A halálos gázolás a vasúti közlekedés komoly akadozásával is járt. Az InterCityk közül volt, ami ki is maradt.
Tovább olvasomCímke: gyalogos
Tiszaföldvári fiatalt ütöttek el Szolnokon
Egy tiszaföldvári lakos gyalogosan közlekedett Szolnokon a Verseghy úton, majd át kívánt szaladni az úttesten az Álmos út irányába január 5-én a déli órákban. A 17 éves fiatal az úttestre lépést megelőzően nem győződött meg annak veszélytelenségéről és – féktávolságon belül – egy személygépkocsi elé szaladt, ami elütötte. A gyalogos a jármű motorterének fedelére, majd az úttestre esett. A baleset következtében a fiatalember – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, közölte a police.hu. A rendőrség azt is közölte, hogy az elmúlt napon a megye…
Tovább olvasomZebrán ütöttek el egy gyalogost Szolnokon
Súlyos sérüléseket szenvedett a 32 éves nő. A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt egy újszilvási lakos ellen – számolt be róla a police.hu. 2022. november 18-án, az esti órákban a 22 éves férfi személygépkocsival közlekedett Szolnok belterületén, a Széchenyi István körúton. Haladása során a piacnál lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyen elütött egy gyalogosan haladó szolnoki lakost, aki az úttestre esett. A baleset következtében a 32 éves nő – elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérüléseket szenvedett.
Tovább olvasomElütöttek egy kerékpárját toló gyalogost Martfűn
A rendőrség tájékoztatása szerint a gyalogos súlyos sérülést szenvedett. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2022. május 30-án 10 óra körül Martfű belterületén, a Béke úton, majd onnan balra kanyarodott a Szolnoki útra – írja a police.hu. A kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a védett úton áthaladó, kerékpárját toló gyalogosnak és elütötte. Az ütközéstől a gyalogos elesett, súlyos sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában 5 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.
Tovább olvasomHalálos baleset történt éjszaka Szajolnál
Egy az úton átfutó gyalogost gázoltak el, aki a helyszínen életét vesztette. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Szajol külterületén, a 4. számú főúton 2022. március 4-én 21 óra 20 perc körül – számolt be róla a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Törökszentmiklós irányából Szolnok felé közlekedő személygépkocsi előtt a főútvonalon átfutott egy gyalogos, akit a jármű elgázolt. A baleset következtében a gyalogos a helyszínen elhalálozott. A balesettel érintett útszakaszon félpályás útlezárás mellett zajlott a helyszínelés az éjszakai órák folyamán..
Tovább olvasomTragédia: busz ütött el egy gyalogost Törökszentmiklósnál
A 46-os úton lépett a gyalogos az autóbusz elé, nem volt esélye a túlélésre. Egy autóbusz elütött egy gyalogost a 46-os úton. A férfi a helyszínen életét vesztette. Sokáig félpályás útlezárás volt érvényben. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2022. február 28-án 23 óra körül Törökszentmiklós külterületén a 46-os út Szolnok felőli szakaszán. A rendelkezésre álló adatok szerint egy autóbusz közlekedett a 4-es főút irányából Törökszentmiklós felé, mikor a busz elé lépett egy gyalogos, akit elütött. A baleset következtében a gyalogos a helyszínen életét vesztette. A rendőrség félpályás útlezárás mellett végezte…
Tovább olvasomZebrán ütötték el a kerékpárját toló jászberényi férfit
A bicikli több métert repült, a gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett a baleset következtében. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény belterületén 2022. január 7-én 9 óra 20 perc körül – írja napi megyei összesítőjében a police.hu. A 83 éves férfi az egyik kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget az ott gyalogosan áthaladó, kerékpárját toló férfinek, és nekiütközött a bicikli első kerekének, majd a jobb oldali visszapillantó tükörrel elsodorta a gyalogost, aki ettől elesett. Az ütközés erejétől a kerékpár több métert repült. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.
Tovább olvasomGyalogosgázolás Szolnokon – a rendőrség szemtanúkat keres
A gázoló súlyos sérülést okozott egy szabályosan haladó gyalogosnak még novemberben, a rendőrség a lakosság segítségét kéri a cserbenhagyó gázoló beazonosításához. A Szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 16010/2276/2021. bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. november 28-án 17 óra 05 perckor egy személygépkocsi közlekedett Szolnok belterületén a Széchenyi István körúton a belső forgalmi sávban a Pozsonyi út irányából a Thököly út felé. Haladása során a sofőr a Széchenyi István körút és a Botár Imre út kereszteződésében elütötte az úttesten átkelő gyalogost,…
Tovább olvasomNem adott elsőbbséget, elütött egy fiút a szolnoki nő
Egy helyi nő közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén 2021. november 19-én 13 óra 10 perc körül – olvasható a police.hu napi megyei összegzésében. Haladása során a Várkonyi téren a körforgalom előtti kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget az ott neki balról futva áthaladó fiúnak és elütötte. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a gyalogos könnyű sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában összesen három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon a megye rendőrei öt ittas járművezetőt…
Tovább olvasomFigyelmetlen gyalogost gázoltak Jászberényben, súlyos a sérülése
Egy helyi lakos közlekedett gyalogosan Jászberény belterületén, a Nádor utcában a gyalog- és kerékpárúton 2021. november 17-én 6 óra 10 perckor – kezdi beszámolóját a police.hu. A 71 éves férfi átakart haladni az úttesten, ami során behaladt a neki balról érkező gépkocsi elé. A sofőr észlelve a gyalogost balra kormányzott, de az ütközést nem tudta elkerülni. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a gyalogos férfi súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség a közleményben kiemeli: a gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre…
Tovább olvasom