Elkezdték ugyanis összeszámolni az átjelentkezettek és a külföldön leadott szavazatokat, viszont egy körzetben még mindig szoros az állás, így további változás sem kizárható. Frissítette adatait a Nemzeti Választási Iroda, miután elkezdték összeszámolni az átjelentkezettek, valamint a külképviseletekről hazahozott, külföldön leadott szavazatokat, így pedig miután több szavazókörben is 100 százalékra ugrott a feldolgozottság – írja a HVG.hu. A valasztas.hu tájékoztatása szerint ezek alapján 136 helyett már csak 135 mandátummal rendelkezik a Fidesz-KDNP a parlamentben. A leadott szavazatok alapján kiesett a korábbi eredmények alapján mandátumot szerzett Pesti Imre – aki a Fidesz-KDNP listáján…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Egyre több Kinder-terméket hívnak vissza, mert szalmonellás lehet
Több megbetegedést is jelentettek Európa-szerte, ezért rendelte el a csokik visszahívását a Nébih. A hét közepén derült ki, hogy a Kinder csokoládéi közül több terméket is visszahívtak amiatt, mert szalmonella által okozott betegségeket jelentettek Európa-szerte – írja az Index. Ezekből a termékekből Magyarországra is szállítottak, ezeket kellett visszahívni: Kinder Schokobons 46 g, 125 g, 200 g, 300 g, Kinder Surprise Maxi 100 g, Kinder Mix 198 g, Kinder Maxi Mix 133 g, Kinder Mini Eggs 250 g, Kinder Happy Moments 133 g, 162 g, 347 g. A Nébih szombaton tudatta, hogy újabb termékről derült…
Tovább olvasomÉletet mentett Tiszafüreden a szénmonoxid-érzékelő
A jelzés hatására azonnal szellőztetni kezdett a lakó, ennek köszönhette életét. Bejelzett a szén-monoxid érzékelő csütörtök éjszaka Tiszafüreden, egy Húszöles úti családi házban – számolt be az esetről a Katasztrófavédelem. A lakó ennek hatására azonnal szellőztetni kezdett, így nem sérült meg. A tiszafüredi hivatásos tűzoltók visszaállították a jelzéskori állapotokat, és a működő gázbojler környezetében folyamatosan emelkedő szén-monoxid-koncentrációt mért. Az egység ezután elzárta a gázt és értesítette a szolgáltatót. Ez az eset is rávilágít arra, mennyire fontos, hogy az ingatlanokban legyen szén-monoxid-érzékelő – írja a Katasztrófavédelem. Mint fogalmaznak: egy ilyen, néhány…
Tovább olvasomBojkottra készül a Momentum a Parlament alakuló ülésén, ha nem teljesülnek a feltételeik
Öt pontból álló listán követelnek garanciákat a demokratikus működésre. Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, és Hadházy Ákos, parlamenti képviselő, sajtótájékoztatón számoltak be róla, hogy hogyan fogja a Momentum folytatni az ellenzéki politizálást – tudósított közleményében a párt. „Látnunk kell, hogy a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományos képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, ahogy azt Hadházy Ákos leendő frakciótársam is már többször kifejtette, új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást.” – kezdte Fekete-Győr András. A Momentum politikusa felhívta rá a figyelmet, hogy pártja nem akar a Fidesz…
Tovább olvasomSokkoló felvétel egy halálos fővárosi gázolásról, ezért ne menjünk át sosem a piroson – videó
Nem igazán érthető, hogy a fiatal gyalogos miért akart mindenáron átmenni a piros lámpán ilyen forgalom mellett, ráadásul sötétben. Az autósnak esélye sem volt elkerülni a csattanást. Íme a felvétel, amit egy kamera rögzített a 3. kerületben, a Bécsi út – Szépvölgyi út kereszteződésében. A felvétel dátumbélyegzője szerint a baleset tegnap este 9 óra után történt. Jól látszik, hogy a gyalogosokra vonatkozó lámpa piros jelzést mutat, a keresztező forgalom pedig zöld jelzést kap. A villamos is szabad utat kap, de a később elgázolt gyalogos még átmegy előtte. Amikor az úttestre…
Tovább olvasomHadházy: Haladéktalanul hívják vissza a közmédiát ellenőrző kuratóriumból az ellenzéki tagokat, ez nem demokrácia
