Raskó György: Az aszály mellett a kormány is felelős az elszabadult élelmiszerárakért

Az orosz-ukrán háború miatti uniós szankciókat és az aszályt okolta Orbán Viktor a magas magyar élelmiszerárakért, amikor pénteken interjút adott a Kossuth rádiónak. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a júniusi, energetikai szankciók miatt kellett bevezetni az árstopokat. A valóság ezzel szemben az, hogy ezeket a kormány már a háború februári kitörése előtt bejelentette – írta a HVG. Raskó György agrárközgazdász szerint a kormány is felelős azért, hogy Magyarországon az uniós átlagnál jobban drágultak az élelmiszerek. A szakértő az RTL Híradónak azt mondta: a választások előtt mintegy kétezer milliárd forint értékben áramlott ki pénz,…

Tovább olvasom

Ferenc pápa: Putyin azonnal vessen véget ennek a horrornak!

A katolikus egyház feje, Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság alatt rendhagyó módon az ukrajnai háborút vette témául. Beszédében elhibázottnak és horrorisztikusnak nevezte a hét hónapja tartó háborút, és elítélte Putyin fenyegetését a nukleáris fegyverek bevetéséről. Ferenc pápa “abszurd kockázatnak” nevezte egy atomtámadás lehetséges következményeit. Egyúttal Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is üzent, azt kérve tőle, hogy legyen nyitott a békeajánlatokra. A háború annyira pusztítóvá és fenyegetővé vált, hogy az már nagyon komoly aggodalomra ad okot, ráadásul ez a borzalmas seb, amit az emberiségen ejtett a háború, nem gyógyul, éppen ellenkezőleg: még jobban vérzik. – idézte az AP hírügynökség az…

Tovább olvasom

Néhány tévhit a népszámlálásról

Október elején megkezdődött a népszámlálási kérdőívek kitöltése. Az első két hétben erre az online rendszeren keresztül van lehetőség, aki pedig ezt nem veszi igénybe, ahhoz október 17-től a számlálóbiztosok személyesen is ellátogatnak. Az elmúlt időszakban ugyanakkor több olyan közösségi oldalon megjelenő poszt terjeng a Népszámlálással kapcsolatban, ami nem a valóságot, vagy legalábbis nem a teljes igazságot rögzíti. A Bahír ezeket a tévhiteket gyűjtötte össze, egyúttal választ is adva rájuk. „A népszámlálás nem kötelező, a GDPR alapján nem kötelességünk az adatszolgáltatás.” A főszabály valóban az, hogy bármilyen jellegű adatszolgáltatás önkéntes, ugyanakkor jogszabályok ezzel…

Tovább olvasom

Kilépett az MSZP-ből Ujhelyi István

“Valami összeragaszthatatlanul eltört” – írta posztjában a párt EP-képviselője. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő kilép az MSZP-ből, az erről szóló bejegyzésében megköszönte a párt tagjainak és szavazóinak a politikusi karrierjét – írja az Index. Elmondása szerint tizennyolc évesen lépett be a pártba, és élete kétharmadában volt annak tagja. Ahogy fogalmaz: “nem is tőlük köszönök el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől”. Elmondása szerint nem egy alkalommal próbálta felrázni az elmúlt években pártközösségét, amivel a párt vezetőinek érdekét sértette. Be kellett látnia, hogy nem tudja áttörni a „belső megkövesedés falát”. Elmondása…

Tovább olvasom

Gyöngyösi: A Jobbik aligha indul együtt a jövőben a DK-val

Gyöngyösi Márton úgy gondolja, hogy az áprilisi országgyűlési választáson bebizonyosodott, hogy ez nem sikeres recept. Dobrev Klára egy virtigli baloldali alternatívát kínál Orbán Viktor kormányához képest, a Jobbik pedig egy karakteresen jobbközép párt, nem is értem azt a felvetést, hogy csatlakozzunk a DK árnyékkormány kezdeményezéséhez – erről beszélt Gyöngyösi Márton az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Jobbik elnöke szerint most nem az lenne a feladat az ellenzéki oldalon, hogy eldöntsék, hogy a vakok között ki a király, hiszen Dobrev Klára nemhogy választást, de még egy előválasztást sem tudott megnyerni.…

