A Használtautó.hu friss, január és október közötti adatai érdekes képet adnak a hazai használtautó-piacról. Az elemzés szerint az olcsóbb kategóriákban továbbra is a praktikus, fenntartható modellek dominálnak, míg a közép- és felsőkategóriában egyre látványosabb a villanyautók, főként a Tesla térnyerése.
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
“Ne féljetek!” (vélemény)
Mi, akik felkerültünk a Tiszavilág térképre, mi akik a kormány céltáblájára kerültünk, magunknak üzenem: ne féljetek!
Tovább olvasomA törvény határán – Bűnvadászok, félelem és bizalom Szabolcsban
A Bűnvadászok az egyik magát nemzeti, konzervatív patriótaként aposztrofáló, ellenzéki párthoz köthető, civilnek mondott, de politikailag támogatott csoport. Arról vált ismertté Magyarországon, hogy tagjai jellemzően egyenruhát viselő férfiak, akik saját megfogalmazásuk szerint „a törvényen kívüliek ellen” és „a magyar emberek védelmében” lépnek fel.
Tovább olvasomTíz év után vége: ezreket érinthet a közmunkások új korlátozása
November közepétől jelentősen átalakul a közfoglalkoztatási rendszer. Egy nemrég, a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint azok, akik több mint tíz éve dolgoznak közmunkásként, ezentúl nem hosszabbíthatják meg automatikusan a szerződésüket.
Tovább olvasom“A Tisza pártban nincsenek hazafiak” – A Békemeneten és a Nemzet Menetén járt a Szabolcs24 – videó
Idén október 23-án valódi politikai verseny és számháború alakult ki a Fidesz és a Tisza párt között. A kormánypártok Békementet tartottak a Tisza pedig a Nemzet Menetével ünnepelt. Mindkét esemény jelentős tömegeket mozgatott meg. A rendezvényekre a Szabolcs24 is kilátogatott és a résztvevőket kérdezte.
Tovább olvasomSzakértőket és helyieket kérdeztünk a kedvezményes lakáshitelről, Miskolcon elsüllyedt a Folyami Polgárnaszád
Debrecenben az akkugyártás miatt bezárnak egy vasútvonalat, Szeged környékén viszont 160-ra gyorsítják a sebességüket. Miskolcon kikötött a Folyami Polgárnaszád, Egerben egy fiatalt választottak a Borászok borászának, Kecskemét egyik városrésze önállósodna, Szolnokon továbbra is teljes a kommunikációs káosz a tervezett elektrolitgyár körül. Pécsett majdnem politikai pedofíliát kiáltottak, Veszprémben megünnepelték a lassan eltűnő, 35 esztendős önkormányzatiságot, Nyíregyházán pedig az volt a hét legfontosabb témája, miért kell különösen óvatosan közelíteni a háromszázalékos lakáshitelhez.
Tovább olvasomNemzetközi sajtószabadság-díjat nyert a magyar független média
A rangos nemzetközi szakmai kitüntetés odaítélésével az alapítók a független magyar szerkesztőségek innovációját, alkalmazkodóképességét és kitartását ismerték el, amelyet a tartós politikai és gazdasági nyomás közepette viselnek el.
Tovább olvasomFekete humorral mutatott rá az egészségügyi válságra Magyar Péter Nyírbátorban
Október 16-án, a 80 nap alatt Magyarország körül rendezvénysorozat keretében Csenger után Nyírbátorba érkezett Magyar Péter. Rögtön az első percekben a körzet országgyűlési képviselőjét és feleségét ostorozta. Felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy Simon Miklós és felesége – véleménye szerint – a közösségi médiában hazudozik. Hozzátette, hogy a Simon család és közvetlen környezete több pozíciót birtokol, uradalmat építve ki a közeli Nyírbogáton. A Tisza Párt elnöke hosszasan sorolta azokat az intézkedéseket, amelyek negatívan érintették a térség lakosságát. Kijelentette, hogy jövőre lejár a mentelmi joguk a jelenleg regnáló politikusoknak, és a TISZA-kormány megalakulása…
Tovább olvasomVáltozás a zártkerti ingatlanok szabályozásában, nem épül a miskolci barlangfürdő
Egerben Lázár bejelentései ütköznek a valósággal, Debrecenben a lakosság nyomon követheti a levegőszennyezést, Pécsen pedig Magyar Péter kritizálta a helyi korrupciót. Kecskeméten nem hagyják magukat átverni a helyiek, míg Miskolc turizmusa megkapta a kegyelemdöfést. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független vidéki lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasomMegnyílhat az út a zártkerti ingatlanok átminősítése előtt
2025. június 17-én az Országgyűlés elfogadta a „Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról” szóló törvényt, amely komoly változást hoz a zártkerti ingatlanok tulajdonosainak életében. Ez első hallásra talán száraz jogszabályi módosításnak tűnik, de a valóságban sok vidéki és nyaralóövezetben élő ember számára óriási könnyebbséget jelenthet. Köztük a Szabolcs megyei embereknek is, hiszen rengetegen élnek zártkerti ingatlanokban. A legfrissebb statisztikák szerint, a térség lakóingatlanjainak a száma 218 ezer, ebből 3270 darab található zártkertben, az érintettek száma elérheti a 10 ezer főt.
Tovább olvasom