Vitézy visszaszúrt: Miért van Karácsony Gergely listáján egy kétszeresen korrupcióval gyanúsított személy?

Megosztás

Tovább dübörög a vidéki mellett a fővárosi kampány is, nem mindig a legszebb eszközökkel. Karácsony lobbistázott, ám Vitézy válaszul korrupciózott egyet, a másik jelölt listáját kritizálva.

Magyar Péternek és Vitézy Dávidnak is beszólt szerdán Karácsony Gergely. Mindkettőjüket azzal vádolta meg, hogy egy-egy lobbistát tettek a fővárosi listájukra, egyben arra szólította fel őket, hogy vegyék le ezeket az embereket a listáikról.

Magyar még nem, de Vitézy már reagált, ő szintén a Facebookon, közvetlenül Karácsonynak címezve („Kedves Gergő”) azt írta, hogy „az általad vezetett DK–MSZP-listán szerepel az a Horváth Csaba zuglói polgármester, aki jelenleg is gyanúsított két súlyos korrupciós bűncselekményben”. Vitézy szerint ezek után „azzal kritizálni minket, hogy Budapest első elektromosautó-megosztójának sikeres vezetője, a piacon már bizonyított szakember szerepel a listánkon,

pontosan annak a pártpolitikai mocsárnak a példája, amitől meg kell szabadítani Budapestet.

Karácsony a posztjában nem nevezte meg, kiről beszél, de Vitézyt konkrétan azzal vádolta, hogy egy olyan embert rakott a listájára, aki egy autómegosztó szolgáltatás ügyvezetője, „amely cégnek egy Fidesz-közeli oligarcha a tulajdonosa, aki ellen korrupció és pénzmosás gyanúja miatt folyik eljárás. Ez a cég az elmúlt években folyamatosan a saját érdekeit szolgáló szabályozásért lobbizott a fővárosnál, természetesen sikertelenül”. A leírás Hutiray Borbálára illik, aki a GreenGo vezérigazgatója. A GreenGóban a Nobilis családnak van néhány százalékos részesedése.

Vitézy azonban érteni véli, mi történik. „Minden eddiginél szorosabb pórázra kötött a közös listával a Demokratikus Koalíció, és most ereklyeként hordoznak körbe az országon, Dobrev Klára Salgótarján után ma Tatabányán mutat be legújabb zsákmányként a főtéren” – írta. Karácsonynak azt üzente, minden empátiája az övé, hiszen „nincs annyi unikum, amivel ezt el lehetne viselni”. Egyúttal arra is kérte a főpolgármestert, hogy ha már éppen most tagozódott be a DK–MSZP-szövetségbe, akkor „viseld méltósággal ahelyett, hogy Magyar Pétert vagy engem támadsz.”

Horváth Csabát amúgy még 2022-ben gyanúsította meg korrupcióval a Központi Nyomozó Főügyészség – zárta a részleteket a Hvg.

Kapcsolódó cikkek