Jászberényben utcát neveznek el a legendás pedagógusról

A képviselő-testület legutóbbi ülésén, többek között egy utca és több magánút elnevezéséről is döntés született – közölte Budai Lóránt Jászberény polgármestere. Patakiné Kocza Anita kezdeményezésére Faragó László nevét vette el – az eddig névtelen – Tóth János utcával párhuzamos utca. Laci bácsi a város polihisztora, túravezetője, a legendás pedagógus márciusban lett volna 90 esztendős. Faragó László Jászberényben született, elemi iskoláit és a középiskoláit is itt végezte. 1951-től az egri tanárképző főiskolán tanult, ahol tanári oklevelet szerzett. Mint matematika-fizika szakos tanár hosszú éveken keresztül pallérozta a nebulók elméjét Jászszentandráson, Portelken, majd…

Tovább olvasom

Áder szerint dehogy természetkárosítás a NER Fertő-tó-projektje, csak a kampány hevében mondtak ilyeneket az ellenzők

Egészen érdekes érveket sorakoztatott fel azon természetgyilkos tervek mellett, amit Mészáros Lőrincék végeznek el a természetvédelmi területen és amit a Greenpeace is az utolsó leheletéig védeni fog. A korábbi negatív tudósítások pedig “csak a kampányhevületnek voltak köszönhetők”. Vége van a kampánynak, ezért eljött az idő, hogy a Fertő tavi beruházással kapcsolatban lehessen beszélni „higgadtan, nyugodtan a tényekről” – közölte Áder János, leköszönő köztársasági elnök a Kék Bolygó című podcastjének legújabb adásában, ahová ezúttal Kárpáti Bélát, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját hívta meg vendégül. Bár Áder formálisan a kérdező szerepében…

Tovább olvasom

Végre rendeződhet a holt-tiszai stégek helyzete

Hosszú távra szeretné újrakötni a stégbérleti szerződéseket a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a vagyonkezelésében lévő Alcsi-Holt-Tiszán – jelentette be Lovas Attila, a Kötivizig igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Szolnokon – derül ki az alfodhir.hu portál cikkéből. A korábban kelt bérleti szerződések ez év végén lejárnak. A Kötivizig a szerződések újrakötésének, esetenként pályáztatásának keretében – szoros együttműködésben az Alcsi-Holt-Tiszáért Közalapítvány kuratóriumával és a halászati jog gyakorlójával, a Tisza Horgászegyesülettel – rendezni kívánja az eddig rendezetlen sorsú, elhanyagolt vagy gazdátlan létesítmények helyzetét. Ennek részeként sor kerül a gazdátlan, felhagyott stégek elbontására, a stégek számozásának, szerződéseinek…

Tovább olvasom

A kormányhivatal ismét lesöpörte a Nemzeti Park aggályait, a Fertő-tó után ismét egy természetvédelmi területet építhetnek be

Megint aszfaltozás, megint a természet kárára, ismét a kormányhivatal jóváhagyásával turizmusfejlesztés címen, hiába fogalmaztak meg komoly aggodalmat a hozzáértők. Az üzlet az első. A kedvelt kisoroszi Szigetcsúcson 370 milliós projekt keretében aszfaltoznak, csatornáznak, és húznak fel hamarosan mobil kabinokat a védett ártéri ligeterdőben. Ez bevallottan tovább növeli majd a látogatószámot a szigetspiccen. Bár a Nemzeti Park többféle kifogással is élt, a Pesti Megyei Kormányhivatal mégis áldását adta a projektre. A gasztronómiai programokról és elektromos kisvonatról álmodó önkormányzat az állami forrásból fejlesztett területet közben egy évtizedre adja bérbe jutányos áron az…

Tovább olvasom