Nagy lehetőség: a tervezett gyorsvasút segítségével Nyíregyházáról is közvetlenül elérhető lenne a repülőtér

Mármint a fővárosi. A Nyíregyháza felől érkező InterCity szerelvények érintenék a Liszt Ferenc reptér állomását, ahol leszállva közvetlenül juthatnának oda egy utazás kezdeti könnyítő lépéseként. Ez azonban még csak tervezet, semmi nincs elfogadva.

Tovább olvasom

Sztrájkolni akartak Ferihegyen, Orbán villámgyorsan betiltotta a Covidra hivatkozva egy rendeletben

Mindenre megvan a kitűnő, gyors megoldásuk Orbánéknak, de demokrácia van, ne feledjük. A Magyar Nemzet hétfőn megírta, hogy már keddtől határozatlan idejű munkabeszüntetésre készülnek a ferihegyi légi irányítók, erre este megjelent a Magyar Közlönyben két, Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet, melyek a veszélyhelyzetre hivatkozva lehetetlenné teszik a sztrájkot a légiforgalmi szolgálatoknál – írja a 444.hu. A Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete (CMLISZ) azért akart sztrájkot indítani, mert a bértárgyalásaik nem vezettek eredményre. Az egyik rendelet szerint a polgári légiforgalmi irányító szolgálat által foglalkoztatott légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató – a polgári…

Tovább olvasom