A héten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is harmadfokú, azaz a legmagasabb szintű riasztást adta ki a Hungaromet. Heves zivatarokra, erős villámtevékenységre, rövid idő alatt lehulló, nagy mennyiségű csapadékra, valamint 2–5 centiméteres jégesőre figyelmeztettek. Az előrejelzések pontosnak bizonyultak: helyi, lokális zivatarok alakultak ki. Volt, ahol a jég, volt, ahol a szél, de olyan település is akadt, ahol ezek kombinációja miatt rongálódtak meg házak, alakultak ki útakadályok – és sokan ekkor még nem is sejtették, hogy napokig áramszolgáltatás nélkül maradnak. Olvasóinkat kérdeztük az átélt eseményekről. Négy helyszín, négy megrázó történet a Szabolcs24 olvasóitól.
A legerősebb történet Krisztináé. „A testvérem július 8-án a Budapestről 15:20-kor induló Kraszna InterCityvel indult Mátészalkára. Ekkor még nem sejtette, hogy aznap nem fog hazaérkezni. Debrecenbe 148 perces késéssel érkezett, ahol az állomásról kihúzták a szerelvényt 20:23-kor, de senki sem szólt nekik, hogy szálljanak le. Így több mint egy órát várt a kihúzott vonaton, amely csak nem akart elindulni. Értesített minket, hogy induljunk érte. 23:30-ra értünk Debrecenbe, akit tudtunk, betessékeltünk az autóba. Érdekesség, hogy 22:05-kor indult egy vonat Mátészalka felé, de erről sem kaptak értesítést – így például egy 87 éves, cukorbeteg, inzulinos néni is ott maradt. Már késő este volt, amikor elmondta, hogy be kellett volna adnia az inzulinját – szegény remegett. A testvérem és néhány szerencsés hazajutott, de mintegy huszonöten a vasúti kocsiban maradtak. Emiatt bejelentést kívánunk tenni a MÁV-nál – vizsgálják ki, mi vagy ki okozta a mulasztást” – panaszkodott a hölgy.
Nagyecsedre is óriási vihar csapott le, ezen a településen László kukoricát és napraforgót termel több hektáron. A földjére hirtelen jött, nagy széllel kísért eső zúdult le. A jég letarolt mindent, ami az útjába került. Az út menti fákat szinte megnyúzta, a kukoricaszárakat kettévágta, a napraforgók nagy részét a földre vitte. Fehérré változott a táj.
„Tavaly is elverte a jég a földjeimet, most is egy részét, és még hol van a nyár vége? Nem éri meg itt már termelni semmit” – mondta elkeseredve a gazda.
Tiszabecsre szintén jég zúdult. Ilona néni csak ennyit mondott: „Én már nyugdíjas vagyok, de ilyet még nem láttam. A fiatalok vesszőseprűvel seperték a jeget az udvarban. A finom sárgabarackom mind a földre került, az uborkámat teljesen összepocsékolta a jég. Úgy kopogott az ablakon, azt hittem, be fogja törni. Ezek után miért csodálkoznak a városiak, hogy ilyen drága a zöldség meg a gyümölcs? Nagyon sokba kerül megvédeni a növényeket az időjárástól, és akkor még nem számoltuk, hogy mennyi vizet kell használni ahhoz, hogy egyáltalán legyen termés” – tette hozzá.
„Vállaj főutcáján, az út mindkét oldalán óriási volt a pusztítás” – nyilatkozta János. „Szinte minden fáról nagy ágak szakadtak le, sok egyszerűen kettéhasadt. Még több napig eltarthat ezek feldarabolása és elszállítása, de szerencsére a házakban nem esett komoly kár, lakhatóak maradtak.”
“Járok át minden nap Romániába – ott villanyoszlopok kerültek az utakra, tűzfalak dőltek ki, a nagykárolyi kastély parkjában pedig ősfákról lehet már csak múlt időben beszélni. Le is zárták azt a területet.”
A július eleji ítéletidő emlékeztetett bennünket arra, milyen kiszolgáltatottak vagyunk a természet erőivel szemben. A vihar nemcsak házakat és termést rongált meg, hanem emberek mindennapjait is felborította. A történetek közös tanulsága, hogy a helyi közösségek összefogása és a gyors, átlátható tájékoztatás életeket – vagy legalábbis napokat – tehet könnyebbé. Az éghajlatváltozás következményeit egyre gyakrabban tapasztaljuk: felkészülni nem elég, reagálni is emberhez méltó módon kell.
