Nem is gondolnánk, hány család van Magyarországon is, ahol a gyermekeket rendszeresen terrorizálják, bántalmazzák, semmibe veszik, elhanyagolják. A legtöbbször fogalmunk sincs, mi történik a négy fal között.
Igen figyelemre méltó írásra bukkantunk a Facebookon, Bihari Viktória jegyzetére.
“…Ha azt hiszed, hogy minden szülő szereti a gyerekét, akkor nagyon tévedsz.
Ha azt hiszed, hogy nincs olyan szülő, aki az óvodás gyerekét hazáig rugdalja, aki napokig nem cserél pelenkát, aki péksüteményt dob a rácsos ágyba, és hónapokig ki sem veszi a gyerekét, aki úgy megveri a fiát, vagy a lányát, hogy közben bereped a konyhaszekrény, akkor nagyon tévedsz.Ha azt hiszed, hogy nincs olyan szülő, aki széklábbal, kályhacsővel, telefonkönyvvel, vasalózsinórral, sodrófával, vagy éles, szúrós eszközzel bántja a gyerekét, akkor nagyon tévedsz.
Ha azt hiszed, hogy csak a legdurvább amerikai filmekben fordulhat elő, hogy egy szülő az autó után köti a gyerekét, vagy hogy kilógatja a panel hetedik emeletéről, vagy hogy úgy szoktatja szobatisztaságra a fél éves kisbabát, hogy kezét lábát eltöri, ha bármit is talál a pelusban, akkor szólok, hogy ez a szomszédodban, a szomszédomban történik, nem a filmvásznon, és nem tízezer kilométerrel arrébb.
Ha azt hiszed, hogy a szülő megvédi a gyerekét, ha a másik szülő nekimegy, akkor is tévedsz. Vernek közösen is gyerekeket, kínoznak közösen a pincében, a padláson, a négy fal között, takaros kis családi házban, muskátlival az ablakban, formára nyírt bokrokkal is gyerekeket úgy, hogy az eszed megállna, ha tudnád.
Ha azt hiszed, hogy csak állatokat kötnek ki éjszakára, és csak őket éheztetik, akkor is tévedsz, ezt egészen aprócska gyerekekkel is megteszik. Megteszi apu a magáét, mikor hetente háromszor belopódzik a fia, vagy a lánya szobájába éjszaka, hogy örömét lelje. Megteszi anyu, aki habzó szájjal ordít, gyógyszerre iszik, és a világáról nem tud, csak másnap esik le neki, hogy lerángatta a gyerekét az emeletes ágyról, aki azóta kerekesszékben van, úgy megsérült a gerince.
Ha azt hiszed, hogy tudod, mi történik a négy fal között, akkor elárulom: fogalmad sincs. Nincs róla statisztikád, se neked, se másnak, meg sem hallod, meg sem látod, pedig olyan közel van, néha csak néhány centi fal választ el minket a másik ember poklától. Én nem hiszem azt, hogy az emberek tudnak szeretni. Az emberek jelentős része nem tud, és attól, hogy gyereket csinált, vagy gyereket szült, sokszor semmi sem változik meg, sőt, a helyzet még rosszabb lesz.
Gyűlölni sokkal többen tudnak, a gyűlölet és a harag könnyen hozzáférhető érzés, a szeretet nagyon kemény munka, és az emberek jelentős része halálosan lusta, önző, felelőtlen és éretlen. Az elmúlt években olyan abúzusokat, kínzásokat, bántalmazásokat hallottam, hogy ha egyszer könyvet írnék ezekből, ember nem lenne a Földön, aki végig tudná olvasni, mert nem lehet, mert kiszakad a szív, lefagy az elme, és összeomlik a valóság.
Mindezt csak azért írtam le, mert már nagyon feszített, és nagyon ki akartam adni.Nincs tanács, nem mondom meg, mit csinálj, mit tegyél, mit érezz, csak tudj róla, hogy mikor egy ember szemébe nézel, mikor megismersz valakit, akkor simán lehet, hogy a tökéletes smink, az elegáns zakó, vagy a bringás szerkó alatt egy olyan lélek lapul, mely darabokra van törve, és csak arra vágyik, hogy valaki meghallgassa, és annyit mondjon neki: Ennek nem lett volna szabad megtörténnie veled, és nagyon sajnálom!
Sokszor az életek nem olyanok, mint amilyennek látszanak. Sokszor a kirakat családok a legbetegebbek, és nem is hinnéd, és nem is feltételeznéd. Nem tudjuk, kik-hogyan élnek. Tényleg! Csak akkor tudjuk meg, ha egy picit oda tudunk fordulni, nem pedig el.Nem megmenteni kell, nem önbíráskodni, nem megoldani, csak észrevenni, és jelezni, hogy igen, itt vagyunk, és értjük. És ez is munka, mert könnyebb arra várni, hogy majd a szomszéd, meg majd a rendőr, meg majd a rokon. És nekem is nehéz, mert ez félelmetes.
Félelmetes, mikor szülőktől kapok emailt, mennyire gyűlölik a saját gyerekeiket, és hogy ÉN segítsek nekik abban, hogy a gyerek ne keresse már őket! Félelmetes, mikor tizenévesek írnak nekem, hogy a szüleik verik egymást, miközben a gyerek rettegve gépel a kisszobából, és évek óta késsel a párnája alatt alszik. Félelmetes, mikor az anyuka elfordítja a fejét, mikor apu AZT teszi a 8 éves kislánnyal, félelmetes, mikor anyu úgy széjjelmérgezi a családot, hogy apu az éjszaka leple alatt menekül a 3 gyerekkel egy másik városba.
Félelmetes, mikor betörik egy csecsemő koponyáját, mikor ráültetik a lányt a tűzforró kályhára, mert egyest kapott, és olyan égési sérülései lesznek, hogy sohasem múlnak el. Félelmetesek a szavak, a verések, a légkör, az erőszak, a kínzás, az elhanyagolás, a közöny, a vállrándítás, a bagatellizálás, az áldozathibáztatás, a kiközösítés, a komolyan nem vevés.Félelmetes, ahogy az emberek élnek. És ez nagyon fáj nekem.
Nem tudok közbeavatkozni, nem tudom megmenteni a világot, csak annyit tudok tenni, hogy nem maradok csendben. Hát most nem maradtam csendben… Köszönöm! (Ha érdekelnek a gyerekek jogai, akkor keresd a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány-t, vagy fordulj bizalommal bármelyik lelkisegély vonalhoz, krízis központhoz, kék-vonalhoz, vagy hívd a 112-t! Nem vagy egyedül!) 
“
