Hét százalékot esett a Fidesz támogatottsága

A júliusi 54 százalékról 47-re csökkent a Fidesz támogatottsága, ha azonban most lenne a választás, így is toronymagasan nyerne. A tavasszal közösen indult ellenzéket ugyanis 16 százalék támogatta augusztusban az egy hónappal korábbi 17 százalékhoz képest – derül ki a kormányközeli Nézőpont felméréséből. A kormánypártok népszerűségvesztésében a kutatóintézet a szankciókra adott orosz válasz miatt emelkedő energiaárakat látja, illetve az ennek következtében elszabaduló infláció okozta pesszimista fogyasztói hangulatot. Persze arra már a Nézőpont elemzője nem tartotta szükségesnek kitérni, hogy az infláció nem a háború kitörésével szállt el, hanem jóval korábban kezdődött…

Tovább olvasom

Kitűzték a dátumot – időközi választás Zagyvarékason

A közelmúltban egészségi állapota miatt lemondott posztjáról Zagyvarékas független polgármestere, Kurucz László Árpád, így időközi választások kiírására volt szükség. Ennek időpontját szeptember 25-re tűzték ki. Mindössze egyetlen jelölt kérte nyilvántartásba vételét: Polónyi László, a pénzügyi bizottság elnöke, aki jelenleg is ellátja a polgármesteri feladatokat.

Tovább olvasom

Egyetlen új pártot jegyeztek be a tavaszi választás óta

Nem Jakab Péter mozgalmáról van szó, hanem a Magyarországi Ötcsillag Mozgalomról, amely saját meghatározásuk szerint hazánk első állatvédelmi pártja. Az április 3-i parlamenti választás óta több ellenzéki politikus is eljátszott a gondolattal, hogy új pártot kellene alapítani, beleértve Márki-Zay Pétert vagy épp Jakab Pétert. Ők azonban nem jutottak el eddig a pontig, legalábbis az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nemrég a hvg.hu kérdésére azt közölte, hogy április 3-a óta jogerősen egy pártot jegyeztek be, melynek neve Magyarországi Ötcsillag Mozgalom. A hvg.hu utánanézett a pártnak, amelynek alapító okirata január végén született, de jogerős bejegyzésére…

Tovább olvasom

Jakab Péter megbánta, amit a választás éjszakáján tett

Augusztus 20-án hívta életre a Nép Pártján nevet viselő mozgalmát Jakab Péter. „Ha a semmiből fel tudunk építeni egy közösséget, amely már mérhető, az siker” – fogalmazott a Jobbik korábbi elnöke ennek kapcsán a 24.hu-nak adott interjúban. Ha pedig kellő támogatottsága lesz a mozgalomnak, a későbbiekben párttá is alakul, de szerinte nem az a lényeg, hogy eggyel több párt legyen, hanem olyan politikai közösséget szeretne szervezni, amely képes társadalmi támogatottságot felmutatni. Az új mozgalma elmondása szerint abban lesz más, hogy nem ideológiákkal foglalkoznak majd, hanem az emberekkel, mert „a szavazók sem…

Tovább olvasom

Jakab Péter nem adja vissza a mandátumát, elárulta, hogy miért

Mi is beszámoltunk róla, hogy Jakab Péter kilép a Jobbikból: a korábbi pártvezető erről csütörtökön írt a közösségi oldalán. A Jobbik határozottan azt szeretné, ha Jakab így a képviselői mandátumát is visszaadná, de ő erről hallani sem akar: a Telex kérdésére mondta el, hogy miért. „Először is, én nem a Jobbik listájáról, hanem közös ellenzéki listáról szereztem mandátumot minden ellenzéki szavazó jóvoltából. Másrészt most egy olyan Jobbik-elnökség kéri vissza tőlem a mandátumot, amely a saját elnökét a tagsággal is szembemenve megpuccsolta, kiszolgálva ezzel a Fidesz érdekeit. Ha ezek után visszaadom…

Tovább olvasom

Kiakadt a Jobbik elnöke Jakab Péterre: „Lépj ki a pártból, aztán te balra, mi jobbra”

