A gyógyító-megelőző közkiadások alapján Magyarország az OECD második leginkább alulfinanszírozott egészségügyi rendszerét működtette a 2010-es években. A forráskivonás nominálisan a 2006-os megszorításokkal kezdődött, amely akkor a GDP nagyjából két százalékával csökkentette az egészségügyi kiadásokat, a tendencia a GDP százalékában mérve folytatódott az elmúlt évtizedben is. Nem csoda, hogy nálunk található az egyik legmagasabb magánfinanszírozási arány az egészségügyben. Ennél is szomorúbb, hogy
a megelőzhető és gyógyítható halálesetek száma évente 20-35 ezer között becsült, ezzel az ötödik legrosszabb az EU-ban.
Összehasonlításképpen az évente történő halálesetek átlagos száma 130 ezer körülire tehető.
A legsúlyosabb betegségek mortalitási rátája pedig a másfélszerese az EU-s átlagnak, de a máj- és keringési megbetegedések esetén ez a szorzó már kétszeres.
Magyarországon döbbenetesen rossz a helyzet a daganatos betegségek előfordulási arányát tekintve is, és még szomorúbb, ha az ezekhez köthető halálozási arányokat nézzük:
Több egészségügyi szakember szerint a gyerekvállalási kedv növelésére elpazarolt költségvetési kiadások jelentős részét az egészségügybe kellett volna fektetni, ugyanis ahogy az alábbi ábrából kiderül, az a várható élettartam növekedéséhez vezethetne, az eleve sikertelenségre ítélt demográfiai innovációval szemben. Ráadásul a születések számának növelése vagy szinten tartása közel két évtized múlva fejt ki hatást a munkaerőpiacra, illetve a gazdaságra, miközben a ma egészséges életet élők száma a jelen kor gazdasági jólétét befolyásolja.
