Az MSZP feljelentette a Fideszt, mert szerintük feketén fizetett fiatalokkal frissítik a Kubatov-listát

Költségvetési csalás, személyes adattal való visszaélés és a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt feljelentette a Fideszt az MSZP a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségen. A szocialisták szerdán mutatták be a videót, amit beépített emberük rögzített, és amin látható, hogy Győrben fiatalokat alkalmaznak arra, hogy 1200 forintos óradíjért a Fidesz Kubatov-listájának adatait frissítsék. A jelentkezőknek egy megadott címlista alapján kellett házról-házra járniuk és aláírást gyűjteni a Stop Gyurcsány! Stop Márki-Zay!-petícióhoz. Az MSZP szerint bizonyítékuk van arra, hogy “az így elvégzett munkáért a jelentkezőket a magyar adószabályokat kikerülve, feketén fizetik…

Tovább olvasom

Kormányunk hatalmasat kaszál a magas benzinárakon

Sokkal olcsóbban is tankolhatnánk, ha a Fidesz-kormány nem tenne ekkora hatalmas adóterheket az üzemanyagárakra. 500 forintból több, mint 250 az államkasszába vándorol. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy a járműüzemanyagok átlagos ára szeptemberben 21,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a több száz tétel közül, amelyből az inflációs mutatót kiszámolják, csak az étolajnál mértek ennél nagyobb, 32,6 százalékos drágulást, a listán harmadik dohányáru is csak 17,8 százalékos drágulást mutatott. És ezek még csak szeptemberi számok voltak, pedig azóta még tovább drágult az üzemanyag. A holtankoljak.hu adatai szerint 496,8 forintba kerül…

Tovább olvasom

A Fidesz minimum ötvenmilliót költött már Márki-Zay lejáratására pár nap alatt

Összesen 54 220 695 forintot költöttek el október 10. óta a kormánypárt közösségi médiás kommunikációjára a Facebook hirdetési összegzése szerint. A hirdetések közötti átfedések egyértelműek, minden kormánypárti politikus és influenszer ugyanazt a két üzenetet igyekszik hívei fejébe verni: Az egyik szerint a hódmezővásárhelyi polgármester tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc embere. A másik szerint Márki-Zay Péter valójában nem is jobboldali-konzervatív politikus. Mindkét üzenetet erős gyurcsányozással magyarázzák. A fenti két narratívát gombnyomásra kezdte el ismételgetni a kormánypropaganda minden közreműködője: az ingyenesen osztogatott Metropol kedden címlapján azt írta, hogy „Márki-Zay nyilvánosan hitet tett Gyurcsányék és a baloldal mellett”, az Origo szerint pedig „Márki-Zay Péter…

Tovább olvasom

Az erdélyi polgármester Facebookon kérdezi meg a lakóktól, fogadja-e Márki-Zay Pétert

Mivel személyes véleménye az, hogy a Fidesz-kormányt kell támogatni és nem szeretne semmilyen segítséget nyújtani az ellenfeleiknek. Arra kéri a Székelyudvarhelyi polgármester a város lakóit, hogy mondják el Facebook-kommentben a véleményüket: fogadja-e hivatalosan Márki-Zay Pétert – írja a Transindex. Gálfi Árpád polgármester arról írt a közösségi oldalán, hogy kapott egy levelet Márki-Zay stábjától, amely szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egy kisebb erdélyi körút során Székelyudvarhelyre is ellátogatna, és szívesen találkozna vele is. Gálfi azt írja, hogy megvan a személyes véleménye az idézőjeles ellenzéki összefogásról és azokról, akik képesek összefogni Gyurcsány Ferenccel. Azt is hozzáteszi,…

Tovább olvasom

Hatalmi belharc a Fideszben: egymásnak feszült Varga Judit és Szijjártó Péter

Két nap eltéréssel kapott teljesen ellentétes utasítást egy sor külképviselet. Előbb Varga Judit tárcája kért rálátást a diplomáciai üzenetekre, majd Szijjártó Péterék vétózták a tervet – írja a Népszava. A Varga Judit vezette Igazságügyi Minisztérium (IM) több tucat magyar nagykövetségnek, valamint a washingtoni, ankarai, pekingi, tokiói, moszkvai és a New York-i ENSZ külképviseletnek küldött üzenetet arról, hogy a jövőben minden tőlük érkező diplomáciai táviratot juttassanak el az államtitkárságra is. Erről előzetesen nem egyeztettek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, aminek az lett a következménye, hogy két nappal később a külügy európai kapcsolatok…

