A sofőr súlyos sérülést szenvedett a baleset következtében. Egy jászalsószentgyörgyi lakos közlekedett személygépkocsival 2022. december 29-én 7 óra 20 perckor a 32-es úton Jászberény irányából Jásztelek felé – számolt be róla a police.hu. Mint írják, haladása során a sofőr egy balra ívelő útkanyarban lehajtott az úttestről és a jármű az útmenti árokban a tetejére borult. A baleset következtében a járművet vezető 57 éves férfi súlyos sérülést szenvedett.
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Rétvári: A rendvédelmi dolgozók béremelésére szükség volt, a tanárok, orvosok és a szociális szféra fizetésemelését a szankciók, a baloldal és az energiaválság akadályozta
Évértékelő interjút adott a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, és a tőle várható vehemenciával dicséri a kormány eredményeit, melyeket a nehézségek ellenére sikerült elérni. Nem is idéznénk, ha nem tűnt volna fel benne egy szórakoztató részlet. A belügyminiszter helyettesét egyebek mellett a rendvédelemben, az egészségügyben, az oktatásban és a szociális szférában dolgozók fizetéséről kérdezték. Orvosok Pedagógusok Szociális szféra Rendvédelem Forrás: 444.hu
Tovább olvasomÉgett egy ház Jánoshidán
A lángok a Magtár utcában csaptak fel. Tűz volt egy lakatlan házban Jánoshidán csütörtökön délután, a Magtár utcában. A jászberényi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat. A tűzoltóknak máshol is volt dolguk tegnap. Árokba borult ugyanis egy autó a 32-es főúton, Jászberénynél délelőtt, egy embert a tűzoltók emeltek ki a járműből. Árokba hajtott és a tetejére borult egy személyautó a 32-es főút Jászberény és Jásztelek közötti szakaszán, a 31. kilométernél. Egy ember nem tudott kiszállni a járműből. Őt a műszaki mentést végző jászberényi hivatásos tűzoltók emelték ki, majd átadták…
Tovább olvasomJanuár 2-án újra kinyit a Széchenyi posta
Aláírta azt a szerződést Szalay Ferenc fideszes polgármester, melyben megállapodott a város a Magyar Posta Zrt-vel a Széchenyi körúti fiók működtetéséről. Ennek megfelelően január 2-án, hétfőn reggel a szokott helyen, a szokott időben újra kinyit a postafiók. Mint megírtuk, Szolnokon hét postahivatalt zárt be a Magyar Posta a megszorítások jegyében. A legnagyobb felháborodást a megyeszékhely legnagyobb lakótelepén üzemelő postahivatal bezárása váltotta ki. A lakossági negatív jelzései hatására azonnal tárgyalásba kezdett a város, hogy miként lehetne újra kinyitni a hivatalt. A postával tartott egyeztetések során kiderült, lehet nyitni, csak fizetni kell…
Tovább olvasomMajdnem összeütközött egy amerikai és egy kínai katonai repülő
Három méterre megközelített egy kínai katonai repülőgép egy amerikait a Dél-kínai-tengeren, az utóbbi csak egy kitérő manőverrel tudta elkerülni az ütközést – írja a Reuters. Az incidens, amelyben a kínai haditengerészet J-11-es vadászgépe és az amerikai légierő RC-135-ös repülőgépe vett részt, december 21-én történt. Az Egyesült Államok szerint Kína katonai repülői az utóbbi időben egyre agresszívebbek a Dél-kínai-tengeren. Arra kérik ezért a kínai hadsereget, hogy tartsák be a nemzetközi légtérben általánosan elfogadott biztonsági előírásokat. Kína szerint az, hogy az Egyesült Államok katonai hajókat küld a Dél-Kínai-tengerre „nem tesz jót a békének”.…
Tovább olvasomVera Jourova: A problémák széles skáláját látjuk Magyarországon
