„Én is ugyanolyan nehéz helyzetből jöttem” – Zsiga Melinda kickboxer hátrányos helyzetű fiatalokat inspirált Nyíregyházán

Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes kick-boxos nemrégiben Nyíregyházán járt, ahol hátrányos helyzetű fiataloknak tartott motivációs előadást. A sportoló, aki korábban testvérlapunk, a Borsod24 Két Cigány Beszélget című podcast adásában is vendégeskedett, most a diákoknak mesélt, hogy kellő kitartással van kiút a legnehezebb helyzetekből is. Látogatása után nem sokkal Budapesten egy küzdősport-gálán is bizonyította lelki és fizikai erejét, ahol súlyos sérülések ellenére is győzelmet aratott, mindezzel pedig egyfajta társadalmi kiállást is megfogalmazott a nehéz sorsú gyermekek mellett. Mindemellett a látogatás az intézmény részéről is rendkívül pozitív élményként maradt meg, az iskola…

Tovább olvasom

Orbán maradt a Fidesz élén, de generációváltást ígért

Orbán Viktor

A Fidesz 32. tisztújító kongresszusa azzal a feladattal kezdődött, amit a párt évek óta nem ismert: be kellett vallani egy elvesztett választást. Orbán Viktor nem kertelt, rögtön a végén kezdte. „Én nem adom fel, én soha, soha, soha, de soha nem adom fel” – jelentette ki, majd tíz pontban sorolta el, miért bukott meg a Fidesz április 12-én.

Tovább olvasom

Szabolcsi milliárdok és hektárok; borsodi vadászok a politika hálójában, szegedi 300 kilométeres kerülő

lapszemle, médiaszemle

Debrecenben átszabják a városképet, Borsodban a NER elit kitúrja a vadászokat, Szolnok Hajdúszoboszló nyomába lépne, míg Kecskeméten a fejek felett dőlhet el a világhírű képzőművészeti értékek sorsa. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.

Tovább olvasom

Mi lesz veled, Fidesz? A korábbi kormánypárt tisztújító kongresszust tart

A Fidesz korábbi kongresszusai mindig a győzelem jegyében zajlottak, de most más a helyzet. Tizenhat év kormányzás és egy elvesztett választás után a párt úgy gyűlik össze a Kongresszusi Központban, hogy nincs mit ünnepelni, inkább rendezni kell a sorokat. A sajtót kizárták, nincsenek kamerák, így csak annyi információ jut ki, amennyit Orbán Viktor és a párt a saját közösségi oldalain megoszt.

Tovább olvasom

Egymilliárd forintnyi befektetés, 73 hektár föld és több tízmilliós tartozások – ezt vallották be a szabolcsi képviselők

Hétfő éjjel felkerültek az Országgyűlés honlapjára a 2026-os vagyonnyilatkozatok. A többszáz oldalnyi dokumentumból nemcsak az derül ki, ki milyen házat, autót vagy bankszámlaegyenleget vallottak be, hanem az is, mennyire eltérő anyagi háttérrel ülnek a parlamentben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez kötődő képviselők.

Tovább olvasom

Szétlövésben dőlt el a budapesti BL-döntő, a PSG nyert a túl kicsi stadionban a világ közepén

BL-döntő

Tizenegyesekkel hódította el másodszor a Bajnokok Ligáját a Paris Saint-Germain: a francia bajnok a budapesti döntőben 1-1-es rendes játékidő után a szétlövésben bizonyult erősebbnek az Arsenalnál, és ezzel megvédte tavaly szerzett címét.

Tovább olvasom

„Interakciós szabadidő-tevékenység” , avagy zebraidomár képzés Mátészalkán NKA-s milliókból

Február elején még semmi nem utalt arra, hogy a mátészalkai sportcsarnokból pár hétre országos politikai történet lesz. A parkolóban szülők vártak kézilabdameccsen szurkoló gyerekekre, bent pattogott a labda, a büfében pedig ugyanaz a pár ember itta a kávét, mint máskor. Aztán február 10-én megérkezett a Zebra DPK rendezvénye, vele együtt pedig egy olyan egyesület neve is, amiről addig a környéken alig hallott valaki.

Tovább olvasom

Mátészalkáról a kormányig – Szondi Vanda története többről szól, mint egy politikai kinevezés

Mátészalkáról általában nem kormányszóvivők indulnak. Innen inkább elmennek az emberek. Debrecenbe, Budapestre, külföldre. A kétezres években az Esze Tamás Gimnázium folyosóin sem nagyon arról beszélgettek a diákok, hogy egyszer országos politikai szereplők lesznek. Inkább arról, ki tud majd elhelyezkedni, ki jut be egyetemre, és ki marad végül itthon. Ehhez képest most ott tartunk, hogy egy mátészalkai nő fogja magyarázni a kormány döntéseit országos sajtótájékoztatókon.

Tovább olvasom

Valami nagyon félrement a szabolcsi fociban: már a megye II-t is alig lehet feltölteni

Nem is olyan régen még úgy nézett ki egy szabolcsi falusi rangadó, hogy a fél falu a pálya mellett állt. Ment a zsíros kenyér, köpködték a szotyit, az oldalvonal mellett pedig ugyanúgy ott volt a vállalkozó, mint a targoncás vagy a TSZ-ből nyugdíjba ment öreg drukker. Ma pedig ott tartunk, hogy a megyei II. osztály egyik csoportjában kilenc aktív csapat maradt.

Tovább olvasom