Mozdonyvezetőként nincs annál rosszabb, mint elgázolni valakit

Nagy többségben a vonatvezető egyáltalán nem tehet az ilyen balesetekről, de sokszor igen maradandó lelki válságot okozhat a masinisztáknak, amikor teljesen vétlenül kioltják valaki életét a soktonnás monstrummal. Mint arról korábban olvashattunk, rettenetes tragédiával indult az év Tapolcán. Egy vonat és egy autó ütközött össze a 7345-ös számú úton. A balesetben négyen meghaltak, egy fiatal lányt pedig mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. A MÁV korábbi közlése szerint a balesetkor a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott. A Mozdonyvezetők és Motorvonatvezetők Szakszervezetének (MMSZ) elnöke amellett, hogy a hozzátartozóknak sok erőt és kitartást kíván, arra hívta fel…

Tovább olvasom

Gyalogosgázolás Szolnokon – a rendőrség szemtanúkat keres

A gázoló súlyos sérülést okozott egy szabályosan haladó gyalogosnak még novemberben, a rendőrség a lakosság segítségét kéri a cserbenhagyó gázoló beazonosításához. A Szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 16010/2276/2021. bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. november 28-án 17 óra 05 perckor egy személygépkocsi közlekedett Szolnok belterületén a Széchenyi István körúton a belső forgalmi sávban a Pozsonyi út irányából a Thököly út felé. Haladása során a sofőr a Széchenyi István körút és a Botár Imre út kereszteződésében elütötte az úttesten átkelő gyalogost,…

Tovább olvasom

Jogosítvány nélküli autós ütött el egy biciklist Öcsödön

A jelentések szerint súlyos sérüléseket szenvedett a kerékpáros. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Öcsöd belterületén 2021. december 3-án 13 óra 20 perc körül – írja a police.hu. A 27 éves férfi a Kodály Zoltán és Deák Ferenc utak kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a kerékpárúton közlekedő kerékpárosnak és elütötte. Az ütközéstől a biciklis elesett és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök megállapították, hogy a gépkocsivezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint, hogy az autó a testvére tulajdonát képezi, aki a balesetkor vele utazott, és tudomása volt…

Tovább olvasom

Figyelmetlen gyalogost gázoltak Jászberényben, súlyos a sérülése

Egy helyi lakos közlekedett gyalogosan Jászberény belterületén, a Nádor utcában a gyalog- és kerékpárúton 2021. november 17-én 6 óra 10 perckor – kezdi beszámolóját a police.hu. A 71 éves férfi átakart haladni az úttesten, ami során behaladt a neki balról érkező gépkocsi elé. A sofőr észlelve a gyalogost balra kormányzott, de az ütközést nem tudta elkerülni. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a gyalogos férfi súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség a közleményben kiemeli: a gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre…

Tovább olvasom

Szemben hajtott az egyirányú utcában, ráhúzva a kormányt elütött egy biciklis futárt, majd le akart lépni – videó

Előzőleg a biciklis és az autós között már konfliktus alakult ki, minden tény ellenére azonban a sofőr váltig állítja, hatalmas véletlenek sorozata okozta a balesetet, fel sem merült benne a szándékos gázolás gondolata. Az esetről a rendőrség közzétett egy felvételt. Az autós a gázolás után megpróbált lelépni. Egyszerűen gázt adott egy sofőr Budapesten a Kisdiófa utcában és elütött egy biciklis futárt. Az eset még múlt hét csütörtökön történt, a rendőrség most számolt be róla, illetve tett közzé egy videót, amit egy taxis fedélzeti kamerája rögzített. A gázolás előzménye volt a police.hu szerint,…

Tovább olvasom

Zebrán ütöttek el egy gyalogost Szolnokon

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2021. október 8-án 13 óra 25 perc körül Szolnok belterületén – olvasható a police.hu napi összegzőjében. Haladása során egy jelzőtáblával és útburkolati jellel jelölt gyalogosátkelőhelyhez érve, későn észlelte a gyalogosátkelőhelyre már neki balról jobbra gyalogosan behaladó személyt és elsodorta. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egyébként ez az egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a…

Tovább olvasom

Gázolt a vonat a szolnoki vonalon

Vágányzár, késések a Pestszentlőrinc közelében történt gázolás miatt. Gázolt a Nyugati pályaudvarról Monorra induló vonat Pestszentlőrinc állomás közelében – közölte a Mávinform a Facebook-oldalán. Az MTI úgy tudja, hogy az elütött ember meghalt. A poszt szerint a helyszínelés végéig csak egy vágányon haladhattak a vonatok Pestszentlőrinc és Kőbánya-Kispest között. A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalakon 10-20 perccel növekedett az esti, éjszakai vonatok menetideje. A Mávinform szerint a torlódások és késések csökkentése érdekében vonatkimaradások is előfordulhattak. (Hvg.hu)

Tovább olvasom

Hiába fékezett a sofőr, elütött egy gyalogost a szolnoki éjszakában

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnokon, a Baross Gábor úton 2021. augusztus 10-én az éjjeli órákban – írja a police.hu. A sofőr haladása során egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve fékezett, ennek ellenére érintőlegesen egy éppen átkelő gyalogosnak ütközött. A baleset következtében a gyalogos – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában ez az egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés…

Tovább olvasom

Hátborzongató videót tettek közzé a Szolnokon történt gázolásról | 18+

A rendőrség sokkoló videót tett közzé a múlt vasárnap történt szolnoki gyalogosgázolásról. A baleset a Széchenyi körút kétszer két sávos útszakaszán lévő zebránál történt, ahol – az egyébként kellő körültekintést mellőző – idős gyalogost ütöttek el augusztus 1-jén. A megengedettnél jóval nagyobb sebességgel közlekedő autót egy szintén szépkorú sofőr vezette. A baleset következtében a gyalogos 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy ez a baleset elkerülhető lett volna, ha a gyalogos a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre történő lelépése előtt mindkét irányba körültekint, továbbá a járművezetővel a szemkontaktust…

Tovább olvasom

Zebrán ütött el egy gyalogost a szolnoki sofőr

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az elmúlt napon öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek – írja a police.hu. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnokon, a Széchenyi körúton 2021. augusztus 1-jén 10 óra 55 perc körül. A sofőr egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érkezett, azonban nem adott elsőbbséget az éppen átkelő gyalogosnak, akit elütött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a gyalogos 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Kérjük a gépjárművezetőket,…

Tovább olvasom