Az Európai Bizottság (EB) 2022 szeptemberében terjesztette elő az európai médiaszabadságról szóló jogszabályt, amelynek felelőse a Bizottságon belül Vera Jourova, értékekért és átláthatóságért felelős biztos, az EB alelnöke. Az Orbán Viktorral szövetséges Andrej Babis pártjában politizáló Jourova a Media1-nek elmondta, pontosan milyen problémákat látnak Magyarországon a média területén. A 2019-ben a Time magazin által a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott Jourova azt állítja, az új uniós rendelettervezet megoldást jelenthet a magyarországi állampárti média kérdésére is. Az EB alelnöke azt is elárulta, hogy a témában a szakminiszterekkel folytatott első megbeszélésen…
Tovább olvasomLelőtte feleségét, majd öngyilkos lett egy 81 éves férfi
Lelőtte feleségét egy 81 éves férfi a Veszprém megyei Ősiben csütörtökön – írta a Police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi a családi ház garázsában elkövetett gyilkosság után felhívta rokonát, közölve, hogy hamarosan magával is végezni fog. A rokon értesítette a rendőrséget, a kiérő járőrök azonban már csak a férfi és 78 éves felesége holttestét találták meg. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás. A gyanú szerint a férfi a nála lévő fegyvert engedély nélkül tartotta otthonában. Forrás: Telex.hu
Tovább olvasomGiorgia Meloni felajánlotta, hogy közvetít az orosz-ukrán béke érdekében
Az olasz miniszterelnök az évvégi sajtótájékoztatóján, amin a kormánya első két hónapjának munkájáról beszélt, konkrét jelzést sürgetett Oroszországtól a béke érdekében. Giorgia Meloni bejelentette, hogy még az ukrajnai háború február 24-re eső első évfordulója előtt Kijevbe akar utazni. Kedden telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akit meghívott Rómába. Azt mondta, Róma készen áll közvetíteni egy esetleges békemegállapodás kidolgozásában, de a béke megteremtésén „dolgozni kell”, és konkrét jelzésekre van szükség a felek részéről. Szerinte Oroszország részéről egyelőre „nincsenek nagy visszajelzések”. Meloni elfogadhatatlannak nevezte Moszkva nézeteit arról, hogy aki katonailag erősebb, elfoglalhatja a…
Tovább olvasomÖtvenöt órára egy autóban rekedt három kisgyermek, miközben szüleik meghaltak a balesetben
A három kicsit élve húzták ki a roncsból, jóval két nappal a karambolt követően, szüleiken azonban már nem lehetett segíteni. Egy öttagú család, a 28 éves apa, a 25 éves anya és három gyerekük szenvedett halálos balesetet karácsonykor a nyugat-ausztráliai Kondinin környékén, a várostól körülbelül tíz kilométerre. A balesetben a szülők meghaltak, de az öt-, a két- és az egyéves gyerekeket élve találták meg az összetört kocsiban – amikor a baleset után 55 órával rájuk bukkantak. A Guardian beszámolója szerint a házaspár 200 kilométert autózott hazafelé Northamból, amikor autójuk letért az útról,…
Tovább olvasomHarmadikként teljesítették Magyarország legkeményebb tájékozódási túlélőpróbáját
A szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár rohamlövész katonái ismételten öregbítették a dandár hírnevét. A napokban teljesítették a hirhedt “54-es kihívást”, ahol az induló 31 csapatból az előkelő harmadik helyezést hozta el P. Z. főhadnagy, Ny. Á. hadnagy, L. B. főtörzsőrmester, Sz. R. törzsőrmester és F. N. őrmester. Ez a kihívás nem a hétköznapi értelemben vett akadályverseny, jóval több ennél. Tökélyre fejlesztett túlélőképesség, kreativitás, elsőrangú tájékozódó-képesség és kötélidegzet: ezek kellenek ahhoz, hogy valaki egyáltalán sikerrel küzdje le a kitűzött távot.
Tovább olvasom