Tüntetést szervez az LMP Debrecenben

Az LMP közleményében azt írja, hogy továbbra is küzdenek az ellen, hogy az országba bárhová, bármikor akkumulátorgyárakat lehessen telepíteni, emiatt országos népszavazást is kezdeményeztek. Azonban ennél is tovább mennek, az önkormányzatokban sem maradnak tétlenek, a párt önkormányzati képviselői mindenhol be fogják nyújtani azokat az előterjesztéseket, melyek lehetővé teszik, hogy az ott élő emberek megkérdezése nélkül, ne lehessen ilyen gyárakat létesíteni. Minderről Bakos Bernadett a LMP – Magyarország Zöld Pártjának országgyűlési képviselője beszélt.  Elfogadhatatlannak tartják a zöldek, hogy a helyieket nem kérdezik meg, hiszen az ő jövőjüket befolyásolja egy-egy ilyen beruházás.…

Tovább olvasom

Új szerepben mutatkozott be a szolnoki színész

Molnár László, a Szigligeti Színház oszlopos tagja rendezőként debütált a romániai Petrozsényban, ahol januárban színpadra állította Schwajda György Csoda című darabját. Az esemény különlegességét az adta, hogy a velencei nyomdaszedő történetét most fordították le először román nyelvre. Megtiszteltetés számomra, hogy a teátrum megalakulásának 75. évfordulója alkalmából én lehetek az első külföldi rendező, akit meghívtak a Petrozsényi Ion D. Sîrbu Színházba, hogy ezzel a tehetséges társulattal dolgozhassak, és elhozhassam Schwajda György Csodáját a romániai közönség számára, mondta Molnár László. Aki kedvet kapott a darabhoz, Szolnokon is lesz lehetősége megnézni idén tavasszal,…

Tovább olvasom

Egy közel 200 éves bibliát állítottak ki Tiszaföldváron

A tiszaföldvári Szent István Római Katolikus Templombana vasárnapi szentmise idejére kiállították a helyi parókia legrégebbi magyar nyelvű Szentírását, számolt be róla a Földvári Hírlap. A most kiállított Szentírás a Káldi György által 1603-ban Gyulafehérváron fordított Szentírásnak Szabó József jezsuita hittudomány tanár által nyomtattatott másolata, amely 1848. május 1-jén jelent meg. Miután a Vizsolyi Biblia Károlyi Gáspár fordításának köszönhetően 1590-ben megjelent, a katolikusok körében egyre erősebb igény merült fel egy katolikus szellemű fordítás elkészítése iránt. A nagy feladatra Pázmány Péter egyik munkatársa, Káldi György vállalkozott. Noha Káldi legfontosabb műve kétségkívül a bibliafordítás, azért…

Tovább olvasom

Teljesen eltűnhet a hideg tél Magyarországról, ha nem cselekszünk

Teleink jelentősen melegednek, ami kedvező a fűtésszámlák tekintetében, ugyanakkor a mezőgazdasági károkozók szempontjából egyáltalán nem. A Másfél fok legfrissebb elemzése szerint Csak a Párizsi Megállapodással összhangban, az azonnali kibocsátás-csökkentési forgatókönyv követésével van esélyünk arra, hogy nagyjából a jelenlegi szinten tartsuk a fagypont alatti napok számát. A pesszimista forgatókönyvet követve (a globális kibocsátások folytatódnak) a jelenlegi csupán harmada-negyede lehet a téli napok átlagos évi száma, míg a tartósan fagyos téli időszakok szinte eltűnhetnek, és a század végére alig lesz olyan év, amikor majd várhatóak.  Ez kétségkívül mérsékli az energiafogyasztást, csökkenti a fűtésszámlát, de számos negatív hatással is jár:…

Tovább olvasom

Elrejtett kincsekre bukkant a magyar kőműves brigád

Nem mindennapi kincsekre bukkant Szabolcsi Attila és csapata. A házak átalakításával és felújításával foglalkozó brigád épp abban a helyiségben dolgozott, amit a régi lakók konyhának használtak. Itt szerettek volna Attiláék kicserélni egy beépített szekrényt, ám a bontásnál valami oda nem illőre bukkantak. Az asztalos elkezdte kibontani a beépített szekrény keretét, majd amikor ez sikerült, a szegőléc mögött egy kis üreget vett észre, ami tele volt pakolva lisztes zacskókkal. Miután kivették a falból amit találtak és kibontották, rácsodálkoztak a zacskók tartalmára. Rengeteg régi száz- és ötszáz forintos volt felcímkézve a zacskókban, összesen 30…

Tovább olvasom

Keressük a megye legszerelmesebb párját!