A független képviselőnek elege van abból, hogy éppen az ilyen látszatpozíciókkal sikerülhet sokak számára elhitetni, hogy Magyarországon működik a demokrácia és a demokratikus intézmények. De ezt haladéktalanul be kell fejezni, mivel a testület csak sóhivatal, valójában semmilyen ellenőrzést nem végezhet, Orbán Viktor kézivezérlése miatt. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy az ellenzéki pártok azonnal vonják vissza kádereiket a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumából, „ha kicsit is komolyan gondoljuk, hogy nem akarjuk díszellenzékként legitimálni ezt a piszkos rendszert”. Papíron ez a szervezet felügyeli a közmédiát, a kuratórium tagja Debreczeni József (DK),…
Tovább olvasomItt tényleg a vesztes is nyer, olyan képviselő is többmilliós végkielégítést kap, aki egyszer sem szólalt fel életében
Többen is távoznak a parlamentből, de az egyik legérdekesebb jelenség egy olyan fideszes képviselő, aki tizenkét év alatt egyszer sem szólalt fel a parlamentben, most mégis többmilliós végkielégítést vihet haza. Szívesen lennénk a helyében. Három ciklus után távozik a parlamentből a fideszes Bíró Márk, bruttó 4,5 millió forintos végkielégítéssel jutalmazzák a munkáját, azonban Bíró egyszer sem szólalt fel a parlamentben – számolt be az RTL Klub Híradója pénteken. A képviselő parlamenti pályafutása során csupán egyszer kért szót, akkor is véletlenül. De például Farkas Flórián végkielégítése magasabb Bíróénál: ő bruttó 5,5 millió forintos…
Tovább olvasomRecseg-ropog Orbán miatt a híres lengyel-magyar szövetség is
Kaczynski: Ha Orbán nem látja azt, ami Bucsában történt, akkor javaslom, hogy forduljon szemészhez. Jarosław Kaczyński, a lengyel konzervatív Jog és Igazságosság párt elnöke és Lengyelország miniszterelnök-helyettese pénteken arról beszélt, hogy „egyértelműen negatívnak” értékeli, hogy Orbán Viktor nem ítélte el a bucsai mészárlás hírét. „Be kell vallanom, hogy mindez rendkívül szomorú. Ha Orbán azt mondja, hogy nem látja azt, ami Bucsában történt, akkor azt tanácsolnám neki, hogy keressen fel egy szemészt” – fogalmazott. Orbán az április 3-i újabb kétharmados győzelme után sajtótájékoztatót tartott. Itt szó esett Putyinnal való telefonálásáról is,…
Tovább olvasomA vasúti vagon ponyváját kivágva loptak el több karton sportcipőt Szolnokon
Forgalmi okból kellett megállnia a szerelvénynek Szolnokon, a tolvajok pedig megköszönték a lehetőséget és megdézsmálták az egyik vagon tartalmát. De nem sokáig örülhettek a zsákmánynak. A szolnoki rendőrök gyanúsítottként kihallgattak három helyi férfit, akik a megalapozott gyanú szerint több karton sportcipőt tulajdonítottak el egy vasúti szerelvény vagonjából. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. április 6-án, hogy 11 óra 30 perc körül a szolnoki vasútállomáson forgalmi okból megállt vasúti szerelvény egyik vagonjának ponyváját kivágták és eltulajdonítottak több karton sportcipőt. A rendőrök adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőket és három szolnoki lakost előállítottak…
Tovább olvasomMagyarország 220 ultragyors autótöltőre nyert el pályázatot
A tervezettnél korábban hozták meg a támogatási döntéseket az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) polgári-katonai kettős célú és alternatív üzemanyagokat érintő közlekedési projektjavaslatairól – írta közleményében az Innovációs és Technikai Minisztérium. Magyarország a lengyelekkel holtversenyben a legtöbb nyertes pályázattal büszkélkedhet, öt hazai fejlesztési terv valósulhat meg összesen több mint 11 milliárd forintból. Közülük négy a tiszta és csendes elektromos autózás további térnyerését segíti elő az ultragyors töltőhálózat bővítésével és a fővárosi repülőtér belső töltőinfrastruktúrájának kiépítésével. Magyarországon jelenleg mintegy 30 ultragyors, legalább 150 kW teljesítményű töltőből vehetnek fel üzemanyagot az elektromos autók.…
Tovább olvasom