Miközben az elemzések szerint Putyin hétfőn esedékes minszki útja egy újabb, Belaruszból indítandó orosz támadást készíthet elő Ukrajna ellen, szombaton légiriadót léptettek életbe Ukrajna-szerte azután, hogy Belaruszban az orosz légierő vadászgépei emelkedtek a levegőbe. Több megyei katonai adminisztráció hirdetett légiriadót, arra kérve a lakosságot, hogy azt semmiképp se hagyja figyelmen kívül – írta az Unian, utalva arra, hogy a szirénák megszólalása nyomán sokszor már nem mennek le az óvóhelyekre az ukrán városok lakói – noha az orosz rakétatámadások a fronttól távolabbi országrészeket is elérhetik, ahogyan ez pénteken is történt. Belarusz hadereje nem…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Elhunyt a keresztény-konzervatív közösség egy értékes embere
Szombat reggelre elhunyt dr. Kormosné Szombati Márta szolnoki politikus. Szalay Ferenc polgármester ezt közölte: “Ma reggelre egy angyallal többen őrzik békés álmunkat, mára keresztény-konzervatív közösségünk elvesztette egyik értékes tagját, dr. Kormosné Szombati Mártát. Városunk önkormányzatának, a Fidesz közösségének nevében ezúton szeretném kifejezni részvétemet a családnak, barátoknak. Veszteségükben osztozunk. Mártival hosszú évtizedeken át közösen építettük közösségeinket, együtt dolgoztunk a Széchenyi városrészért, majd a közgyűlésben Szolnokért. Igazi lokálpatriótaként mindig az volt számára fontos, hogy jót tegyen szeretett városáért, az itt élő emberekért. Soha nem felejtjük őt, emlékét megőrizzük!”
Tovább olvasomMegyebérlet bevezetésén dolgozik a közlekedési tárca
Az ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak – mondta a Délmagyarországnak a közlekedési és beruházási miniszter. Lázár János a napilap szombati számában megjelent interjúban azt mondta, elérhetőbbé, az autós közlekedés valódi alternatívájává akarja tenni a tömegközlekedést, méghozzá az ország egészében. Egyik első lépésként ezért a MÁV-val az úgynevezett megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak. Ez az autópálya-matricához hasonlóan kedvezményes áron, egyetlen “jeggyel” tenné lehetővé a vidéken élőknek, hogy egy vagy több megyében vasúton és autóbusszal is közlekedhessenek – ahogy az számukra a…
Tovább olvasomNagyon súlyos baleset volt
Összeroncsolódott személygépkocsik a 44-es főúton Nyárlőrinc térségében, ahol a két gépjármű frontálisan összeütközött 2022. december 17-én reggel. A balesetben meghalt egy férfi. MTI/Donka Ferenc
Tovább olvasomFideszes propagandaoldal ment neki keményen a kormánynak
A Számok – a baloldali álhírek ellenszere nevezetű kormánypárti oldal nehezményezi, hogy „miközben a kormány Nemzeti Konzultációt indított a szankciók ellen, a 9. szankciós csomagot is aláírja, ezzel szembe köpi azt a több mint 1.000.000 embert, akik részt vettek a Nemzeti Konzultációban”. Roppant indulatos, hosszú bejegyzést tett közzé a rendszerint a kormány és a kormánypártok dicsőségét zengő, több mint 100 ezer követőt számláló közösségi médiás oldal, a „Számok – a baloldali álhírek ellenszere”, mely „kabaréként” jellemezte, hogy Magyarország aláírja az Európai Unió kilencedik szankciós csomagját is. Az oldal adminisztrátorai nehezményezik,…
Tovább olvasomTölgyessy Péter: Orbán-infláció van, ennyire sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz körül
