Még hány ilyen botrány lesz? A hatmilliárdos geotermikus fűtésrendszerből is csak néhány kút lett

A főszereplő ismét egy fideszes volt polgármester és a hatalmas mennyiségű uniós támogatás, ami gyakorlatilag eltűnt a föld színéről. „Azon kívül, hogy megfúrtak két termelő és két sajtoló kutat, nem történt semmi” – nyilatkozott Tótkomlós polgármestere, Zsura Zoltán a Magyar Narancsnak. Mint a lap írja, korábban úgy volt, geotermikus energia fűti majd a település lakóingatlanjait és önkormányzati intézményeit, a projektből pedig egyelőre nem lett, a polgármester szerint pedig már nem is lesz semmi: a projekt az idők során 6 milliárd forintra drágult, a 2021. márciusi határidő azonban hiába járt le, egyelőre…

Tovább olvasom

Az ellenzék szerint választási csalásra készül a Fidesz, az NVI-hez fordulnak

Közös közleményt adott ki a nemrég elfogadott törvénycsomag kapcsán az ellenzéki összefogás pártjai, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd, valamint Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt mozgalma, az MMM – az alábbiakban ezt idézzük. Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy bárki jogszerűen a tényleges lakóhelyétől eltérő lakcímet jelenthessen be – írja a közlemény. Ez a módosítás egyrészt azzal a veszéllyel jár, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson tömegessé válik az a 2018-ban már megtapasztalt jelenség, miszerint egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be…

Tovább olvasom

Sorban érkeznek a bírósági ítéletek, hogy a Fidesz kormánymédiája manipulál és hazudik

Seregnyi vesztett sajtóper a legfőbb szócsövek részéről, de ez semmit nem változtat a Fidesz-KDNP taktikáján. Akármikor bemondásra kész tényként kezelnek egy ellenzéki lejáratást, majd a bukott perek után is egyre gyakrabban egyszerűen nem hajtják végre a bíróság ítéletét. Mert megtehetik. Bárkit megrágalmaz a Fidesz sajtója, aki épp útjában áll a kormány politikai céljainak. A bíróságok észlelik a gyakorlatot, és egyre sűrűbben mondják ki, hogy a Fidesz-média szándékosan manipulál és téveszti meg a közönséget. Van olyan kormánylap, ahol a főszerkesztő sem bírja már követni, hol és mit hazudnak a beosztottai. Akár…

Tovább olvasom

A Fidesz szerint minden tökéletes, miközben Jász-Nagykun-Szolnok megyében ilyen közutakon is kell járni

A kongresszuson fantasztikus beszédek hangzottak el, ebben az országban valahogy kormányzati szemszögből minden kitűnő és tökéletes, kivéve az ellenzéket. De akkor mi a helyzet az évtizedek óta teljesen elhanyagolt közutakkal és településekkel? A vidéknek nem csak szavakban lenne szüksége támogatásra és fejlesztésre, hanem tettekben is. Ideje lenne, ha a kormánypárti képviselők is megdolgoznának a pénzükért és nem hagynának például ilyen állapotú utakat. Az egyik szolnoki Facebook-csoportban bukkantunk a következő írásra, szó szerint idézzük: “Mi itt Szolnokon szolidárisak vagyunk a nem szolnokiakkal, vagyis ha lehet így mondani, a vidékiekkel. Például a…

Tovább olvasom

Az államtitkár három oltás után kapta el a koronavírust, egyelőre otthon lábadozik

Fürjes Balázs a harmadik oltást is felvette, így is elkapta a Covidot. Egy videóban üzent az érte aggódóknak. Rájár a rúd mostanában a fideszesekre, ezúttal egy újabb államtitkár kényszerült karanténba, mivel pozitív lett. Pedig hordta a maszkot és három oltást is kapott. „A maszkviselés és a három oltás sem volt elég, hogy ne kapjam el a vírust. Ebből is látszik, hogy ez egy komoly dolog. Nekem még nincs tünetem, de hát még az elején vagyok” – jelentette be Facebook-oldalán a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs…

Tovább olvasom

Rekordgyanús: hány dolgot tud átadni egy fideszes országgyűlési képviselő egyetlen nap alatt?

