Orbán Viktor: most ki kell jutni a Eb-re és aztán jöhet a vb!

Azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sport online kiadásában hétfőn megjelent interjúban, amelyben a magyar sport helyzetéről is beszélt. Orbán Viktor a katari tornát minden szempontból különlegesnek és rendhagyónak nevezte, ugyanis először rendeztek vb-t az arab világban, és először mutatta meg az igazi erejét az arab futball a marokkói válogatott révén. Hangsúlyozta: a nyugati világnak először kellett megtanulnia más szabályok szerint viselkedni. Most nem vendéglátók voltak, hanem vendégek, mégis kísérletet tettek arra, hogy rákényszerítsék a…

Tovább olvasom

Tölgyessy Péter: Orbán-infláció van, ennyire sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz körül

Gyülekeznek a felhők, és most még nem tudni, hogy jön-e egy déli szél, ami elfújja őket és kitisztul az ég, vagy hatalmas vihar jön és óriási égzengés lesz – ezzel a képpel írta le a jelenlegi politikai helyzet kiszámíthatatlanságát Tölgyessy Péter a Partizán péntek esti élő adásában. Az elemző szerint az biztos, hogy felhők vannak az égen, és ennyire sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz feje körül: hatalmas az infláció, munkahelyek kerülnek veszélybe, óriási a költségvetési hiány, az uniós szankciók miatt visszatartják a támogatásokat. A Fidesz ugyan már…

Tovább olvasom

Modern demokratikus jogállam vagyunk az alapvető jogok hazai biztosa szerint

Ne nevessünk, modern demokratikus jogállam vagyunk az alapvető jogok hazai biztosa szerint, erről írt a telex.hu. a Magyar Nemzet (MN) alapján. Az MN-nek nyilatkozott Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosaként eltöltött első három évét értékelve. Nos, nekünk erről eszünkbe jutott Kövér László ideges kirohanása, amikor leteremtette az újságírót, mert kérdezni merészelte a Parlament erre a célra fenntartott helyén! Meg az is az eszünkbe jutott, ahogy Orbán Viktor mélyen hallgat, ha megkérdezik a független sajtó részéről. Bár  igaz, válaszolt, ezt mondta: Ember, most jövök ki a templomból! Nos, ha az ember kissé…

Tovább olvasom

Gyurcsány: Orbán felelős a válságért, elkezdett repedezni a rendszer

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Matolcsy György hétfői beszéde igazolja mindezt. Történelmi beismerést tett hétfőn Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke – így fogalmaz Gyurcsány Ferenc a DK hírlevelében, amelyet a párt helyi szervezete küldött a miskolci Minap.hu portálnak. Az exminiszterelnök arról is ír, hogy Orbán Viktor propagandagépezete “éppen azt harsogja szinte minden lámpaoszlopról és hirdetőtábláról, hogy a háború és a szankciók felelősek az éjszaka leple alatt bevezetett brutális benzináremelésért, a hétszeres gázáremelésért és a Magyarországon 70 éve nem tapasztalt élelmiszer drágulásért”. “De a játéknak most vége. Orbánt leleplezték” – írja…

Tovább olvasom

Hétvégén is ülésezik a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök szombatra kormányülést hívott össze – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A miniszterek gazdasági és energiabiztonsági ügyekről tárgyalnak. Néhány napja életbe lépett a brüsszeli olajszankció, amely egész Európában, így Magyarországon is érezteti hatását, egész Európában szankciós energia- és benzinárak vannak.A brüsszeli döntéshozók ahelyett, hogy változtatnának a súlyos károkat okozó politikájukon, újabb szankciókat akarnak bevezetni, tovább növelve az európai gazdaságra nehezedő terheket – fogalmaz a közleményben a sajtófőnök. Hozzátette: a kormányülésen foglalkoznak a Magyarországot megillető uniós források kérdésével is. A magyar kormány és a parlament…

Tovább olvasom

Orbán Viktor jövő héten a katari foci-vb-re megy

Orbán Viktor jövő héten Dohába utazik, hogy megnézze a most zajló labdarúgó-világbajnokság elődöntőit és döntőjét – erről a Magyar Hang írt, méghozzá Abdulla bin Nasser Al-Dosari, Katar budapesti nagykövetére hivatkozva. A portál szerint a diplomata a magyar kormányfő dohai látogatásáról országa nemzeti ünnepének alkalmából tartott eseményen beszélt a Marriott Hotelben. Az esemény díszvendége Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter volt. A katari foci-vb hivatalos menetrendje szerint december 13-án kedden kezdődnek az elődöntők, a bronzmérkőzés december 17-én, szombaton lesz, míg a döntő december 18-án, vasárnap.