Tovább olvasom

Futballtragédia: ezrek rohantak a pályára, több mint százan meghaltak

A futball történetének egyik legnagyobb tragédiája történt Indonéziában. Háromezer szurkoló rohant a pályára egy kelet-jávai focimeccsen, miután az Arema FC kikapott riválisától, a Persebaya Surabayától. A rendőrök könnygázt vetettek be, amitől pánik tört ki, és legalább 129-en meghaltak, írja a BBC alapján a 444.hu. A térségi rendőrkapitány azt mondta, anarchikusak voltak a viszonyok a pályán, a szurkolók a rendőrökre támadtak és autókat rongáltak meg. A menekülők közül sokan ugyanahhoz a kijárathoz rohantak, ahol feltorlódtak, elfogyott a levegő, és megfulladtak. Két rendőr is meghalt. A kormány szerint eleve a megengedettnél négyezerrel több…

Tovább olvasom

Négyes ütközés Szolnokon, elszabadult egy kitört kerék

Összesen négy autó érintett abban a balesetben, mely szombaton délelőtt történt Szolnokon, a piac közelében – írja a napiujsag.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik autó kereke kitört, mely az út menti kulcsmásoló épületébe csapódott. A balesetben egy ember sérült meg, őt a mentők megfigyelésre kórházba szállították. A helyszínen félpályás útlezárás mellett zajlott a helyszínelés.

Tovább olvasom

Bolsonaro brazil elnöknek kampányol egy videóban Orbán Viktor

Brazíliában vasárnap tartják a választásokat, a magyar miniszterelnök egyértelműen állást foglalt. „Kedves brazil barátaim, önök fontos választásra készülnek! Harminc éve szolgálom a hazámat itt Európában, sok vezetővel találkoztam, de kevés olyan kiemelkedőt láttam, mint az önök elnöke” – többek között ez hangzik el Orbán Viktortól abban a kampányvideóban, amit Jair Bolsonaro szombaton osztott meg Twitterén, s amelyet a 444.hu szúrt ki. Brazíliában vasárnap tartják a választásokat, a 2019 óta hivatalban lévő populista Bolsonaro legnagyobb ellenfele a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva. A magyar miniszterelnök a videót azzal zárja, hogy…

Tovább olvasom

Már az első napon megadta magát az online népszámlálási rendszer

Estére teljesen elérhetetlenné vált az oldal, órák múlva indult csak újra. Szombaton vette kezdetét a 2022-es népszámlálás, amelyet október 1-től 16-ig lehet online kitölteni. Azonban a Telexhez számos olvasói panasz érkezett a nap folyamán, hogy nem mindig működik megfelelően az oldal. Este aztán a népszámlálás zöld számát felhívva egy robothang egyből arról tájékoztatta a telefonálókat, hogy a nagy érdeklődés miatt a népszámlálás online rendszere összeomlott. A rendszer aztán végül szombaton este 22 óra után állt helyre ismét. (telex.hu, hvg.hu)

Tovább olvasom

“Orbánék egy kormányhatározattal maguk élesítették a rezsibombát az önkormányzatok ellen”

Az önkormányzatok rezsiproblémáit nagyban súlyosbította az a kormányhatározat, amit nemrég fogadott el a Fidesz-KDNP. Ezzel növelték ugyanis meg ilyen hatalmas mértékben a települések fizetőképességének problémáit. A jelek szerint a Fidesz nem segíti, hanem továbbra is ellehetetleníti az önkormányzatokat. Erre hívta fel a figyelmet a Párbeszéd. Szabó Zsolt, aki Dunaújváros alpolgármestere is, egy nemrég megjelent kormányhatározatra hivatkozva azt mondta: az önkormányzatok a területükön lévő intézmények fogyasztása után eddig rezsivédett fogyasztói árat fizettek, mostantól viszont a legdrágább, azaz a „legmagasabb hatósági árnak minősülő, fogyasztás alapú önköltségi hődíjat” fizető kategóriába kerülnek át. A politikus…

Tovább olvasom