Gyöngyösi Márton szerint Jakab adja vissza a mandátumát és menjen. Kemény hangú nyílt levélben szólította fel Jakab Pétert a Jobbik elnöke arra, hogy döntse el végre, mit akar, miután a hvg.hu is arról írt minap, hogy a volt pártelnök-frakcióvezető és a Jobbik útjai elválnak, ennek formája, vagyis új párt alapítása és ezzel együtt a Jobbik hasadása is borítékolható. Sőt, a HVG úgy tudja, hogy Jakab az aktív, önálló “brandépítés” után hamarosan bejelentheti új pártját – akár már a közeljövőben, nem kizárt, hogy augusztus 20-án. Erre reagált a Facebookon közzétett nyílt…

Tovább olvasom

Volt eredménye Lázár közbenjárásának, volt sofőrjét választották meg polgármesternek

Mártély eddigi első embere megtanulta, hogy jár az, aki nem hódol be feltétel nélkül a Fidesznek. Erről korábban egyértelmű nyilatkozatot adott, az időközi választáson nem is volt esélye a fideszesek által támogatott “független” jelölt ellen. Ásotthalom polgármesterének pedig a Mi Hazánk támogatásával induló Papp Renátát választották. A település irányításában 2019 óta alpolgármesterként részt vevő Papp Renáta független jelöltet választották polgármesternek vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Ásotthalmon. A mintegy négyezer lakosú nagyközségben azért kellett választást kiírni, mert az eddigi polgármester, Toroczkai László a Mi Hazánk listájáról országgyűlési mandátumot szerzett, és ez a…

Tovább olvasom

Ungár Péter is megcélozza az LMP társelnöki posztját

Ungár Péter is indul az LMP társelnöki posztjáért az augusztusi tisztújításon – számolt be a Telex. Az LMP-t jelenleg Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté vezeti társelnökként. Ungár úgy tudja, hogy kettőjük közül csak Schmuck maradna társelnök, Kanász-Nagy egyéb pozícióért indul majd a párton belül. Ungár, aki eddig a párt titkára is volt egyben, azt mondta az elképzeléseiről, hogy: „Én azt tudom ígérni, hogy ha az LMP-sek úgy döntenek, hogy engem megbíznak ezzel a feladattal, azért fogok dolgozni, hogy egy olyan párt legyünk, ami komolyan veszi a magyar embereket, nem teljesen…

Tovább olvasom

Márki-Zay: Nem támogatjuk a DK jelöltjeit az időközi választásokon

“Az ellenzéki szavazatok megoszlása akadályozhatja a Fidesz leváltását” – ezzel az indoklással jelentette be Márki-Zay Péter vasárnapi, Szentgotthárdon tartott sajtótájékoztatóján, hogy nem fogják támogatni a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjeit a következő időközi választásokon – írja a Magyar Hang. A döntést a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöksége azok után hozta meg, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK korábban a megállapodásuk ellenére többször “ráindult” ellenzéki jelöltekre. Márki-Zay megjegyezte, ettől még az  MMM teljesíteni fogja az ellenzéki összefogásból adódó kötelezettségeit.  A bejelentésre reagálva a Demokratikus Koalíció a sajtónak eljuttatott közleményében annyit írt: Hódmezővásárhely polgármesterével…

Tovább olvasom

Megint belenyúlt és átvariálta a választási törvényt a kormány

Az Országgyűlés 144 igen, 40 nem és 5 tartózkodás mellett fogadta el kedden a választási törvény újabb átalakítását, így a magyar választási bizottságok a nem Magyarország területén elkövetett esetleges jogsértések kivizsgálására és elbírálására is hatáskörrel rendelkeznek. Ennek azért van nagy jelentősége, mert nem sokkal a 2022-es országgyűlési választások előtt kidobott, megégetett szavazólapokat találtak Romániában, nem messze Marosvásárhelytől, a magyar választási szervek pedig – jogkör híján – még csak nem is vizsgálhatták az ügyet – számolt be a HVG. Ugyancsak változás a választási törvényben, hogy immár nem csak a választott tagok,…

Tovább olvasom