Hiteltartozása miatt lett öngyilkos egy férfi

Hiteltartozás miatt árverezték el az otthonát a hónap elején annak 69 éves férfinak, aki múlt pénteken levetette magát a hatvani buszpályaudvar fölött elnyúló Meszlényi hídról – írja a Blikk. „Reggel hatkor még elvitt kocsival a munkahelyemre, utoljára azt mondta, jön is értem este, de egy órával később már a rendőrök hívtak fel azzal, hogy a férjem öngyilkosságot követett el” – mondta a lapnak Imre özvegye. A nő azt is hozzátette: mindketten szomorúak és csalódottak voltak, hogy elveszik a házukat, de ezen kívül semmi szokatlant nem vett észre a férjén. A házaspár…

Tovább olvasom

Megnyugodhatunk, törvénybe foglalták, hogy az MNB-re nem vonatkozik a 18 fokos fűtési korlátozás

Gránitszilárdságú, kilencszázszor módosított Alaptörvényünk garantálja, hogy a jegybanknál semmiképpen ne fázzanak Matolcsyék. Most már minden rendben. Hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet, amely szabályozza, hogy az állami intézmények többségében az energiaválság miatt legfeljebb 18 Celsius-fokra lehet majd fűteni a télen. Ugyanakkor vannak kivételek: a Telex ír arról, hogy a kormányrendelet mentesíti a Magyar Nemzeti Bankot a korlátozás alól, és a jegybank a lap kérdésére megerősítette, hogy ez valóban így van. Úgyhogy a kormányrendelet értelmében lehet melegebb az egészségügyi, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális, valamint a gyermekvédelmi és a bölcsődei…

Tovább olvasom

Veszélyben személyes adataink, meghekkelték a Revolut rendszerét

Több, mint ötvenezer ember adatait szerezhették meg a kiberbűnözők, Európa is erősen érintett a balhéban. Komolyabb kibertámadás érte a pénzügyi szolgáltatással foglalkozó, Revolut fintech szolgáltatót – jelentette a Bleeping Computer. Az incidens nagyjából egy héttel ezelőtti, de a részleteket csak most hozták nyilvánosságra. Ezek legfontosabbja, hogy úgy tűnik: a támadás következtében mintegy 50 ezer felhasználó személyes adata kerülhetett illetéktelenek kezébe. A kiszivárgott adatok között postai címek, telefonszámok, bankkártya-adatok, illetve teljes nevek szerepelhetnek. PIN-kódok és jelszavak azonban nem. A Revolut azzal nyugtatott, hogy a támadók csakis rövid ideig garázdálkodhattak a rendszerben, és úgy…

Tovább olvasom

Válság: már egy fideszes vezetésű városban is visszalépett a focicsapat a bajnokság további részétől

Igen, mennyire mély lehet a magyarországi válság, ha már fideszes kétharmad mellett, fideszes vezetésű nagyvárosban sincs elég pénz már a focira sem, ami eddig szent tehénnek számított. Igaz, csak az NB III-at érinti a visszalépés Balassagyarmaton. Amikor néhány hete Vácott történt ugyanez, egy ellenzéki vezetésű városban, természetesen azonnal a városvezetést tették felelőssé első körben. Vajon a közvélemény egy kormánypárti vezetésű városban is ugyanígy kígyót-békát kiabál, vagy itt kizárólag a külső körülmények a felelősek? Anyagi okok miatt visszalépett a labdarúgó NB III. Közép-csoportjának további küzdelmeitől a Balassagyarmati VSE – írja a…

Tovább olvasom

Szolgálatba álltak az első határvadászok

Az elmúlt időszakban több mint ötszáz szerződéses határvadász tett esküt. A rendőrség tájékoztatása szerint közülük azoknak, akik a négyhetes képzés végén sikeres vizsgát tettek, a napokban meg is kezdődött a szolgálata a déli határon, Csongrád-Csanád megyében. A police.hu szerint heteken belül Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is ott lesznek a határszakaszokon a szerződéses határvadászok, akik speciálisan az államhatár őrzésére és a jogellenes migráció megakadályozására irányuló feladatokat fognak ellátni. Az első időszakban a rendőrökkel közös járőrszolgálatban teszik meg ezt.

