Kiderült, kik ülnek be Dobrev és Karácsony helyett a Parlamentbe

Az országgyűlési választáson listás helyen mind Dobrev Klára, a DK politikusa, mind Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a Párbeszéd Magyarországért volt társelnöke bejutott a parlamentbe, azonban mindketten lemondtak a mandátumuról. Ezért helyettük más képviselők ülhetnek be az ellenzéki padsorokba. Dobrev Klára elmondása szerint inkább az Európai Parlamentben végzett munkájára koncentrálna. Helyét az LMP kőbányai önkormányzati képviselője, az ellenzéki pártszövetség választási listájának 50. helyén szereplő Bakos Bernadett foglalhatja el – derült ki a Nemzeti Választási Bizottság szerdán közzétett határozatából. Karácsony Gergely korábban főpolgármesteri teendőire tekintettel jelezte, hogy nem fogja felvenni a mandátumot, ezért…

Tovább olvasom

100 milliónál is többet fizet vissza Gattyán az államnak

Május elsejéig, az április 3-i választás eredményének jogerőre emelkedésétől számított 15. napig kell visszafizetniük a pártoknak a fel nem használt, illetve a listájuk vagy jelöltjük gyenge szereplése miatt visszajáró állami kampánytámogatást. A korteskedésre kölhető “ingyenpénz” idén kevesebb potyázót, kamupártot vonzott, mint 4 éve, részint azért, mert az igazán nagy pénzt az országos listát állító jelölő szervezetek kapják, az országos listaállítás feltételei pedig jelentősen szigorodtak – ez kényszerítette közös indulásra a hat ellenzéki pártot is – számolt be a HVG. A Fidesz-KDNP és a hatpárti ellenzéki összefogás a maximális összegre volt…

Tovább olvasom

„Az ellenzék lehetősége a Fidesz-modell”

Szorosabb eredményre számított Török Gábor, de az újabb kétharmadnál nagyobb meglepetés lett volna, ha az ellenzék győzni tud. A politológus a választás eredményének értékelése mellett kifejtette, Orbán Viktor kormányára nehéz évek várnak, a válságkezelésben pedig szükség lesz az olyan tapasztalt politikusokra, mint Lázár János és Navracsics Tibor, akik az idei választás nagy visszatérői. Szerinte az ellenzéknek a kilencvenes évek Fideszéről kellene példát vennie, ám ezt az utat jelenleg egyedül a kétfarkú kutyapárt követi. “A kutyapárt attitűdje jó, azt ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy jelentősen megerősödjenek. A példa azonban fontos: és…

Tovább olvasom

Az ellenzéki pártok nem akarják, hogy Szél Bernadett kapja Márki-Zay Péter mandátumát

A volt miniszterelnök-jelölt és Hadházy Ákos is őt javasolná, de a pártok közül többen is maguknak akarják a helyet. Korábban Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter is arról beszélt, hogy annak örülne, ha az ellenzéki miniszterelnök-jelölt parlamenti helyét Szél Bernadett kapná, aki szoros versenyben, de alulmaradt Budakeszin Menczer Tamással szemben – emlékeztet a 444.hu. „Csakhogy az ellenzéki pártok nem értenek egyet velük. A Párbeszéd szerint, mivel az előválasztás előtt Márki-Zay Péter azt vállalta, hogy az ő frakciójukba ül be, a mandátum nekik jár. A Jobbik és a DK szerint viszont a hat párt…

Tovább olvasom

„Amíg Gyurcsány van, az ellenzék sosem fog választást nyerni”

Az exjobbikos Bencsik János szerint az újabb Fidesz-kétharmadban Jakab Péternek és Márki-Zay Péternek is szerepe volt, de a volt miniszterelnöknek kellett volna már rég politikai süllyesztőbe kerülnie. Bencsik János szerint a Fidesz 3 millió szavazója, illetve a választástól távolmaradók közül sokan nem értenek egyet a mostani politikai berendezkedéssel, viszont „ők egész egyszerűen azt látták, hogy jó lenne váltani, de nincs mire” – jelentette ki a Mandinernek adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett. Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel nem lehet kormányt váltani, de a kétharmadban Márki-Zay Péter utolsó hetekben adott nyilatkozatainak is megvolt a szerepe…