Tovább olvasom

Így változott meg a Fidesz kommunikációja az előválasztás jelöltjeiről

Láttunk már ilyet más témában is, hogy a kormánypárt magabiztosan állít valamit, aztán néhány hét múlva az ellenkezőjét szajkózza igazként. A miniszterelnök-jelöltekkel kapcsolatban is rettentő gyorsan eljutottunk attól, hogy Márki-Zay Péter nem nyerheti meg az előválasztást, mert nem Gyurcsány embere. Most hirtelen ő is az lett. Erről a témáról Juszt László értekezett hosszabban saját Facebook oldalán a tőle megszokott, kissé kendőzetlen véleményét is kimondva. “Néhány hete Gulyás azt állította, – kamerák előtt – hogy az egész előválasztás egy cirkusz, mert le van zsírozva Gyurcsány részéről, hogy azt Karácsony nyeri. Értsd:…

Tovább olvasom

Kállai Mária szerint az aláírásokkal állították meg Karácsonyt

A fideszes képviselő szerint annyira sikeres a gyurcsányozós petíciójuk, hogy emiatt lépett vissza Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltségtől és ha ilyen ügyesek maradnak, Gyurcsányt is kiiktatják a képletből. Fantasztikus magyarázat. A közösségi médiában maga Kállai Mária adott hírt erről. Ez valami csodatevő petíció lehet. A hozzászólásokban azonban alaposan oltani kezdték a képviselőnőt, a teljesség igénye nélkül csak kettőt idéznénk. “Kedves Mária!!!….maga annyira sötét…..h éjjel a kutya is maga mellé harapna a sötétben!!!.….max a börtönt nyerik meg!!!..10 évük volt!!!…eddig csak loptak …csaltak …hazudtak!!!…nagy NULLA AZ EGÉSZSÉGÜGY,A GAZDASÁG,A FIDESZ A MAGYAR NÉP LEGNAGYOBB…

Tovább olvasom

Gyorsan reagált a Fidesz, most már Márki-Zayt is összegyurcsányozták

Pénteken Karácsony Gergely visszalépett az ellenzéki előválasztás második fordulójától, a miniszterelnök-jelölti versenyben ezentúl Márki-Zay Pétert támogatja. A lépés fejvakarást válthatott ki a kormányból, mivel előtte hetekig azt szajkózták, hogy úgyis Karácsony lesz a befutó az előválasztáson, amelyen eleve csak Gyurcsány Ferenc mozgatja a bábukat. Hollik István azonban néhány hete a Telex kamerái előtt jelentette ki, hogy éppen emiatt Márki-Zay úgysem lesz győztes, mert ő nem Gyurcsány embere – a vonatkozó rész 7:42-től: A Fidesz persze gyorsan reagált, nem sokkal Karácsony visszalépése után már meg is jelent a legújabb kisreklám, amelyben…

Tovább olvasom

A Fidesz nem tud újat mondani: Gyurcsány

“Most épp leveszi a balfék havert. Miután mindenki számára kiderült, hogy Karácsony nemhogy egy ország, de egy város vezetésére is alkalmatlan, kiderült, hogy rossz polgármester, és kiderült, hogy a vállalhatatlanná vált a szavazók előtt, Gyurcsány lecseréli. Van még két embere a színpadon, szóval nyugalom, tovább dübörög a Gyurcsány-show!” – írta Facebookon Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárti képviselő így reagált Karácsony Gergely visszalépésére.

Tovább olvasom

200 milliós TAO-pénzből épült a fociklub székháza, azóta a fideszes önkormányzaté – videó

Most rendezvényházként és kávézóként használják. Igaz, legalább használják. 200 millió forint tao-támogatással épült öltözőnek és klubháznak, most mégis rendezvényházként, kávézóként üzemel az egykori nagykőrösi fociklub otthona – mutatta be az RTL Híradó. Fél évvel ezelőtt adták át a fociklub székházát, az egyesület akkori elnöke, Sohajda Márk fideszes önkormányzati képviselő az építkezés ideje alatt arról beszélt az RTL-nek, hogy szerinte az épület nem székháznak készült, hanem öltözőépületnek, az egyesületben sportoló közel 200 gyerek számára. Az épületre 180 millió forintot adott az önkormányzat, és 200 millió MLSZ-es tao-pénzt is kaptak, annak ellenére, hogy…

Tovább olvasom