Rengeteget lopnak tőlünk a csalók, sokszorosára emelkedett az esetek száma

Minden egyes nap 60 millió forintot, átlagosan 1,2 millió forintot lopnak el a csalók bankszámláinkról. A bankkártyás csalásokban érintett átlagösszeg egy év alatt 10 ezer forinttal, átlagosan 43 ezer forintra emelkedett. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint vannak már kedvező jelek, számos intézkedés is segíti az embereket, de attól senki nem fog tudni megvédeni minket, ha mi magunk segítjük a csalókat adataink kiadásával, pénzünk hozzájuk utalásával. 

Tovább olvasom

Nagynénjétől és férjétől lopott több millió forintot, majd megpróbálta eltenni őket láb alól

A férfi agyonnyugtatózta a lopás után a két rokont, hogy ne bukjon le, de végül egyikük túlélte az orvul előkészített gyilkossági kísérletet. Az ügy elég szövevényesre sikeredett, de végül lebukott a tolvaj, aki később gyilkossá is vált. A Fejér Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és másbűncselekmények miatt vádat emelt egy dunaújvárosi férfival szemben, aki 2019-ben és 2020-ban meglopta, majd megmérgezte a nagynénjét és annak férjét – derül ki az ügyészség közleményéből. A részletekről a Telex számolt be. A vádirat szerint az 58 éves férfi elhatározta, hogy a nagynénje és…

Tovább olvasom