Újabb részletek derültek ki az M7-esen történt, nyolc halálos áldozatot követelő balesetről

Az utasok horvátországi nyaralásról tértek éppen vissza. A forgalom csak délutánra indulhatott meg a sztrádán. A Telex elérte annak az utazási irodának a főszervezőjét, amely az M7-esen vasárnap hajnalban halálos balesetet szenvedett busz útját szervezte. Szabó Roland, a Rolitúra alapítója azt mondta a vasárnap késő délelőtti telefonbeszélgetésben, hogy másfél órája szerzett tudomást a balesetről, mert olyan helyen volt, ahol nem volt térerő. A munkatársai a helyszínen segítik a hatóságok munkáját. Megerősítette az információt, miszerint a busz egy egynapos baskai túrán volt Horvátországban, az utaslista szerint 56 utassal, ebből két gyerek, két sofőr. A sajtóban több helyütt…

Tovább olvasom

Súlyos, nyolc halálos áldozatot követelő baleset az M7-esen

Egy autóbusz borult árokba, nyolc utas nem élte túl a csattanást. Eddig ismeretlen körülmények között vasárnap hajnalban árokba borult egy több mint 50 utast szállító autóbusz az M7-es autópályán Szabadbattyán térségében, a Budapest felé vezető oldalon. A Police.hu szerint a 4 óra 55 perckor történt balesetben nyolc ember az életét vesztette, ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek. Ellátásuk, kórházba szállításuk folyamatban van. A helyszíni szemlét és a műszaki mentést a rendőrök megkezdték, a helyszínen teljes útlezárás van érvényben, az egyenruhások a forgalmat a szabadbattyáni lehajtónál terelik le az autópályáról, visszatérési lehetőségük a…

Tovább olvasom

Segítsünk egy hét hónapos, szolnoki kisgyermek szüleinek!

Rendkívül fontos papírok voltak az elveszített táskában, aki esetleg tud segíteni, jelezze a családnak vagy a rendőrségnek. Bene Ivett fordult a lakossághoz a Facebookon: “Sziasztok szép estét!Kérek mindenkit aki találkozott a kis táskával szóljon mert a 7 hónapos kisfiamnak vannak benne a kis takarója kis párnája de ami a legfontosabb egy mappa fontos papírokról van szó. Kórházi papírok,oltási könyv mindene benne van aki látta vagy még találja szóljon sokat segítene a kis lurkónak.  És ne haragudjatok az esti zavarásért. Lehet nem ide tartozik vagy nem ilyen jellegű de kérlek segítsetek“…

Tovább olvasom

Mint egy akciófilmben: satuba fogták a rendőrautók, hogy megállítsák a buszt, amin tizenévesek őrjöngve randalíroztak

A négy elkövetőből kettő fiatalkorú és a másik kettő sem sokkal múlt 18. Vasárnap éjjel arról érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központjába, hogy négy fiatal őrjöng a BKK egyik autóbuszán. A XI. kerületi rendőrkapitányság járőrei nagy erőkkel vonultak ki, végül a Tétényi út és az Andor utca sarkán satuba fogva állították meg a buszt, amelyről a BalesetInfótól fotót is kaptunk. A járműről két fiatalkorút és két már 18 évesnél idősebb fiút állítottak elő a kerületi rendőr-kapitányságra.  Az Index megtudta, hogy az alkoholszonda mindegyiküknél pozitív eredményt mutatott, de kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja…

Tovább olvasom