Demeter Márta az LMP helyett a Jobbik frakciójába ülne be jövőre

Ha a jövő évi országgyűlési választásokon egyéni mandátumot szerez, Demeter Márta a Jobbik frakciójához kíván csatlakozni – tudta meg a Telex. Az információt a lap kérdésére az LMP sajtóosztálya is megerősítette: a párt országos elnöksége kérdésünkre közölte, visszavonják Demeter képviselő-jelölti támogatását. „Az LMP számára a Jobbik Magyarországért mozgalom fontos és megbízható szövetséges. Az LMP Demeter Márta döntését a kormányváltás érdekében nem fogja semmilyen módon kommentálni” – írta az LMP sajtóosztálya a Telexnek. A korábban MSZP-s, jelenleg pedig az LMP-ben politizáló Demeter a VIII-IX. kerületben indul az ellenzéki előválasztáson. A folyamat során…

Tovább olvasom

A Jobbik szerint Orbán az EU-ból való kilépést készíti elő

“Egyelőre még nem mondják ki, de akik tudnak a sorok között olvasni, azok számára egyértelmű és világos, hogy Orbán és az általa vezetett Fidesz a sok Brüsszel elleni támadással valójában az Európai Unióból történő kiválást készíti elő. Ha nem lesznek már uniós források, amiket ellophatnak, akkor inkább nem kérnek Európából” – írta közösségi oldalán a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A pár szerint Orbánék az unióból lettek ezermilliárdosok, de jól tudják, hogy éppen az uniós nyomozások és szervek által veszíthetik el az eddig ellopott vagyont. “Ezért a megalomán és hatalommániás Orbán, valamint…

Tovább olvasom

Megvan, melyik pártba ülhet be 2022-ben Márki-Zay Péter

Siófokon tartottak sajtótájékoztatót Márki-Zay Péterék pénteken, ahol elhangzott: a hódmezővásárhelyi független polgármester az Új Világ Néppárt vagy a Párbeszéd frakciójába szándékozik beülni, ha sikerül győznie a körzetében a 2022-es országgyűlési választáson – írta meg a HVG.hu. A hódmezővásárhelyi független polgármester elmondta, hogy sem az őt 2018-ban segítő Jobbikot, sem pedig az elszámoltatás miatt kézenfekvőnek tűnő Momentumot nem érezte megfelelő döntésnek, mert függetlenként, civilként inkább a függetlenségét akarta kihangsúlyozni. Ezért döntött úgy, hogy győzelem esetén a jobboldalon legkisebbnek számító Új Világ Néppárt frakciójába ül be. Annak azonban a jelenlegi számítások szerint igen csekély…

Tovább olvasom

“Lehet más a politika, de most már legyen is más” – Karácsony is aláírta az LMP Zöld Garancia Programját

Az LMP két társelnöke és Karácsony Gergely, a párt által támogatott miniszterelnök-jelölt aláírta a radikális fordulatot ígérő Zöld Garancia Programot az ellenzéki erő 51. kongresszusán, szombaton Budapesten, amiről a JövőTV is beszámolt. A kongresszuson Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a zöldek komplex, összefüggő rendszerként tekintenek a társadalomra, a környezetre és a gazdaságra. A politikus arról beszélt, hogy céljaik közé tartozik élhető településeket, tiszta levegőt, egészséget és békét biztosítani az embereknek. Mindezt úgy, hogy eközben nemet mondanak minden – akár keletről, akár nyugatról érkező – függőségre, kiszolgáltatottságra. Bármilyen szelídek is…

Tovább olvasom

Lewis Hamilton is arra biztatja a magyarokat, hogy szavazzanak az Orbán-kormány ellen

A hétszeres Formula-1-es világbajnok Lewis Hamiltontól megszokott, hogy a sporton kívül különböző közösségi ügyeket képvisel, keményen harcol a rasszizmus és a globális felmelegedés ellen is, Magyarországra érkezve pedig Instagram-sztoriban szólt hozzá a hazánkban bevezetett, komoly (nemzetköti és hazai) visszhangot kiváltó pedofil-törvényhez is. “Mindenkihez szólok ebben a gyönyörű országban, Magyarországon. A nagydíjhétvége előtt szeretném a támogatásomat kifejezni mindenki felé, akit érint a kormány anti-LMBTQ+ törvénye. Elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető dolog, hogy a hatalom ilyen törvényt javasol. Mindenki megérdemli a szabadságot, hogy önmaga lehessen függetlenül attól, hogy kit szeret, vagy hogy milyen…

