Visszalépett a gázolásáról 2016-ban érzéketlen bejegyzést közlő képviselőjelölt

„Noha szavaimért ugyanott bocsánatot kértem, be kell látnom: kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek” – írta a Facebookon Gér Mihály, a Párbeszéd monori politikusa és volt országgyűlési képviselőjelöltje. Gér azt követően lépett vissza, hogy kiszivárogtak egy korábbi, 2016-os autóbalesetével kapcsolatos kommentjei. Gér ugyanis annak idején egy fiatal párt gázolt el az Andrássy úton, a fiú életét vesztette, míg a lány súlyos sérüléseket szenvedett. A bíróság kimondta a politikus vétlenségét, mivel a pár piros lámpánál lépett az autó elé, ám…

Tovább olvasom

Márki-Zay több szektor fizetésemelésével kezdene, a korrupcióval szerzett földeket elkobozná

Az egészségügyi szakdolgozók, a pedagógusok és a rendőrök azonnali, nagyobb mértékű fizetésemelésre számíthatnának kormányváltás esetén, később ehhez csatlakoznának a szociális szakdolgozók is. Nem sokkal később a bérfejlesztés elérhetné az 50%-ot. Április 3-án Orbán Viktor és a NER sorsáról is dönt az ország, Márki-Zay kiemelte, a korrupcióval szerzett földeket, a trafikokat nem hagyná a jelenlegi helyzetében. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje vasárnap azt mondta a Partizánban, hogy február 17-én hivatalosan is bemutatják az ellenzék programját, de néhány részletet már most megosztott ebből. Például négy év alatt 50 százalékos béremelést akarnak elérni az egészségügyi…

Tovább olvasom

Márki-Zay: Az elmúlt 10 napban több, mint 92 millió forint támogatást küldtek

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint az adományok átlagos összegéből látszik, hogy tényleg a változást akaró hétköznapi emberek támogatják őket. Az elmúlt 10 napban 10 000-en jelentkeztek, hogy aktivistaként segítsék a kormányváltást, és eddig több, mint 92 millió forint támogatást küldtek – írta Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a Facebook oldalára. Hozzátette még, hogy az adományok átlagos összege 8000 forint volt, „így pontosan látszik, hogy ez tényleg a változást akaró, hétköznapi emberek adományaiból tevődik össze.”

Tovább olvasom

Ronaldinho videoüzenetben támogatta Gattyán pártját

A teqball révén van közös érdekeltségük, de most az új mozgalom kapcsán is támogatásáról biztosította a magyar üzletembert a brazil futballsztár. Kedves barátaim, Gyuri és Viktor! – kezdi üdvözletét Ronaldinho Gaúcho világhírű brazil futballista a Megoldás Mozgalmat támogató rövid videóüzenetében, amelyet a HVG szúrt ki. Majd világszerte példaképnek számító sportvezetőknek titulálta Gattyán Györgyöt, a Megoldás Mozgalom elnökét és Huszár Viktort, a párt alelnökét, akik azt a Nemzetközi Teqballszövetséget képviselik, amelynek népszerűsítésében Ronaldinho is részt vesz. A világklasszis labdarúgó arra kéri a választókat, hogy ajánlóívek aláírásával a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalmat…

Tovább olvasom

Ezeket jelentette ki Orbán az évértékelőjében

A miniszterelnök hosszan élcelődött az ellenzéki felálláson a 23. évértékelő beszédében, de a háborús fenyegetésről is beszélt, viszont csak egyetlen bejelentésre futotta. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a neve említése nélkül, de sok vitatott kijelentését felidézve kezdte beszédét Orbán Viktor a Várkert Bazárban. A 23. évértékelőjében felidézte azokat a bántó mondatokat, amelyek szerint a fideszesek csak gombák, alkoholisták és vannak köztük melegek és zsidók. Felvázolta a végtelenségig ismételt kormányzati narratívát, miszerint szerinte az új jelölttel csak Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon térne vissza. Majd azt is felrótta a baloldalnak, hogy a világjárvány alatt…

