási támogatását, összesen hatvanhatmillió forintot szerzett meg egy bűnszövetség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. Családonként hárommillió forinthoz jutott az a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnszövetség, amelynek tagjai visszaéltek kisgyermekes családok helyzetével, amikor adataik felhasználásával állami támogatáshoz, utófinanszírozásra nyújtottak be kérelmeket – írta a NAV.  A huszonkét igényléssel így összesen hatvanhatmillió forinthoz jutottak, de további, csaknem hatszáz millió forint jogosulatlan igénylés is feltehetően a tagokhoz köthető – állapították meg.  Azt írták, hogy az állami támogatást a családok nevében kérték, valótlan adatokkal, hamis számlákkal igényelték az…

Tovább olvasom

Nem volt tömeges katás csalás a NAV szerint

Kilenc év alatt összesen kilencmilliárd forintot talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amit nem fizettek be a katások a költségvetésbe, írja az mfor. Ennek egy részét kataként, egy részét más adóként kellett volna befizetni. Pedig amikor a kormány bejelentette, hogy tömegeket zárnak ki az adónemből, fideszes politikusok részben az évek során elmaradt befizetésekkel érveltek. Bánki Erik, a Gazdasági Bizottság elnöke például azt mondta, a katás bújtatott foglalkoztatás (amikor katázással leplezték a valódi munkaviszonyt) éves szinten 250-300 milliárd forint kiesés okozott a költségvetésnek. Nem világos, mire alapozta ezeket a számokat.…

Tovább olvasom