Először néhány hete Szolnokon merült fel a Fidesz által az egekbe emelt önkormányzati rezsi kigazdálkodhatatlansága okán, hogy a közvilágítás részlegesen lekapcsolásra kerülne. Most már más településen is felmerül, mint lehetőség, remek jövőkép. Elsőként Tiszainokán beszélték át a problémát egy fórumon és egyelőre nincs megoldás. A vártnál többen jelentek meg a nemrégiben tartott közmeghallgatáson. Bár általában novemberre szervezik az egyeztetést, most hamarabbra hozták, hogy, akinek a rezsiproblémákkal kapcsolatban kérdése merül fel, arra válaszolni tudjanak. A szokásos módon Kiss Erzsébet Eliza polgármester megtartotta beszámolóját, melyben felsorolta a sikeres pályázatokat, szót ejtett a rendezvényekről és…
Tovább olvasomCímke: megszorítás
Bezár a színház, a strand – a kosármeccs és a közvilágítás marad
Egy kis módosítással, de elfogadta a közgyűlés azt az előterjesztést, amivel a Szolnok rezsiszámláját kívánják csökkenteni, jelentette be Szalay Ferenc Facebook oldalán. A tegnap belengetett intézkedések nem arattak osztatlan sikert a szolnokiak körében: különösen a közvilágítás lekapcsolása verte ki a biztosítékot. A számos visszajelzésnek köszönhetően fény gyulladt a fideszes fejekben, erről a közgyűlést követően így nyilatkozott Szalay: A város közvilágítását nem kapcsoljuk le. Az E.ON munkatársaival és szakemberekkel fogunk egyeztetni, hogy miként lehet csökkenteni ezt a költséget. Hozzátette, hogy ezekkel a lépésekkel 25%-kal fog csökkenni a város energia felhasználása. Az…
Tovább olvasomJánoshidán is beütött a rezsiválság
A gázár hétszeres emelkedése miatt arra kényszerülünk, hogy bezárjuk a Szent Norbert Idősek Klubja épületét. Az intézmény a település szociális alapellátási feladatait, köztük az idősek nappali ellátását, a szociális étkeztetést és a házi gondozást látja el. Mivel az épület fűtését nem tudjuk kifizetni, a képviselő-testülettel nemrég arról döntöttünk, hogy az egész intézményt az idősek nappali ellátásával együtt a faluházba költöztetjük, ahol fával fűtünk majd – számolt be a szoljon.hu hírportálnak az intézkedésről Eszes Béla. A polgármester hozzátette: a település intézményei közül egyedül az óvodában fűtenek majd gázzal, a polgármesteri hivatalban,…
Tovább olvasomExtra adó a kisembereknek, extra profit a kormánynak – sajtótájékoztatót tartott az MSZP Szolnokon
Ahogyan arról korábban a Szol24 is beszámolt, a kormány döntése értelmében megszűnik a rezsicsökkentés az átlag feletti fogyasztók számára. Egy másik, hétfőn benyújtott törvény értelmében pedig az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevételük, cégeknek nem számlázhatnak. A szolnoki MSZP pénteken reggel sajtótájékoztatót tartott, ahol az ország lakosságának túlnyomó többségét érintő módosításokról beszélt. Jelenleg Magyarországon 400 ezer ember vallja magát katásnak, ezzel a rendelet módosítással körülbelül 200-250 ezer embernek kell átgondolnia a jövőjét. Ráadásul a változás áthidalására kormány meglehetősen szűk intervallumot adott az érintetteknek – mondta az eseményen Bagi Zsombor Societas-Baloldali…
Tovább olvasom“A kormány hazudott, óriási adóemelés és megszorítás zajlik éppen” – mikor nevezzük végre nevén?
Rendkívül csőlátású fideszesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa a teljesen nyilvánvalót az elmúlt napok-hetek történései alapján: a választások előtti osztogatást és totális kiköltekezés miatti hatalmas költségvetési hiányt most próbálja kétségbeesetten visszaszedni az ötödik Orbán-kormány. Ugye emlékszünk, hogy már jóval a háború előtt is elszabadultak az árak? Csak mert mindig mindent az ukrán háborúra fognak Orbánék, erre épül a teljes kommunikáció. A háború, a baloldal és Brüsszel a hibás mindenért. Egy nagyon picit gondolkodjunk ésszel és azonnal szembejön velünk a valóság, a Fidesz bizony teljesen hülyére vett minket és…
Tovább olvasomGyurcsány: Tessék most gyurcsányozni!