Tovább olvasom

Már kora délután összegyűlt a szükséges aláírás az ellenzéki összefogás összes képviselő-jelöltjének

Az Egységben Magyarországért sajtóközleménye szerint országszerte sok helyen sorokban álltak az emberek a pultoknál, hogy aláírásukkal támogassák az ellenzéket alkotó pártszövetség országgyűlési képviselő-jelöltjeit. Sok helyen már egy-két óra alatt megszerezték a szükséges 500 aláírást, kora délutánra pedig mind a 106 egyéni választókerületben összegyűlt az induláshoz szükséges mennyiség. „A változás iránti vágy egyre csak nő a magyarokban. Az országjárásom során is tapasztalom nap, mint nap, hogy egyre többen jönnek el és az emberek egyre jobban bíznak benne, hogy a túlerő és a propagandagépezet ellenére sikerülhet véget vetni a Fidesz tizenkétéves uralmának.…

Tovább olvasom

Fele annyi ajánlóívet igényeltek a pártok, mint négy éve

Egy nappal az országgyűlési képviselő-választás ajánlásgyűjtési időszakának kezdete előtt, péntek délutánig 864 jelölt 157 661 ajánlóívet igényelt a választási irodáktól – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel pénteken. A Nemzeti Választási Bizottság eddig 37 pártot és 11 nemzetiségi önkormányzatot vett jogerősen nyilvántartásba az országgyűlési választásra. A jelöltek és jelölőszervezetek korábban már bejelenthették igényüket az ajánlóívekre, egy íven nyolc ajánlásra van hely. Az ajánlásokat szombattól gyűjthetik a jelöltek, február 25-én 16 óráig. Az ajánlásgyűjtő íveket szombaton 8 órakor kezdik átadni a jelölteknek, a péntek délutánig igényelt aláírásgyűjtő ívekkel összesen…

Tovább olvasom

Formális munkamegállapodást kötött az Európai Csalás Elleni Hivatal és a Legfőbb Ügyészség

A dokumentumot az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) részéről Ville Itälä főigazgató, míg a Legfőbb Ügyészség részéről dr. Polt Péter legfőbb ügyész írta alá. Az OLAF és a magyar ügyészség az eddigi kiváló együttműködését munkamegállapodás formájában rögzítette. A mostanáig a közös érdekek és célok alapján történt munka kereteit ezentúl a munkamegállapodás formálisan is biztosítja – áll a Legfőbb Ügyészség közleményében. A megállapodás nem érkezett váratlanul, ugyanis az együttműködési megállapodás ötlete már Polt és Itälä 2020 januári találkozóján felmerült. A végül elkészült egyezményt is ők ketten írták alá. Az OLAF és…

Tovább olvasom

Ujhelyi: “Egész Európa arról beszél, hogy Orbán úgy ugrál, ahogy Putyin fütyül” | videó

A Reflektorban című műsor legújabb vendége Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője volt. A JövőTV a közelgő választásokat övező Európai Uniós megfigyelésekről faggatta, illetve rákérdeztek, hogy romlott-e a választások tisztaságának helyzete 2018 óta. Szóba kerültek a magyar-orosz viszonyok, de érintettük az ukrajnai krízist is.

Tovább olvasom

Boldog István öröksége: több, korábban győztes jelöltet lecserélt Orbán, Jász-Nagykun-Szolnok megye is érintett

A korrupciós vádak egyik híres főszereplője, Boldog István hivatalosan saját döntése alapján nem indul már idén a választásokon, de amúgy sem engedte volna a miniszterelnök, mivel kimondva-kimondatlanul, Orbán Viktor személyesen dönt az egyes jelöltekről Magyarország minden egyes egyéni körzetében. De ki lett az utódja és mi a helyzet a többi helyen? Budapest 2022-ben is az ellenzék fontos bástyája lehet, Karácsony Gergely legbelül azzal számol, hogy itt valamennyi egyéni választókerületet sikerül megnyerniük. Néhány, 2018-ban még egyéniben is szereplő csúcspolitikus visszavonása csak tovább erősítette azt a véleményt, hogy a 2019-es önkormányzati választások után…

Tovább olvasom