Közeleg február 14., ami az utóbbi években Magyarországon is a szerelmesek piros betűs ünnepe lett. Az angolszász szokásoknak megfelelően Bálint-napon megajándékozzuk életünk párját, virágot adunk és kapunk, a rózsaszín kirakatokból pedig szívecskés plüssmacik, gravírozott kulcstartók és egyéb flitteres csecsebecsék mosolyognak ránk. A Szol24 szerkesztősége elhivatott szerelempárti, ezért úgy döntöttünk, hogy februárban mi is teszünk valamit azokért, akik részesei ennek a csodás érzésnek: megkeressük Jász-Nagykun-Szolnok megye legszerelmesebb párját! Hogy a jelentkezők közül ki nyeri el a címet, és az ezzel járó főnyereményt, az olvasóink döntésére bízzuk. Jelentkezni egy közös fényképpel, és…

Tovább olvasom

Tűz ütött ki egy szolnoki társasház kilencedik emeletén

Tűz keletkezett egy kilencedik emeleti társasházi lakásban péntek délután Szolnokon, az Aranyi Sándor utcában. A lakás egyik szobájában egy ágy, valamint a körülötte lévő berendezési tárgyak kaptak lángra. Az eset idején egy ember tartózkodott a lakásban, őt az egyik szomszéd menekítette ki és adta át a mentőszolgálat munkatársainak. A szolnoki hivatásos tűzoltók egy porral oltóval és egy vízsugárral avatkoztak be, közben pedig két lépcsőházból összesen huszonhét embert menekítettek ki ideiglenesen, akik később visszatérhettek otthonukba. A tűzzel érintett ingatlanban összesen négy ember élt, ők rokonoknál helyezkedtek el. 

Tovább olvasom

Két ember meghalt egy kakasviadalon

Tragikus kakasviadalt rendeztek a napokban Indiában, ahol két ember meghalt a véres csata során. Az egyik áldozat, Gande Suryapraksha Rao az Andhra Pradesh állambeli Kakinadában rendezett küzdelem előtt pengéket kötött díjnyertes kakasa lábára, ám a madár megijedt a tömegtől, megvadult és csapkodása közben megvágta gazdája lábát, számolt be róla a Tények. A 43 éves férfit mentő vitte el, de útközben elvérzett – számolt be róla a Daily Mail. Egy másik kakasviadalon egy 20 éves nézőt sebesített meg az állat, az áldozat ugyanis túl közel állt a küzdőtérhez. A halálos sebet itt is…

Tovább olvasom

Egy egri kormánypárti politikus ellen is büntetőfeljelentést tesznek bűnpártolásért a Tarnát védő civilek

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Füzesabonyi Rendőrkapitányság december 20-án, természetkárosítás bűncselekménye miatt meggyanúsította a Tarna folyó vizét – a Katasztrófavédelem határozata szerint – engedély nélkül kiszivattyúzó Debrői Tóth és Tóth Borászat három ügyvezetőjének egyikét, Egyedné Tóth Anitát. Ugyanakkor a nyomozás az Egripost információi szerint ezzel nem ér véget. Ezt megerősítette Bóday Pál, a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke is, akit január 25-én, szerdán folytatólagos tanúkihallgatásra idézett a rendőrség. A civil állat és természetvédő szervezet vezetője lapunknak elmondta: vélhetően a nyomozóknak is lesznek további kérdései az ügyben, de ő maga is jelezte, hogy újabb információkkal, indítványokkal…

Tovább olvasom

Keresik a családbarát munkahelyeket Szolnokon

Szolnokon ismét keresik a Családbarát Munkahelyeket, a pályázatok február közepéig adhatók be –  olvasható a város honlapján. Az évről évre meghirdetett pályázat célja, hogy a városban működő munkáltatókat családbarát szemléletű működésre ösztönözze és elismerje azokat, akik példamutatóak ezen a téren. Az önkormányzat fontosnak tartja a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtését, a családbarát szemlélet kialakítását, működtetését mind a hivatalban, mind az önkormányzat intézményeiben, s elkötelezett abban, hogy segítse és kiemelje mindazon intézmények, vállalatok munkáját, akik e szemlélet kialakításáért hajlandók tenni, olvasható a felhívásban. A kitüntető címet az elmúlt években átvehette…

Tovább olvasom