Tovább olvasom

Elutasították a Mi Hazánk kérelmét, jogerőssé vált a választás végeredménye

Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton – írja az MTI. Az április 3-ai választás egyéni választókerületi eredményei április 12-ére mindenhol jogerőssé váltak, a Nemzeti Választási Bizottság pedig – miután valamennyi jegyzőkönyv a rendelkezésére állt – csütörtökön megállapította az országos listás eredményt, azaz hogy az egyes országos listák hány mandátumra jogosultak és hogy az országos listákról mely jelöltek jutottak mandátumhoz. Az NVB határozata ellen egy napon…

Tovább olvasom

Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához a levélszavazatok miatt a Mi Hazánk

A Parlamentbe először bejutott párt nem akar belenyugodni az egyik mandátuma elvesztésébe. Bírósági felülvizsgálatra szóló kérelmet nyújtott be a Mi Hazánk Mozgalom a Nemzeti Választási Bizottsághoz a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen, amelyről a Kúria fog dönteni, írta meg a párt közlése alapján a Telex. A párt azt nehezményezi, hogy a szavazatszámlálás utolsó óráiban, körülbelül 99 százalékos feldolgozottságnál elvesztettek egy mandátumot, így 7 helyett csak 6 képviselőjük lesz az új parlamentben. Újabb, ezt firtató beadványukban többek közt a levélszavazatok újraszámolását kérték, „mivel az így érkező szavaztok egy része sérült volt, amit…

Tovább olvasom

Kúria: Mégsem követtek el jogsértést az érvénytelen népszavazásra buzdító civilek

Ezzel ugyanis csak a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogukat gyakorolták, indokolják az NVB döntését felülíró határozatot. A Kúria szerint nem jogsértő, hogy civil szervezetek a népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdítottak, ezért megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezzel ellentétes tartalmú határozatát – számolt be róla a HVG. A bíróság szerint a civil szervezetek kampányukkal a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogukat gyakorolták. Az NVB a kormány által „gyermekvédelminek” nevezett népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdító civil szervezetekkel szembeni kifogások elbírálásakor arra jutott, hogy a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra, „mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át…

Tovább olvasom

Kihirdették a választás hivatalos országos listás végeredményét

Megállapította az április 3-ai országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság – írja az MTI. Az országos listáról kiadható 93 mandátumnál az országos listákra leadott voksokat (a Magyarországon, illetve levélben leadottakat) és az egyéni választókerületekben nem hasznosuló, úgynevezett töredékszavazatokat veszik figyelembe. Töredékszavazatnak minősül a vesztes jelöltek összes szavazata, valamint a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez, vagyis a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám. Az NVB megállapította: a Parlamentbe való bejutáshoz szükséges…

Tovább olvasom

Donáth Anna: Céltalan orbánozás helyett a hazánkról alkotott elképzeléseinkről kell beszélnünk

A Momentum elnöke szerint jelen kell lennie az ellenzéknek a vidék mindennapjaiban, és kevesebb pártra van szükség. Donáth Anna, a Momentum elnöke, a Magyar Hang oldalán közölt publicisztikát az ellenzék választási bukásáról és lehetőségeiről. „Az ellenzéki oldalon útkeresés helyett sokkal inkább azok a régi politikai reflexek tűnnek érvényesülni, amelyek a mostani bukáshoz is vezettek. Ezen változtatnunk kell, ha nem akarunk beletörődni  a Fidesz örökkévalóságába.” – fűzte hozzá Facebook posztjában Donáth Anna. A Momentum elnöke az alábbi hét pontban írt a jövőről: A rendszeren kívül kell a rendszer alternatíváját megteremtenünk. A céltalan orbánozás helyett a hazánkról…

Tovább olvasom