A választások közeledtével megszokhattuk már, hogy hirtelen megszaporodnak az ünnepélyes szalagátvágások és átadások. Vitányi István, kormánypárti képviselő azonban ezt alighanem teljesen új szintre emelte. Azt már tudjuk, hány politikus kell kampányidőszakban egy dolog ünnepélyes átadásához, de vajon hány dolgot tud egyetlen politikus ünnepélyesen átadni egyetlen nap alatt? A válaszra senkinek sem kell tovább várnia: a Debreciner szúrta ki Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő rekordgyanús teljesítményét, aki egyetlen szombati nap alatt öt (5!) egészen különböző dolog előtt vághatott át ünnepélyesen szalagokat a közel kétezer lelkes, határ menti Berekböszörmény “Ősz búcsúztató” zenés-táncos délelőttjén. Átadott egy játszóteret:…

Tovább olvasom

Orbán és a Fidesz már rég olyan, mint Kádár és az MSZMP? Újraválasztás ellenjelölt nélkül

Ismét hatalmas tétje volt a Fidesz kongresszusának, hogy vajon újraválasztják-e a párt elnökének Orbán Viktort. Ebben olyan hatalmas nagy meglepetést ne várjunk, mert hosszú évek óta az egyetlen jelölt. Ugye mi is nehezen tudjuk elképzelni, hogy bárki is el merne indulni ellene párton belül? Karácsony Gergely saját Facebook-posztjában teljes hasonlóságot vélt felfedezni az MSZMP korábbi és a Fidesz mostani kongresszusa és működése között. Tény, ugye mi sem tudjuk elképzelni, hogy akárcsak elindulni is el merjen bárki Orbán Viktorral szemben a pártelnöki posztért az elmúlt 20 évben bármikor? Aki bármikor is…

Tovább olvasom

Ismét a pártpolitika: Szalay és Kállai is a maga sikerének érzi az M4-es elkerülő szakaszának elkészültét

Az az apró tény egyiküket sem zavarja, hogy ennek már sokkal korábban el kellett volna készülnie. Igaz, így a választások előtti kampányban pont kapóra jön. A Fideszben egymás fényezése egészen kiválóan működik. Az egyik szolnoki Facebook-csoportban összefoglalták a csinnadratta lényegét. “Ünnepélyesen átgurították a hordót az M4-es szolnoki északi elkerülő szakaszán megépült Tisza-hídon. Az esemény pénteken volt, és érdekes, de a fotók tanúsága szerint nem volt jelen sem ájtatos Kállai Mária képviselő, sem pedig fejbillentő Szalay Ferenc polgármester, akik márpedig ott voltak akkor, amikor Budapesttől Pest megye határáig ért az M4-es……

Tovább olvasom

Fidesz tisztújító kongresszus: Kiderült, ki Novák Katalin utódja

Gál Kingát választották Fidesz-alelnöknek a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán – jelentette be a kormánypárt a mai nap folyamán. A párt EP-képviselőjét a sajtó a legesélyesebbnek tartotta a negyedik alelnöki posztra, amelyet Novák Katalin családügyi miniszter azért hagyott ott, mert a miniszteri poszttal együtt ilyen pártfunkciót nem viselhet. A kongresszuson elhangzottak alapján végül erre az alelnöki posztra nem is pályázott rajta kívül más, igaz, szombaton még Szentkirályi Alexandra indulására is sokan tippeltek. A tovább három alelnököt, Kósa Lajost, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot a küldöttek megerősítették posztjukban és Orbán Viktor is…

Tovább olvasom

Ismerjük meg a NER-t: durván nekiment a maffiaszerű lenyúlásnak a nagyvállalkozó, aki belülről is ismeri működését

Sokáig NER-közeli nagyvállalkozó volt, aki ennek a rendszernek inkább az előnyeit élvezte, ám most lerántotta a leplet arról, hogyan működik jelenleg a tervszerű és tökéletes szétrablása országunknak. Íme Vitézy Tamás beszámolója, amit igen nehéz lenne cáfolni. Az egyébként kormányközelinek gondolt nagyvállalkozó NER-lovagokat nevesítve azt állítja, hogy elválasztották a horvátországi turisztikai cégétől, amihez az elkövetők ügyészektől és bíráktól kaptak segítséget. „Bevett bűnözői gyakorlat, hogy ha bármilyen sikeres vállalkozást, vagyont irigykedve megkívánnak egyes „befektetők”, azt banki, felszámolói, bírói, végrehajtói segédlettel erre szakosodott ügyvédek hadával, nyomozók, ügyészek bűnözői részvételével el is veszik!” –…

Tovább olvasom