Jó reggelt, Szolnok! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Kedden is szinte országszerte számíthatunk esőre több helyen kiadós mennyiségben. A hegycsúcsokon akár havas eső, havazás is kialakulhat. Délután a nyugati tájakon már megszűnik a csapadék, szakadozni kezd a felhőzet. Sokfelé élénk, erős, a Dunántúlon többfelé viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban 3-8, napközben 4-10 fokra számíthatunk. Ma őket ünnepeljük Névnap Melánia, Agád, Agapion, Agaton, Aldó, Bács, Bacsó, Melani, Viliam, Vilma, Vilmos A Melánia név eredete és jelentése: Görög eredetű. Jelentése: melasz, “sötét vizű”, fekete. A Melánia név jellemzése: Szenvedélye a természetjárás, a természet felfedezése. Minden idejét…

Tovább olvasom

Országos hírű a martfűi konyhakert

Idén kilencedik alkalommal adták át “A Magyarország legszebb konyhakertje” országos díjait. Tavasszal 8 ország 342 településéről 2.379 nevezés érkezett a szervezőkhöz, s nyár végén, amikor beérkeztek a jelölések, mindössze 85 településről 150 kertet láttak arra méltónak a helyi koordinátorok. A csapadékmentes nyár nem kedvezett a mezőgazdaságnak, a kertészkedésnek, ezért az öntözés és a mulcsozott termesztés jelentették a megoldást a konyhakertekben. Idén két martfűi család kapott elismerést és mindkettő alkalmazta ezeket a módszereket. Erdélyi András és felesége Ági Zsófia gyönyörű kertje úgy néz ki, ahogyan az a „nagy könyvben” meg van…

Tovább olvasom

Egy kutya jó séta Szolnokon

A Czimre Kutyaiskola növendékeivel rendszeresen találkozhatunk rendezvényeken, óvodákban és iskolákban tartanak bemutatókat és aki szemfülesen járja Szolnok utcáit, néha megpillanthatja a fegyelmezett csapatot a belvárosban is. A városi séták rendkívül fontos elemei a tanításnak, hiszen a négylábú és gazdája is itt tanulja meg azokat az alapvető szabályokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ne legyen rémálom a közös időtöltés és ne rezzenjen össze a kutyánk minden elhaladó autóra. A városi zajok, a tömegközlekedés, a forgalom, az autók, a buszok és a gyalogosok egy szokatlan közeget jelentenek a kedvencünknek. Megijedhetnek, elszaladhatnak, de olyan…

Tovább olvasom

Az LMP szerint a cinizmus csúcsa a Vodafone felvásárlása

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, hétfőn bejelentette a kormány, hogy a 660 milliárd forintért megvásárolta a Vodafone magyarországi leányvállalatát. A Fidesz szerint a távközlési cég megvétele befektetés. Csárdi Antal, a LMP frakcióvezető-helyettese ezzel egyetért, csak szerinte ez a befektetés borzalmasan rossz, bűnösen pazarló, hiszen a Vodafone-ra költött közpénz negyedéből fel lehetne emelni a pedagógusok bérét 25 százalékkal. A Vodafone állami felvásárlása már csak azért sem jó üzlet, mert a cég veszteséges és 400 milliárdos adósságot görget maga előtt. Ráadásul az anyavállalat kutatás-fejlesztési támogatása nélkül nem is maradhat versenyképes. Sokkal fontosabb,…

Tovább olvasom

Az EU kizárja az alapítványi egyetemeket az Erasmus programból

Mivel a kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből – tudta meg a Népszava. Ezért nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból. A tiltás a 2022. december 15. után elbírált pályázatokat érinti. A lap szerint erről az Európai Bizottság illetékesei december végén levélben értesítették többek között a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat. A tiltás összesen 21 magyarországi egyetemet érint, ennyi működik ugyanis alapítványi formában. Az…