Tovább olvasom

Felmérés: szoros Jakab-Dobrev csata, Karácsony hajszállal mögöttük

A hat ellenzéki miniszterelnök-jelöltet három jól elkülönülő ismertségi zónába lehet sorolni – derül ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából, amelyből az IDEA Intézet készített jelentést, s amelyet a HVG.hu szemlézett. A kutatás szerint Karácsony Gergely regnáló főpolgármester a legismertebb közülük (ismertsége 96% az ellenzékiek és az aktív bizonytalanok körében), ugyanakkor Dobrev Klárának (92%) és Jakab Péternek (90%) is jelentős az ismertsége. A második csoportba Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter tartozik, akik kétharmados vagy azt valamivel meghaladó ismertséggel rendelkeznek az ellenzéki szavazók és az úgynevezett aktív bizonytalanok körében. Végül a legkevésbé ismert jelölt…

Tovább olvasom

Hivatalos nyilvántartásba vétel: Jakab Péter a Jobbik miniszterelnök jelöltje

Egyre közeledünk a 2022-es választásokhoz, szerdán megtörtént Jakab hivatalos nyilvántartásba vétele. Erről a Facebookon is értesülhettünk: “Az Országos Előválasztási Bizottság 2021. július 28-i ülésén nyilvántartásba vette Jakab Pétert, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét.” A hozzászólások között egy igen fontosat is írtak az olvasók: “Egy hajóban evezünk, mindenkinek szurkolni kell.. erről beszéltünk A MAGYAR NÉPNEK IS ÖSSZE KELL FOGNI, NEM CSAK AZ ELLENZÉKNEK. És AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁSNAK NEM SZABAD TÖBB SEBET EJTENI EGYMÁSON! Ez nagyon fontos a jövőre nézve!” Alighanem egyetérthetünk.

Tovább olvasom

Árt, vagy segít a visszalépés az előválasztásnak? | videó

A 22′-es választásokat az ellenzék az összefogás gondolatával tervezi megnyerni. Azonban jóval macerásabb így kampányolni, vagy hirdetni és a választásokat meg kell hogy előzze az előválasztás. Mivel ez számos választókerületben plusz anyagi és energia-költségekkel jár, ezért számos képviselőt visszaléptettek egy másik ellenzéki jelölt javára. A JövőTV Faltól-Falig című műsorában végigjárják, hogy ezek a visszalépések ártanak, vagy segítenek az előválasztásnak és az összefogásnak?https://www.youtube.com/embed/lSjszUX96TY?feature=oembed

Tovább olvasom

Megkezdődött az ellenzéki előválasztás nyilvántartásba vételi szakasza

A hat ellenzéki párt vezetőinek korábbi döntése alapján 2021. július 26-án indul az előválasztás nyilvántartásba vételi szakasza – írja közös közleményében az ellenzéki összefogás hat pártja, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd. Az Országos Előválasztási Bizottság a [email protected] címen várja az előválasztáson indulni kívánó miniszterelnök-jelöltek, egyéni képviselőjelöltek és jelölő szervezetek jelentkezését. Az Országos Előválasztási Iroda munkatársai a beérkező kérelmeket formai vizsgálat után terjesztik az OEVB ülésére, hiányos kérelem esetén hiánypótlásra szólítják fel a kérelmezőket. A szükséges dokumentumokat az előválasztás honlapján, a „Regisztráció” menüpont alatt találják…

Tovább olvasom

Civil Választási Bizottság elnöke: Ne legyenek lefutott meccsek

Aki le akarja váltani a Fideszt, az feltétlenül vegyen részt az ellenzéki előválasztáson is! – mondta a helyben.hu-nak Magyar György ügyvéd. A Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az előválasztásra július 26-tól várják a jelöltek hivatalos jelentkezését. Az indulók augusztus 23-tól gyűjthetik a támogató aláírásokat. Az országos ellenzéki előválasztás első fordulója szeptember 18. és 26. között lesz, ezen a képviselő-jelöltekre és miniszterelnök-jelöltekre is lehet majd szavazni. Az első forduló után talpon maradó kormányfő-jelöltmegválasztása október 4. és 10. között történik. Magyar György állítja, hogy lényegében már az…

Tovább olvasom