Tiszabura után feltételekhez kötnék a választójogot

Megosztás

Tiszaburán alig két hónap alatt harmadszor kellett polgármester-választást tartani, miután a bíróság súlyos csalások miatt megsemmisítette az első két eredményt. A Jobbik elnöke, Adorján Béla a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen történt eseményeket a demokrácia szégyenletes paródiájának nevezte. Posztjában határozottan kijelentette, a választójog nem jár mindenkinek és a megvásárolt voksok jelensége miatt a választójog feltételekhez kötését szorgalmazzák.

Adorján Béla szerint a tiszaburai választási eljárás szinte minden pillanata súlyos törvénytelenségekkel volt tele, amelyet videó- és hangfelvételek, valamint tanúvallomások is alátámasztanak. A választások már a jelöltállítás szakaszában tragikomédiába fulladtak, hiszen nem kevesebb, mint 77 aspiráns indult a tisztségekért.

A Jobbik elnöke szerint e jelöltek nagy többsége valójában stróman volt, akiket egyetlen céllal indítottak, hogy delegáltakat küldhessenek a szavazókörökbe. Ez a stratégia biztosította, hogy annak a “helyi klánnak” az akarata érvényesüljön a bizottságokban, amelyik több ilyen bábot tudott kiállítani. A településen nyílt titok volt, hogy a voksokért pénzt fizettek, sőt, Adorján úgy írt, egy-egy szavazat ára kezdetben 20 ezer forint volt, amely a választási nap végére az illegális szavazattőzsdén akár 70 ezer forintra is felszökött.

Így lett Tiszaburán a demokrácia ünnepéből a demokrácia nyomorult, szégyenletes paródiája, amelyről már a törvényesség hártyavékony máza is lekopott. A faluban mára mindenki tisztában van azzal, hogy bárki is győz, az diadalát a választási rendszer gátlástalan meghekkelésének köszönheti.

A Jobbik elnöke szerint bár lehet, hogy máshol nem ennyire arcátlanok a módszerek, de a magyar falvak százainak sorsa dől el négyévente hasonló módon. Hozzátette, a voksok adásvétele nem korlátozódik a helyhatósági harcokra, ahol a polgármesteri szavazat adható-vehető, ott az országgyűlési választásokon leadott voks is megvásárolhatóvá válik.

Mondjuk már végre ki: a választójog NEM jár mindenkinek!

A politikus szerint a megvásárolt voksok jelentős része tanulatlan, szegény és kiszolgáltatott emberektől származik, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy felmérjék a választás súlyát és jelentőségét.

Érvelése szerint, aki eladja a voksát, mindig önmaga és gyermekei ellen szavaz, és ezzel a cselekedetével lehetővé teszi, hogy mások is darabáruként tekintsenek rájuk. A Jobbik épp ezért azt kezdeményezi, csak az vehessen részt a választásokon szavazóként vagy jelöltként, aki legalább a nyolc általánost elvégezte.

Kép: Papajcsik Péter / Index

Kapcsolódó cikkek