Tovább olvasom

Az ország legjobbjai között a szolnoki biliárdcsapat

A szolnoki Koós Gergő, Pataki Tamás, Baláti Róbert és Imrei Ferenc a pool billárd sportot űzik és nem is akárhogyan. Közel 10 éve együtt biliárdozunk és emellett nagyon jó barátok is vagyunk. A legmagasabb NB I-es osztályban idén országos harmadik helyezést ért el a csapat, számolt be az eredményekről Koós Gergő az Szolnoki NHSZ Planéta SE tagja az NHSZ videójában. Imrei Ferenc szerint ez egy olyan sport, ahol nem is annyira a fizikai, hanem lelki állóképesség a legfontosabb: Itt csend van, itt mereven kell állnod, nem mozdulhat el a lökés,…

Tovább olvasom

Új főmérnök a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál

Harsányi Gábor személyében 2023. január elsejétől új műszaki igazgatóhelyettese (főmérnöke) van a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak. A 39 éves szakember eddig a Karcagi szakaszmérnökséget irányította. A végzettségét tekintve okleveles építőmérnök (képünkön) 2004-ben kezdte meg vízügyi szolgálatát a Karcagi szakaszmérnökségen. 2010-tól vízgazdálkodási csoportvezető, 2012. október 1-től szakaszmérnök helyettes, majd 2014. november 24-től szakaszmérnök volt. Helyét, feladatait Sólyomvári Szilárd vette át, ettől az évtől ő vezeti a Karcagi szakaszmérnökséget.   Németh Miklós szakaszmérnök nyugdíjba vonulása miatt a Szolnoki szakaszmérnökség élén is személyi változás történt: január 1-től a régebben ezen a szakaszon szakaszmérnök helyettesként…

Tovább olvasom

Marad az enyhe idő, komoly károkat szenvedhet a mezőgazdaság

Bár a statisztikák szerint január eleje szokott az év leghidegebb időszaka lenni, 2023 tavaszias idővel és melegrekordokkal kezdődött, és komolyabb lehűlés a következő 8-10 napban sem várható. Márpedig a túl enyhe idő az évnek ebben az időszakában kifejezetten káros mezőgazdasági szempontból – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt agrometeorológiai elemzésében. A 24.hu által szemlézett közleményük szerint a múlt hét időjárása az enyhe időről és a melegrekordokról szólt Magyarországon, a hőmérséklet csúcsértéke délnyugaton több napon is 15 Celsius-fok fölé emelkedett, és többször is megdőltek napi melegrekordok. Számottevő talajfagy eddig a télen nem volt…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Hétfőn erősen felhős, borult lesz felettünk az ég, és nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. Délután, este a legmagasabb hegycsúcsainkon akár havas eső, havazás is kialakulhat. Élénk, erős lesz a déli-délkeleti szél, ami délután északnyugaton és nyugaton északira, északnyugatira fordul. Hajnalban 1 és 8, délután 4 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet, délkeleten lehet a legmelegebb. Ma őket ünnepeljük Névnap Marcell, Alesszia, Alexia, Hont, Julián, Juliánusz, Júliusz, Marsall, Szulejka, Zulejka A Marcell név eredete és jelentése: Latin eredetű, a Marcellus családnévből. Jelentése: Mars istenhez tartózó,…

Tovább olvasom

Több ukrán települést lőttek az oroszok a tűzszünet alatt

Több ukrán települést lőttek az orosz erők szombat este a Moszkva által egyoldalúan meghirdetett fegyvernyugvás ideje alatt – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnap helyi kormányzók jelentései alapján. Az agresszor, amely megígérte, hogy nem lő, még az ENSZ humanitárius missziójára is tüzet nyitott, amely segélyt szállított Orehiv városába – mondta el Olekszandr Sztaruh, Zaporizzsja megye kormányzója egy tévéműsorban. Anatolij Kurtyev, a zaporizzsjai városi tanács titkára ezt megelőzően a Telegramon arról tett jelentést, hogy szombat este az orosz erők a megyeszékhely peremvidékét lőtték. “Az egész város által hallott robbanások újabb bizonyítékai annak, hogy Oroszország becstelen és…

Tovább olvasom