Lukácsi Katalin: Szabadon állítható, hogy Ligeti Józsefet megvásárolta a Fidesz

Ligeti József a 2019-es önkormányzati választáson a Szolnoki Többség elnevezésű ellenzéki tömörülés tagjaként került be a képviselő-testületbe, aztán 2020 április végén ki is lépett onnan és munkájáét függetlenként kívánta folytatni. Ezután nyílta támadta korábbi csapatát és terhelő hangfelvételeket, belső dokumentumokat szellőztetett meg. Mindeközben napvilágot látott az a hír is, hogy Ligeti József egyesülete -a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület- hozzájuthatott a város egyik nagyobb értékű ingatlanához, a 3712 nm-es egykori szandaszőlősi ABC épület egy részéhez. Az Egyesület felajánlotta bruttó 1,5 millió forint összegben a belső felújítását és az épület külső karbantartását. Bérleti…

Tovább olvasom

A szolnoki polgármester pert vesztett

Az ügy két és fél évvel ezelőttre nyúlik vissza. Radócz Zoltánt, Szolnok korábbi alpolgármesterét ugyanis Szalay Ferenc 2019 végén feljelentette személyiségi jogainak vélt megsértése miatt. A város fideszes polgármestere úgy gondolta, Radócz még 2019 tavaszán egy, a sajtószabadság napján tartott szolnoki tüntetésen elmondott beszédében, illetve a közösségi oldalon tett bejegyzéseiben megsértette jó hírnevét. Radócz egy régi ügyet elevenített fel, miszerint Várhegyi Attila, Szolnok első fideszes polgármestere szerinte kétes ingatlanbizniszbe keveredett. Várhegyi eladott ugyanis egy belvárosi telekrészt egy cégnek, amit a vállalkozás még aznap 10 milliós haszonnal tovább is adott az OTP-nek. Később…

Tovább olvasom

Döntés: nem lehetnek titkosak a részletek többé a Rogán apósa által elnyert 2 milliárdos uniós támogatásról

A Transparency International pert nyert, így nyilvánosságra kell hozni a bíróság döntése alapján a most még nem nyilvános adatokat is. 2020-ban Rogán Antal új feleségének édesapja bevásárolta magát a Ductus Kft.-be, a cég pedig egy évvel korábban több mint 2 milliárd forint uniós támogatást nyert el – írta meg akkoriban az Átlátszó. A nyilvános adatokból azt is meg lehetett tudni, hogy ez a cég nyerte el a legtöbbet az erre a célra biztosított összesen 14,1 milliárd forintos keretből – érdemben viszont ennél több nem derült ki a pályázatról. A hvg.hu ezeket az információkat…

Tovább olvasom

Újabb pert veszített a kormánymédia: ezúttal a Bors hazudott a Jobbik alelnökéről

Nem ez az első hasonló eset a kampányidőszakban. Szilágyi György, a Jobbik alelnöke pert a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) / Mediaworks gondozásában megjelenő, Bors című bulvárlappal szemben – számolt be a párt közlése alapján a Media1.hu. Mint írták, Szilágyi a személyét érintő korábbi lejáratókampányt követően indított pert a lappal szemben. A Bors az állításait nem tudta igazolni a Fővárosi Törvényszéken, és a bíróság – egyelőre első fokon – több százezres sérelemdíj, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte a Borsot. Múlt pénteken Jakab Péter pártelnök nyert pert a lappal szemben, míg…

Tovább olvasom

Pert nyert a Hell a Coca-Cola-val szemben

A „meginstáztuk”, a „bulika” vagy a „puszi” kifejezések mellett a „XOXO” (az angolban használt kedves üdvözlés, az „ölelések és csókok” gyakran használt rövidítése) is felkerült tavaly a Coca-Cola üdítők dobozaira, ami miatt perre ment a Hell energiaital gyártója és meg is nyerte. Az ítélet szerint a Coca-Cola ezzel a felirattal megsértette a Hell jegesteamárkájának, a XIXO-nak a védjegyét, vélhetően a hozzá túlságosan hasonlító felirattal. Az amerikai hátterű cég ezeket a csomagolásokat már nem használja, így nem tudja levenni őket a polcokról, azt a szöveget, amelynek közzétételére a Fővárosi Ítélőtábla kötelezte, jelenleg is kinn tartja a weboldalának nyitólapján.

