Magyarország valószínűleg visszalép a női kézilabda-Eb-től

A Fidesz frakcióvezetőjeként is tevékenykedő Kocsis Máté szerint jelenleg luxuscikk lenne egy Európa-bajnokság. A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke, Kocsis Máté a Nemzeti Sportban jelentette be, hogy a tavaszi tisztújításon nem tervezi, hogy újraindul az elnöki posztért. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „az újraindulásra egészen minimális esélyt látok, leginkább semennyit” – szemlézte a Telex az interjút, megjegyezve, hogy Kocsis 2015 óta vezeti a szövetséget. Kocsis azt is bejelentette, hogy a 2024-es női kézilabda-Európa-bajnokság társrendezéséből is kihátrálna a szövetség. Az eseményt Ausztriával és Svájccal közösen pályázta meg Magyarország, a két rendező magyar…

Tovább olvasom

Kocsis Máté is hihetetlen áldozatot hozott az energiaválság miatt: el kellett költöztetnie az aranyhalait

“Ez például nekem mint aki 35 éve tartok halakat, egy fájó döntés volt, de meghoztam” – mondta a Fidesz frakcióvezetője. A jelek szerint Kocsis Mátét is érzékenyen érintette, hogy spórolni kell az energia- és rezsiválság miatt. A Fidesz frakcióvezetője a párt Balatonalmádira szervezett frakcióülése után beszélt arról, hogy el kellett ajándékoznia az aranyhalait – szúrta ki a 444.hu. „Volt két nagy akváriumom, és ebből az egyiket most megszüntettem, amiben aranyhalak voltak egyébként. Az aranyhalakat elvittem egy barátomhoz, akinek van egy kisméretű kerti tava, és oda betettem őket. Megszüntettem az egyik akváriumomat.…

Tovább olvasom

Kocsis Máté úgy kért bocsánatot Jakab Pétertől, hogy közben gúnyolódott egyet rajta

A korábbi jobbikos politikus szerint végrehajtót kellett küldenie a Fidesz frakcióvezetőjére, mire végre hajlandó volt bocsánatot kérni – még ha az nem is tűnt túl őszintének… A bíróság mondta ki, hogy Kocsis Máté köteles bocsánatot kérni a Jobbikból nemrég kilépett Jakab Pétertől. A kormánypárti politikus ugyanis még tavaly azt állította, hogy a Jobbik akkori elnöke megfenyegetett egy embert: Jakab Mészáros Lőrinc egyik érdekeltségénél forgatott volna, amikor az építkezésen dolgozó traktor a stáb felé tolatott – Jakab szerint majdnem rá a stábra. A Fidesz frakcióvezetője úgy kért bocsánatot, hogy közben azért…

Tovább olvasom

A pártokat is megadóztatná Kocsis Máté

Már készül is a törvényjavaslat, amely alapján 3 milliárd forinttal kellene hozzájárulniuk a pártoknak a “rezsivédelmi alaphoz”. A pártoknál is “extraprofitra” bukkant a jelek szerint Kocsis Máté, amit gyorsan el is vonna. A Fidesz frakcióvezetője szerint itt az ideje, hogy a gazdasági élet szereplőitől extraprofitadó címén beszedni tervezett mintegy 800 milliárd forinton túl a pártokat is befizetésre kötelezzék – írja a HVG. “A mi álláspontunk szerint ehhez az alaphoz hozzá kell járulniuk a pártoknak is legalább azzal a három milliárd forinttal, amennyivel többe kerülnének a parlamenti frakcióik a következő években. Erre…

Tovább olvasom

A Facebookon keveredett szócsörtébe Jakab Péter és Kocsis Máté

A Jobbik elnöke szerint mennek a végrehajtók a Fidesz frakcióvezetőjéért, utóbbi viszont “tesz rá”. Mint ahogy a Telex.hu a cikkében felelevenítette, Jakab Péter korábban beperelte Kocsis Mátét, mert azt állította, hogy a Jobbik elnöke veréssel fenyegetett meg egy munkást. Jakab szerint a bíróság kötelezte Kocsist, hogy kérjen bocsánatot, a Fidesz frakcióvezetője azonban ezt nem tette meg. Ezért Jakab Péter úgy döntött, végrehajtót küld Kocsisra. “A Fidesz frakcióvezetőjéhez hamarosan vendég fog érkezni. Úgy hívják, hogy végrehajtó” – írta a Facebookon a Jobbik elnöke: A posztra nem sokkal később a saját oldalán Kocsis is…

Tovább olvasom

Tovább vagdalkozik a Fidesz, szerintük, ha Márki-Zay nyer, az óvodákban és a kórházakban nem lesz fűtés

Kocsis Máté már tényleg rendkívül magasra emelte a lécet a nagyotmondásokban. A választások előtt néhány nappal a jelek szerint nincs jobb ötletük, most az orosz gáz elzárásával jönnek a kormánypártok. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt természetesen gyorsan cáfolni is tudta a légből kapott állításokat. Megkapta a Fidesz–KDNP-pártszövetség is a köztévében azt az ötperces műsoridőt, amelynek keretében az országos listát állító pártok bemutathatják a választási programjukat. Ennek ismertetését Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vállalta. „Sorsdöntő választás előtt állunk” – adta meg az alaphangot a politikus, hozzátéve, hogy minden választás fontos, de most a háború…

Tovább olvasom