Két éve kész kellene lennie, de még szinte sehol nem tart az újfehértói almaközpont

Megosztás

Pedig erre is repkedtek már a milliárdos kifizetések, de egy hűtőházon kívül eddig semmi nem készült el.

A magyar kormány által is belengetett Szabolcsi Alma Kutató Centrumnak már közel két éve, 2022 márciusa óta működnie kellene, de még el sem készült, írja az RTL. Az Újfehértóra tervezett beruházásból eddig mindössze a hűtőház készült el.

A Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. a központra 5 milliárd forintos támogatást kapott az államtól, illetve 2,6 milliárd forintnyi kedvezményes hitel felvételének lehetőségét. Utóbbit a cég kiváltotta 1,5 milliárd forintos EU-s támogatás felvételével. A cég stratégiai igazgatója, Takács Ferenc szerint azonban elfogyott a pénz – a hitelt pedig nem hívhatták le szigorítások miatt.

Takács az RTL-nek azt mondta, eddig 5,5 milliárd forintot költöttek el, kisebb munkálatok pedig jelenleg is zajlanak. Szerinte azonban nagyjából 10 milliárd forintból készülhetne el az almakutató.

„Ez a beruházás a magyar kis és közepes almatermesztői/gyümölcstermesztői társadalomnak, mint egy falat kenyér, úgy hiányzik”

– fogalmazott Takács. A terv az lenne, hogy a környéki almákat a – már kész – hűtőkamrákba gyűjtenék be, hogy egységesen, szabolcsi alma márkanéven árulják őket. A központ leghamarabb idén ősszel nyithat meg. (via Telex)

Kapcsolódó cikkek