A Lázár János miniszter által tett, romákat érintő tapintatlan kijelentés egy nyilvános lakossági fórumon hangzott el Balatonalmádiban, január 23-án. A kijelentés politikai oldaltól függően eltérő reakciókat váltott ki. Az ellenzék rasszistának, megbélyegzőnek és vállalhatatlannak nevezte a miniszter mondatait, míg a kormánypárti narratíva szerint mindez csupán kiragadott idézet volt, amelyet félremagyaráztak. De mit gondolnak a szabolcsiak?
„Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a sz@*os mosdóját takarítsák -, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti” – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter.
Az ominózus mondat, mind a közéletben, mind a sajtóban nagy port kavart. A közösségi médiában romák, hétköznapi emberek és közszereplők tucatjai igyekeztek egyértelművé tenni felháborodásukat, míg mások közömbösen viszonyultak az elhangzottakhoz.
Szerkesztőségünk egy kommunikációs szakember véleményét kérte, aki a következőket mondta el:
„a kijelentés hatásában sértő volt, mert egy társadalmi problémát etnikai csoporthoz kötött, és ezzel akaratlanul is általánosított. Ez szakmailag hiba, mert nem az számít, mit akart mondani a beszélő, hanem az, hogyan értelmezi a közönség. Egy tapasztalt politikusnak tudnia kell, hogy az ilyen mondatok kiragadhatók és önálló életre kelnek a médiában. A probléma megfogalmazható lett volna etnikai utalás nélkül is, így elkerülhető lett volna a megbélyegző hatás.”
Egy antropológus szintén kifejtette az álláspontját.
„A roma közösségek nagy része olyan foglalkozásokból élt, amelyek rugalmasak voltak, és nem kötődtek földbirtokhoz: kovácsolás, teknővájás, üstfoltozás, lókereskedelem, zenélés, vályogvetés, kosárfonás, alkalmi mezőgazdasági munka. Ezek egyszerre jelentettek megélhetést és alkalmazkodást egy kirekesztő társadalmi környezethez. A szocializmus idején sokan ipari segédmunkásként, az építőiparban vagy állami gazdaságokban dolgoztak. A szavaknak súlya van.”
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő, magukat romának és nem romának valló embereket is megkérdeztünk a kijelentésről.
László, nyíregyházi jogvédő, aki sokat tett az iskolai szegregáció felszámolásáért, és ezért Raoul Wallenberg-díjat kapott, így fogalmazott:
„A roma kártyát minden választás előtt előhúzzák. Soros már lejárt lemez, ezért új ellenségképeket gyártanak, hogy a szélsőségesebb szavazókat is megszólítsák. A roma gyerekek eleve hátránnyal indulnak, mert korlátozottak a lehetőségeik, és Magyarországon még mindig jelen van a szegregáció. Már óvodáskorban és később iskolásként is azzal szembesülnek, hogy sokszor nem kerülhetnek be egyházi intézményekbe, mert úgy alakítják ki a szabályokat, hogy esélyük se legyen nem állami iskolába járni.
“A miniszter ebben a kijelentésében általánosított, egy kalap alá vette a romákat. Pedig a magukat magyarnak vallók között is vannak tisztességtelen emberek. Amennyiben valódi felzárkóztatási programok indultak volna, és nem olyanok, mint a Híd a munka világába program, ahol a pénz jelentős része nem a romák munkaerőpiaci segítésére ment el, hanem más célokra, akkor ma sokkal több roma család állna stabilabb lábakon. Én a miniszter bocsánatkérését nem tudom elfogadni, és azt is nehezményezem, hogy az Országos Roma Önkormányzat és a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elfogadta azt.”
(A „Híd a munka világába” programot romák foglalkoztatásának segítésére indították, mégis botránnyá vált, mert a pénz jelentős része nem erre ment el. Munkahelyek helyett egy működésképtelen rendszer maradt, miközben milliárdok tűntek el eredmény nélkül. – a szerk.)
Patrik egy Mátészalka környéki középiskolába jár. Magyarnak vallja magát, de aktívan ápolja a roma tánckultúrát, egyik szülője roma.
„Én sem kerülhettem be egyházi általános iskolába, pedig a szüleim vallásos emberek. Állami iskolába jártam, majdnem kitűnő lettem, sokszor gyertyafény mellett tanultam. Így tanultam meg, hogy nem vagyok kevesebb a jobb sorból jött osztálytársaimnál. Elhatároztam, hogy tanár leszek, és az előítéletek ellen fogok küzdeni. Jövőre tanítói szakra jelentkezem, a pontjaim meglesznek hozzá. A miniszter mondatai eljutottak hozzánk is. Hiába gondolják sokan, hogy a telepen nem hallják meg ezeket. Már én is szavazhatok, és nem felejtem el ezt a mondatot. Nem mindenki lopásból akar élni. Aki nem segélyből akar megélni, az – legyen roma vagy nem roma – el fogja vállalni a munkát, akár az InterCity mosdójának takarítását is.”
Szamanta Nyíregyházán él, lakótelepen, magyarnak vallja magát.
„Én nem vagyok roma, de nekem is rosszul esett a kijelentés. Lehet magyarázni és bocsánatot kérni, de ez akkor is nagy hiba volt. Az édesanyám kórházban dolgozik takarítóként, mellette idős embereket segít. Nincs diplomája, csak nyolc általánosa, de amit csinál, azt becsülettel végzi. Méltósággal gondoz másokat. Szabolcsban az emberek megfogják a munkát. Lehet, hogy máshol más a helyzet, de akkor sem lehet egész csoportokat megsérteni.”
A kérdés tehát nem az, hogy félreérthető volt-e egy mondat, hanem az, hogy jár-e következménnyel az, amit egy miniszter kimond. Szabolcsban nem szavakból élnek az emberek, hanem abból, amit a politika tesz vagy nem tesz értük. Egyelőre úgy tűnik, a bocsánatkérés megtörtént, a felelősségvállalás nem.
Fotó: MI/Városi Kurír
