A hölgyet volt párja támadta meg a lakásban és annyira féltette az életét, hogy inkább kiugrott a hetedikről. Csoda, hogy túlélte súlyos sérülésekkel, de már vallomást is tudott tenni. Annyira féltette az életét, hogy inkább kivetette magát az ablakon a hetedikről egy, a lakásában fegyverrel megtámadott, majd megkötözött fiatal nő Washingtonban. Bár súlyos állapotban van, csodával határos módon túlélte a zuhanást, sőt képes volt vallomást is tenni a rendőröknek – írja a 444.hu. A borzasztó esetről egyelőre annyit tudni, hogy a fiatal nőt egy vele egykorú férfi, az áldozat egyéves…
Tovább olvasomCímke: megtámad
Rátámadtak az ügyeletes orvosra, ám testépítőként nem hagyta magát és jól megverte támadóját
A házaspár női, majd férfitagja is fizikai erőszakot alkalmazott az orvossal szemben, aki azonban civilben testépítő, így végül a támadók jártak pórul. A Telex.hu információi szerint. azzal kereste meg telefonon múlt hét pénteken éjjel a fóti ügyeletet egy férfi, hogy másnap írjanak fel gyógyszert a felesége vérnyomásgondjaira, ám ott már akkor közölték, hogy szombaton erre nem lesz lehetőség, mert ehhez több alkalom kell, így egy háziorvosi feladat. A férj ezek után másnap telefonon, majd feleségével személyesen is megjelent a fóti rendelőnél, ahol előbb gyalázni kezdte a nő a rendszert. „A…
Tovább olvasomAz újabb Barcelona-vereség már sok volt a szurkolóknak, megtámadták az edző autóját
Az ősi rivális Real Madridtól is kikapott a minden téren mély gödörben levő katalán csapat, ezt már nehezen tudja megemészteni a keménymag. Kifejezetten izgalmasra sikerült a spanyol bajnokság, a La Liga 10. fordulójának vasárnapi játéknapja, ahol a kissé megkopott fényű El Clásicó mellett a meglepő módon éllovas Real Sociedad és a tavalyi bajnok Atlético Madrid is összecsapott egymással. Az igazi izgalmakat viszont a másik két meccs szállította: a Sevilla és a Levante gólzáporos 5-3-at játszott egymással, a meccs első találatát jegyző Oliver Torres pedig élete gólját lőtte, míg a Real…
Tovább olvasomVolner ismét jó szolgálatot tesz a Fidesznek, a Kúrián támadta meg a Fudan-ellenes népszavazást, majd lendületből lelúzerezte Karácsonyt
A Jobbikból indult, majd a Mi Hazánkban folytatta a rutinos képviselő, most éppen “független”, ám rendre a Fidesszel szavaz együtt, az ő szekerüket tolja, mostani lépésével pedig elérheti, hogy még jobban csússzon a népszavazás. A Jobbikból, majd a Mi Hazánkból is kiugrott független képviselő, aki minden fontos ügyben a kormánypártokkal szokott szavazni, kedden megtámadta a Kúriánál Karácsony Gergely Fudan-ellenes népszavazását, aminek a kérdése így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?”…
Tovább olvasom