Gyülekeznek a felhők, és most még nem tudni, hogy jön-e egy déli szél, ami elfújja őket és kitisztul az ég, vagy hatalmas vihar jön és óriási égzengés lesz – ezzel a képpel írta le a jelenlegi politikai helyzet kiszámíthatatlanságát Tölgyessy Péter a Partizán péntek esti élő adásában. Az elemző szerint az biztos, hogy felhők vannak az égen, és ennyire sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz feje körül: hatalmas az infláció, munkahelyek kerülnek veszélybe, óriási a költségvetési hiány, az uniós szankciók miatt visszatartják a támogatásokat. A Fidesz ugyan már…
Tovább olvasomMa rendezik a labdarúgó világbajnokság bronzmérkőzését
A világbajnokság meglepetéscsapata, Marokkó játszik a bronzéremért a „nagy öreg” horvát aranygeneráció ellen. Nagyon a döntőbe akart jutni Horvátország és Marokkó is. Horvátország azért, hogy visszavágjon a franciáknak a 2018-as döntőben elszenvedett vereségért, Marokkó pedig azért, mert meg akarták mutatni, hogy igen, afrikai csapatként is el lehet jutni egészen a döntőig. Mindkét válogatott szinte lehetetlenül nehéz ágon jutott el az elődöntőbe: a horvátok Japán és a vébé fő esélyesének várt Brazília ellen is büntetőkkel jutott tovább, majd az argentinok ellen estek ki. Argentína pedig valószínűleg erősen hálálkodik neki, hogy nem…
Tovább olvasomMarokkó is érintett lehet a korrupciós botrányban
Marokkó vezető diplomatáival is szoros kapcsolatban állt Antonio Panzeri, aki az egyik kulcsszereplője lehet az Európai Parlament egyil legnagyobb korrupciós botrányának – írta a Politico. Az EP-ben korábban olasz képviselőként is dolgozó Panzeri a gyanú szerint kenőpénzeket fogadott el Katartól és Marokkótól, ahogyan azt vele együtt tette az EP idén kinevezett egyik alelnöke, Eva Kaili, és annak férje, a Panzerivel szoros munkakapcsolatban álló Francesco Giorgi. Mindhárman őrizetben vannak Belgiumban – a korrupciós ügyről a Telex ezen a cikkében olvashat bővebben. Giorgi a a napokban beismerte, hogy vett át Katartól és Marokkótól is pénzt, de…
Tovább olvasomVádat emelt az ügyészség a gyalogosátkelőn figyelmetlenségből gázoló szolnoki férfivel szemben
A Szolnoki Járási Ügyészség a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 73 éves szolnoki lakhelyű férfivel szemben, aki 2021 márciusában, Szolnok lakott területén, figyelmetlenségből elütött egy gyalogosátkelőhelyen szabályosan átkelő 28 éves férfit. A vádirat szerint a 73 éves férfi 2021. március 25-én, reggel 5 óra körül, borult időben, Szolnok lakott területén, a Piroskai út irányából Tószeg irányába közlekedett személygépkocsival, amikor a Tószegi úton lévő, felfestett és jelzőtáblával is jelzett gyalogosátkelőhelyen figyelmetlensége miatt a gyalogosátkelőhelyet nem az elvárt óvatossággal közelítette meg, és így késve…
Tovább olvasomA rongálóval fizettetné meg a kárt Szolnok
A Tiszavirág híd pénteki újraavatásakor Szalay Ferenc polgármester bejelentette, hogy tudomása szerint a rendőrség elfogta a Laki Kálmán híd, a köznyelvben Pityó hídként is közismert gyalogos és kerékpáros átkelőhely újonnan létesített lámpatesteinek rongálóját. A városvezető elmondása szerint a vandál közel egymillió forint kárt okozott a tettével. Hogy a gyanúsítottat a későbbiekben vádlottként a bíróság milyen büntetésre ítéli, azt egyelőre nem tudni, azonban a város a napokban benyújtotta a büntetőperben érvényesíthető teljes kárigényét az elkövetővel szemben. Forrás: Szoljon.hu Fotó: Szoljon.hu
Tovább olvasom