A belügyminiszter szerint ő nem jelenti ki, hogy nem használják a kémszoftvert

Az alábbi párbeszéd zajlott le a Telex riportere és Pintér Sándor belügyminiszer között a Karmelita bejáratánál: – Ki tudja jelenteni, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem használt és nem vett ilyen eszközt? – Nekem ilyen kijelentésem sose volt, és most se teszem meg. A lap a megfigyelési botrányról és arról a Pegasus szoftverről kérdezte a kormánytagokat, amivel bizonyítottan Orbán Viktor kritikusait és újságírókat is célba vettek Magyarországon. Számos közvetett bizonyíték utal arra, hogy a magyar állam használja a Pegasust, amit tehát Pintér sem tagadott, bár nem is erősített meg. Azt javasolta…

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is rengeteg háziorvos hiányzik

Június elsejei adatok szerint 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon, összesen 477 településen. A 645 praxisból 24 közel 15 éve, 60 több mint 10 éve, 160 pedig több mint 5 éve betöltetlen – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. A GKI szerint ez nem csak azt jelenti, hogy a 6350 praxis közül, több mint minden tizedik betöltetlen, de azt is, hogy sok esetben hosszú éveket kell várni, mire egy praxist újra betöltenek, annak ellenére, hogy a praxisjog eladható és hitelt is fel lehet venni a vásárlásra. A közzétett adatok szerint 2010…

Tovább olvasom

Késsel gyilkolta meg élettársát a tiszavárkonyi nő

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy tiszavárkonyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint, a gyanúsított és a sértett élettársként, szívességi lakáshasználóként laktak egy tiszavárkonyi lakos családi házában. Az élettársak 2021. március 6-án az esti órákban veszekedni kezdtek, ami során kölcsönösen szidalmazták egymást. A vita hevében a 43 éves nő az asztalról felkapott egy 18 cm pengehosszúságú kést és élettársát több testtájékán megszúrta. Az asszony cselekményét követően édesanyjához sietett, aki értesítette a mentőszolgálatot, azonban a sértett életét már nem tudták megmenteni. A gyanúsított…

Tovább olvasom

Gyermekvédelmi népszavazást jelentett be Orbán Viktor

Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány – számolt be róla a HVG.hu Orbán Viktor szerdai Facebook-bejelentése nyomán. A népszavazás során öt kérdést tesznek fel: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak? Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek? Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhető legyenek nemátalakító kezelések? Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be? Támogatja-e Ön, hogy a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? A Magyar Közlönyben – szokatlan módon – éppen ma délelőtt jelent…

Tovább olvasom

Galgóczi szerint újabb hullámot indíthat el a delta variáns

Míg korábban a koronavírus alfa (angol) variánsa volt a domináns, addig az elmúlt hetekben a delta variáns (indiai) okoz több megbetegedést Európában – nyilatkozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédia műsorában, amelyet az MTI alapján az Index.hu szemlézett. Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az európai országokban az új fertőzöttek száma jelentős mértékben nő. Főleg azok fertőződnek meg, akik nem oltatták be magukat, közülük 77 százalékkal több új esetet regisztráltak az elmúlt hetekben. Hozzátette: Magyarországon a védőoltásoknak köszönhetően megállították a koronavírus-járvány harmadik hullámát, a további…

Tovább olvasom

Csodálatos felvételek a Balatonról az űrből fotózva – képek

A Nemzetközi Űrállomásról így néz ki a Balaton, kiváló képek a francia űrhajóstól. Thomas Pesquet francia űrhajós öt csodálatos képet osztott meg a Balatonról, amiket az űrből, a Nemzetközi Űrállomásról készített. A fotókat különböző napszakban, és különböző szögből készítette – írta az Air France pilótából lett űrhajós. A Tihanyi-félszigetről két külön képet is feltett. Pesquet bejegyzésében kiemelte a tó halványzöld színét és különleges alakját. Saját korábbi hibájából pedig viccet csinált. Ugyanis korábban posztolt képet a kazahsztáni Balhas-tóról, de tévesen azt írta róla, hogy a Bajkál-tó látható rajta. A francia űrhajós Facebookra…

Tovább olvasom

Müller Cecíliáék 17 milliárdos projektjének rendezvényén fejenként 70 ezer forint egy kávé és néhány apróság – ugye érezzük, hogy valami nem oké?