Tovább olvasom

Figyeljünk csak! Íme Orbán Viktor öt nappal ezelőtti mondatai… hogy is van ez? – videó

Mindössze négy nappal azelőtt, hogy nagy hirtelenjében megszüntették a benzinárstopot, Orbán Viktor pontosan megmagyarázta, hogy miért vagyunk tökéletesen védve a brüsszeli szankciók hatásaitól, illetve külön kiemelte, hogy kizárt, hogy nálunk ellátási hiány alakulhasson ki üzemanyagból. Igaz, április elején még azt is kizárta, hogy bármilyen megszorítást kelljen tenni hazánkban. Íme Hadházy Ákos gyűjtése, fideszes szavazóknak külön ajánlott. “A benzinárstop tegnap éjjeli eltörlése, illetve annak magyarázata (Brüsszel a hibás, ugye) felhívja a figyelmet egy fontos dologra. A Fidesz olyan művészi szintre fejlesztette a pillanat uralását, hogy egy miniszterelnök szavai három napig sem érvényesek,…

Tovább olvasom

Bőven lesz olaj Magyarországon, Orbán újabb sikert könyvelhetett el

Bőven lesz olaj Magyarországon – az orosz vezetéket nem vágják el, a horvátot pedig bővítik, ezt mondta május 31-én Szijjártó Péter külgazdasági miniszter.  Szijjártó többször járt Moszkvába az utóbbi időben, mint annak idején Rákosi Mátyás. A miniszter folyton az orosz gáz- és olajszállításokról egyeztetett. Ehhez képest most mi a helyzet? Az, hogy egyes térségekben nincs üzemanyag. Akkor hova is lett az olaj Magyarországról, hiszen mégsincs alapanyag. Az euronews májusban azt írta, hogy: “Az, hogy az EU olajembargót vezet be Oroszországgal szemben, több szempontból is kedvező a MOL számára. Egyrészt a bejelentés…

Tovább olvasom

„Mi az oka Orbán Putyin-közelségének, és miért engedi meg neki ezt az EU?” – tette fel a kérdést a bajor közmédia

Egy nemrég megjelent cikk szerzői úgy vélik, EU-s pénz nélkül Orbán Viktor soha nem lett volna ilyen hatalmas.Orbán Viktor az uniós pénzeknek köszönheti a hatalmát, különben nem más, mint Putyin trójai falova – vélekedett a bajor közmédia egyik cikke, amit az Index szúrt ki.A BR24 oldal azt írja, Orbán Viktor hónapok óta akadályozza az Oroszország elleni szankciókat, a kritikusok ezért a magyar kormányfőt Putyin „kormányzójának” tekintik az EU-ban. A bajor közmédia a következő kérdéseket tette fel: „mi az oka Orbán Putyin-közelségének, és miért engedi meg neki ezt az Európai Unió?”A…

Tovább olvasom

Elhunyt Hegedüs Zsuzsa, korábbi miniszterelnöki tanácsadó

A hírt Orbán Viktor jelentette be a Facebook-oldalán Meghalt Hegedüs Zsuzsa, volt miniszterelnöki főtanácsadó – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. „Isten veled!” – írta a fotóhoz a miniszterelnök. A Mandiner azt írja, hogy Hegedüs Zsuzsa hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel fél 7-kor halt meg. Hegedüs Zsuzsa volt a Minden gyermek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke, és egészen őszig Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjaként dolgozott, majd a miniszterelnök tusványosi beszéde után mondott le pozíciójáról: azt mondta, az ott elhangzott, fajok keveredéséről szóló részlet tisztán náci beszéd volt. Orbán ezt…

Tovább olvasom