Tovább olvasom

Sajtó: a csengeri örökösnő 2,5 millióra perli Kósa Lajost

A hölgy sérelmezi, hogy Kósa csalónak nevezte őt nagy nyilvánosság előtt. A fideszes képviselő azt állította róla, hogy csalásért már elítélték korábban, de a valóságban ez nem igaz, még eljárás sem folyt ellene. Kósa pedig nyilván igyekszik minden eszközzel védeni magát ebben a nagyon nehezen védhető és kellemetlen ügyben. Csalónak nevezte őt Kósa Lajos, ez bőszítette fel, ezért 2,5 millió forintra perli az országgyűlési képviselőt a csengeri örökösnő – számolt be a Blikk. A bulvárlapnak P. Mária ügyvédje, Helmeczy László elmondta, hogy beadta már a keresetet. Helmeczy kiemelte, hogy védencéről Kósa…

Tovább olvasom

Beperelik a Hetényi Kórházat, ahol összecseréltek egy élő és egy elhunyt beteget az adminisztrációnál – videó

Ez egy olyan hiba, aminek jellegéből adódóan nem szabadna megtörténnie. A szolnoki kórház meg is kapja a pert a nyakába. Csütörtökön számoltunk be az RTL Klub híradójának nyomán arról a szolnoki Hetényi Géza Kórházban történt hibáról, amelyben felcserélték két beteg adatait, és az egyik családdal hozzátartozójuk halálhírét közölték, míg a másik család azt hihette, jobban van a rokonuk, de a valóságban ez fordítva volt. Mindeközben az a család, ahol élt az érintett beteg, elintézte a másik, nem hozzájuk tartozó páciens hamvasztását. Az RTL pénteken újabb riportban számolt be az eseményekről: kiderült,…

Tovább olvasom

Pert vesztett egy hatalmas és környezetpusztító kormányzati beruházás a zöldekkel szemben

Jó hír is akad néha. Pert nyert a Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai Magyarország egy újabb, teljesen indokolatlan és környezetkárosító fideszes beruházás ellen. A kormány Tihany egyik összefüggő, közel 22 hektáros területére tette volna rá a kezét – de úgy tűnik, nem fogja. A kormány most épp Tihany egyik összefüggő, közel 22 hektáros területére tette volna rá a kezét, ezzel az évtizedek óta csaknem háborítatlan élőhelyek egy része megsemmisült volna. A beruházásra a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 program összesen egymilliárd forintot adott, és a tervek szerint…

Tovább olvasom

Döbbenetes: súlyos sérülést szenvedtek a vörösiszap-katasztrófában, most mégis elvesztették a kártérítési pert a MAL Zrt. ellen

Tizenegy évvel ezelőtt történt a katasztrófa, a két idős asszony maradandó sérüléseket szenvedett, mégis el tudták veszíteni a pert. A magyar jogrendszer ismét bizonyított. Két idős asszony, akik súlyosan megsérültek a 11 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa alatt, nemrég elveszítette a MAL Zrt. vezetői ellen indított kártérítési pert – tudta meg az RTL Híradója. Egyikük elvesztette a lábát, a másikuk csak kerettel tud járni, és úgy is alig. A tragédia miatt összesen 15 ember ellen emeltek vádat, és hárman kaptak letöltendő börtönbüntetést, ezek közül a cég egykori vezetője négy évet. (444.hu)

Tovább olvasom

Nem vicc: Gyermekpornográfia miatt perlik a Nirvanát egy harminc évvel ezelőtti lemezborító miatt

A pert a borítón szereplő gyermekből azóta felnőtté vált férfi indította. Öt évvel ezelőttig sosem zavarta, érdekes véleményváltozás. Spencer Elden beperelte a Nirvanát, mondván, mivel nem volt elég idős ahhoz, hogy beleegyezzen az 1991-es ikonikus album, a Nevermind borítóján való szereplésbe, így a banda „gyermekként szexuálisan kizsákmányolta őt”, írja a Pitchfork. Elden azzal érvel, hogy a zenekar megsértette az állami gyermekpornográfiai törvényeket, illetve kizsákmányolta őt. A férfi szerint „élethosszig tartó károkat” szenvedett, illetve azt állítja: szülei sosem írtak alá nyilatkozatot arról, hogy a róla készült képeket használhatják. Elden az együttes még élő…

Tovább olvasom