Bizonyára ez is a járványügyi védekezés jegyében zajlik így. Hadházy Ákos tárta fel a részleteket és ássa magát még mélyebbre a projekttel kapcsolatos, felettébb korrupciógyanús ügyekbe. Hadházy saját Facebook-oldalán számolt be az eddigi eredményekről, ami önmagában is több, mint furcsa. De valószínűleg emögött is Gyurcsány, Soros és Brüsszel állhat. “A mai Korrupcióinfón elmondtam: a világ talán legdrágább kávéját szolgálják fel a Nemzeti Népegészségügyi Szolgálat sajtóbeszélgetésén: fejenként 70000 forintba kerülnek ezek a rendezvények, ahol a résztvevő újságírók egy kávét, egy teát, 2 dl vizet 2 dl gyümölcslevet és egy kis aprósüteményt…

Tovább olvasom

Ha esetleg nem tudtuk volna – Mészáros Lőrinc még a Covid-teszteken is igen sokat keresett

A Mészáros által is tulajdonolt cég beszállt a koronavírus-tesztelésbe és a fizetős üzletág miatt hirtelen egy év alatt az ötvenötszörösére (!) növelte profitját. Ismét egy érdekes véletlen. Ötszörösére növelte bevételét, 55-szörösére a profitját tavaly a Fájdalom Ambulancia az előző évhez képest, miután beszállt a Covid-tesztelésbe – írja az Mfor.hu. A cég, aminek negyedrészt maga Mészáros Lőrinc a tulajdonosa a 2019-es 363 millió forint után 1,8 milliárdos bevételt, az előző évi 4,3 milliós nyereség után pedig 238 forintot könyvelt el 2020-ban. A közel 240 milliós profitból 124,02 milliót fizettek ki osztalékként, a 24,7…

Tovább olvasom

A vakáció fontosabb – Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szabadságon van, nem tud vizsgálatot indítani a megfigyelési botrány miatt

Augusztus harmadikáig hagyják békén a biztos urat, mert éppen vakációzik. Ez az ügy nem üti meg az ingerküszöbét jelenleg. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éppen szabadságon van, ezért majd csak augusztus 3. után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról, írja a Magyar Hang. „A mostani hírek titkos információgyűjtésre utalnak, ezt a szakszolgálat végezheti igazságügyi miniszteri vagy bírói engedély alapján” – mondta a Magyar Hangnak Péterfalvi, hozzátéve, hogy ha indul vizsgálat, azt biztosan meg tudják majd állapítani, hogy kaptak-e a szakszolgálatok felhatalmazást. Korábban egyébként – 2016-2017 folyamán – a NAIH már végzett egy auditot…

Tovább olvasom

Kásler közölte a vakcinák állami hatásvizsgálatának eredményét, de nem derült ki, hogy az egyes típusok mennyire voltak hatékonyak

Két hónap után először közölt adatokat Kásler Miklós arról az állami vizsgálatról, mely a Magyarországon alkalmazott koronavírus elleni vakcinák hatásosságát vizsgálta. Az epidemiológiai kutatást még február 15. és május 15. között végezték, csak most közöltek eredményeket. Az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában ma elárulta: a kutatásban milliónyi átoltott ember megfertőződésének az arányait határozták meg. (Vagyis azt nézték, hányan kapták el a fertőzést és hányan haltak meg azok közül, akik megkapták az oltást.) Ez alapján a fertőzés elleni védettség az összes vakcinát tekintve 78 és 92 % között van. A mérés…

Tovább olvasom