Óriási és széleskörű felháborodást okozott a Fidesz azzal, hogy a KATA átalakítását (nevezzük nevén: megfojtását) egyetlen nap alatt keresztülverték Orbánék a parlamenten. Az ellenzék egyik vezérarcával, Gyurcsány Ferenccel riogattak mindenkit a fideszesek a kampányban, most azonban fokozatosan kibújik a szög a zsákból és sorra jönnek a sarcolások. Gyurcsány Ferenc kommentálta is ezeket a történéseket a Facebookon. Győztek, és most mégis összedől minden – írta a Demokratikus Koalíció elnöke. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc sem hagyta szó nélkül az új katatörvény elfogadását. Mint a közösségi oldalán írta: A választási kampányban azt ígérte a kormányfő,…
Tovább olvasomOrbánék újabb megszorítási intézkedése, amiről persze nem beszélnek – duplázódnak az alkalmi munkák adóterhei
Mindegy, hogy mezőgazdasági idénymunkás, vagy éppen építkezésen dolgozó ember, kétszer annyi adóterhet kapnak a nyakukba az őket foglalkoztatók. Nem légitársaság, nem multi, nem bank, csak szimplán megszorítás, amit kimagyarázni sem lehet hátulról. Igaz, a többit is mi fogyasztók fizetjük. A jövőben (vagyis július 1-től) pedig a mezőgazdaságban és a turizmusban dolgozó idénymunkások után az eddigi ötszáz forintról a minimálbér fél százalékára emelkedik a közteher mértéke, vagyis ezer forintot kell fizetni az államnak. Az általános alkalmi munkák esetén az eddigi napi ezer forint helyett a minimálbér egy százalékát kell fizetnie a…
Tovább olvasomElindult a lavina, egy bank máris áthárítja a különadót, de az EasyJet is meglépi ugyanezt
Ahogyan arra teljesen egyértelműen számítani lehetett, a néhány évvel ezelőttihez hasonlóan a bankok és vállalatok természetesen rögtön átterhelik az újabb Orbán-megszorítócsomag miatt bevezetett különadókat a fogyasztóra. Természetes volt, hogy bármit is mondanak róla, úgyis mi, fogyasztók fizetjük meg a Fidesz baklövéseit. Várjuk a további bejelentéseket, mert itt biztosan nem lesz megállás. Az easyJet csalódott az új adó magyarországi bevezetése miatt, amely egy olyan időszakban történik, amikor a légiközlekedési ágazat még csak elkezdett kilábalni a járványból – írta a hvg.hu-nak küldött válaszában a fapados légitársaság. A cég szerint az új, utasonként…
Tovább olvasomBizony érdekel: Márki-Zay nyílt levélben kérdezi Orbánt, milyen megszorításokra készülnek a választások után
A pénzügyminiszter ugyanis elismerte, olyan szinten elszállt a költségvetési hiány, hogy a választások után kiigazításra lehet szükség. Ez gyakorlatilag felér egy beismerő vallomással, Márki-Zay viszont a részleteket is tudni szeretné, mivel sarcolja majd a népet Orbán, miután a győzelem már zsebben lesz. Válaszoljon Orbán Viktor: milyen megszorításokra készülnek a kormányban a választások utánra? – tette fel a kérdést Orbán Viktornak Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnökjelölt a hétfő este megjelent nyílt levelében. Márki-Zay szerint több jele is van annak, ha a Fidesz marad kormányon, akkor megszorításokra készülnek. A magyar gazdaság szerinte katasztrofális állapotba jutott:…
Tovább olvasom“A Fidesz a választások után azonnal megszorításokra készülne”
Az ország borzalmas gazdasági helyzete ellenére ezerrel megy az osztogatás a kampányidőszakban, de meglesz ennek a böjtje. Ne legyenek illúzióink, ezek hitelből mennek, amiket az adófizetőknek kell majd visszafizetniük, akár Orbán marad, akár nem. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint amennyiben a Fidesz nyerné a jövő heti országgyűlési választást, akkor megszorításokat vezetne be – mondta Somogy megye 1-es választókerületének országgyűlési képviselő-jelöltje vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón. Varga István kifejtette, a “tizenkét éve tartó kormányzati korrupció” miatt csaknem egy éve nem jönnek európai uniós források Magyarországra, ebben pedig mindaddig nem várható változás, amíg…
Tovább olvasom