Tovább olvasom

A hajdúnánási MotoGP-pálya építését is felfüggesztik

Eddig hivatalosan még nem jelentették be, de a 65 milliárd forintba kerülő versenypálya is a megszorítások áldozata lesz. A válsághelyzet miatt a kormány több nagy beruházást is leállított és felfüggesztett, emiatt felmerült, hogy erre a sorsra jut a hajdúnánási pálya is. A 444.hu portálja rákérdezett konkrétan erre a beruházásra. Az építésügyi minisztérium egyik illetékese ezt a választ adta a megkeresésre: „A szabály egyértelmű. Ahol nem kezdődött meg az építkezés, azt a beruházást felfüggesztjük” Ha tartották volna az eredeti ütemtervet, a szabály nem vonatkozna a hajdúnánási versenypályára, ott ugyanis már jövőre futamokat akartak…

Tovább olvasom

16,6 milliárd forint és 110 munkahely Jászfényszarun: jön a ThyssenKrupp

Újabb beruházást hajt végre a német ThyssenKrupp konglomerátum, ami 110 munkahelyet teremt Magyarországon – közölte a cég. A vállalat a Budapesttől 50 kilométerre keletre lévő Jászfényszaruba vitte a 42 millió eurós (kb. 16,6 milliárd forintos) beruházását. A cég közölte: legújabb magyarországi projektjének célja, hogy jelentősen bővítse gyártókapacitását. A Magyarországon 1999 óta jelen lévő ThyssenKrupp folyamatosan beruházásokat hajt végre hazánkban, és immár a 100 legnagyobb foglalkoztató közé tartozik. A vállalat K+F tevékenységgel, gyártással és összeszereléssel egyaránt foglalkozik, és budapesti központja mellett négy vidéki helyszínen rendelkezik telephellyel. A ThyssenKrupp legújabb hazai projektjének…

Tovább olvasom

Hivatalossá vált, hogy az általános iskolákat 20, a középiskolákat 18 fokra fűthetik fel télen

Szombaton még csak a javaslatról beszélt Gulyás Gergely a Kormányinfón, most már a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben. Gulyás Gergely a szombati kormányinfón említette meg, hogy a kormány előtt egy olyan javaslat szerepel, hogy az általános iskolákban legalább 20 fok legyen télen, és a 18 fok csak középiskolára legyen érvényes. A miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, ezt valószínűleg el is fogadják majd, ami így is lett: a hétfői Magyar Közlönyben már meg is jelent az erről szóló rendelet – vette észre a Telex. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) MTI-hez…

Tovább olvasom

Elismerték: Orbánék tényleg honvédségi géppel utaztak Rómába

Viszont a Külügyminisztérium állítja: a kormányfő saját zsebből fizette a felesége utazási költségeit. A K-Monitor indított pert az adatokért, így derülhetett ki, hogy Orbán Viktor és felesége tényleg honvédségi repülőgéppel utaztak 2021-ban Rómába – derült ki az RTL Híradójából. A perben a Külügyminisztérium jogi képviselője azon az állásponton volt, hogy a válasz hiánya egyet jelent az adatigénylés megtagadásával, de a bíróság előtt már elmondták, kik utaztak a delegációban: Orbán Viktor mellett Lévai Anikó, Novák Katalin, Balog Zoltán, Orbán Balázs és a Miniszterelnöki Kabinetiroda két munkatársa volt a gépen. Azt állították, hogy…

Tovább olvasom

Új kifejezéssel magyarázzák, hogy szünetel a gyermek-gasztroenterológiai szakrendelés egy megyeszékhelyen

Ezúttal nem Szolnok, hanem Székesfehérvár kórháza az áldozat. A magyarázat is elég urasra sikeredett, „humánerőforrás-hiány” lépett fel. Tehát gyermekeink ott most ne betegedjenek meg, különben mehetnek jó távolra, hogy szakértő kezek közé kerüljenek, ha gond van. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban a gyermek-gasztroenterológiai szakrendelés átmenetileg, humánerőforrás-hiány miatt szünetel – közölte az intézmény hétfőn a honlapján. A közlemény szerint a térség betegellátása továbbra is biztosított, az átmeneti időszak alatt ezen ellátások a Heim Pál Gyermekkórház, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház és…

Tovább olvasom