Tűz ütött ki egy szolnoki társasház kilencedik emeletén

Tűz keletkezett egy kilencedik emeleti társasházi lakásban péntek délután Szolnokon, az Aranyi Sándor utcában. A lakás egyik szobájában egy ágy, valamint a körülötte lévő berendezési tárgyak kaptak lángra. Az eset idején egy ember tartózkodott a lakásban, őt az egyik szomszéd menekítette ki és adta át a mentőszolgálat munkatársainak. A szolnoki hivatásos tűzoltók egy porral oltóval és egy vízsugárral avatkoztak be, közben pedig két lépcsőházból összesen huszonhét embert menekítettek ki ideiglenesen, akik később visszatérhettek otthonukba. A tűzzel érintett ingatlanban összesen négy ember élt, ők rokonoknál helyezkedtek el. 

Tovább olvasom

Bennégett egy ember a balatoni ABC-ben

Teljes terjedelmében, kétezer négyzetméteren égett egy ABC Alsóörsön. Két lakókocsi, bódék, garázsok, kerékpár kölcsönzők és a növényzet is lángra kapott. A teljes üzletsor a tűz martaléka lett, porrá égett minden. A tűzoltók négy nagyméretű gázpalackot kihoztak a boltból épségben – ezt Szolgainé Soós Gabriella megyei katasztrófavédelmi szóvivő közölte a veol.hu-val. Bartók Judit megyei rendőrségi szóvivő azt mondta: egy ember bennégett az üzletben. A szóbeszéd szerint egy ember egy porral oltóval a kezében berohant az épületbe, azért, hogy megfékezze a tüzet. Végül a tűzoltók az oltás közben találták meg az összeégett holttestét az épületben…

Tovább olvasom

Nem találja ki, hogy kis híján mitől égett le az egész ház

Kigyulladt egy elektromos elosztó péntek délelőtt Kunmadarason, egy Munkácsy Mihály utcai családi házban. A bejelentést a tulajdonos egyik ismerőse tette, aki elmondta, hogy nincs senki az épületben. A karcagi és a tiszafüredi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik az egyik ablakon keresztül jutottak be az épületbe, ahol egy vízsugárral avatkoztak be. Az egységek ezután ventilátorral átszellőztették a házat. Otthonunk biztonsága érdekében fontos, hogy kerüljük a túl sok elosztó, hosszabbító használatát, mert ezek a működésük során jelentős terhelést okoznak. Sérült szigetelésű, megtört vezetékű eszközök használata veszélyekkel jár. Ne hagyjunk konnektorba dugva…

Tovább olvasom

Begyújtottak, majd azon mód kigyulladt a szoba

Minden bizonnyal nem így gondoltak meleget csinálni egy karcagi házban. Begyújtottak a kályhába, majd tűz keletkezett a szobában egy családi ház egyik helyiségében csütörtök délelőtt Karcagon, a Damjanich utcában. A körülbelül tíz négyzetméteres szobában berendezési tárgyak égtek. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral fékezték meg a lángokat. A házban élő négy ember otthonában maradhatott. Megírtuk, hogy naponta eddig közel 20 lakástűz keletkezett ebben az évben országszerte. Fotó: Karcag HTP

Tovább olvasom

Lángra kapott egy helyi járatos busz motortere Tiszaföldváron

Szerdán a reggeli órákban a tiszaföldvári helyi autóbuszjárat egyik gépjárművén keletkezett motortűz miatt nem közlekednek a helyi járatok, számolt be róla a Földvári Hírlap. A járatok és a gépjármű pótlására holnapig, azaz január 12. délig kell várnia az utazóközönségnek. A közelmúltban egy hasonló esetről írtunk, akkor egy magyar turistacsoport utazott egy busszal Lengyelországban, amikor a jármű hátsó része menet közben kigyulladt. Szerencsére időben észlelték a bajt és az utasok mindegyike ki tudott szállni, mielőtt a lángok és a füst villámgyorsan el nem borították az egész buszt.

Tovább olvasom

Tűz ütött ki egy cibakházi lakásban

Kigyulladt egy ikerház egyik ötven négyzetméteres lakása kedd este Cibakházán, a Rákóczi utcában. Az ingatlant tárolónak használták, benne építkezéshez használt eszközök és egyéb berendezési tárgyak voltak. A lángok átterjedtek az épület födém- és tetőszerkezetére, valamint az elé épített huszonöt négyzetméteres előtetőre. A kunszentmártoni és szolnoki hivatásos, valamint a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett öt vízsugárral avatkoztak be, egy gázpalackot és egy gázlámpát vittek ki az épületből. Az egységek megakadályozták, hogy a tűz átterjedjen az ikerház másik lakására, amelyben egy család él.

Tovább olvasom

Kigyulladt egy melléképület Jászárokszálláson

Kigyulladt egy családi házhoz épített negyven négyzetméteres melléképület tetőszerkezete hétfőn éjszaka Jászárokszállás Kökény utcájában. A lángok kismértékben átterjedtek a főépület tetejére is. A jászberényi hivatásos és a jászárokszállási tűzoltók kiérkezése előtt a tulajdonos ki tudott állni gépkocsijával az épületből. Az egységek két gázpalackot hoztak ki az ingatlanból, melyeket nem ért hőhatás. A főépület lakható maradt, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Tovább olvasom

Kiderült, hány esetben kellett beavatkozni a tűzoltóknak szilveszterkor

Majdnem 200 segélyhívás érkezett a hatóságokhoz, ebből 137 igényelt beavatkozást. A legkomolyabb probléma éppen Miskolcon történt még este. A tűzoltókra 48 esetben volt szükség tűz miatt, további 89 alkalommal műszaki mentést igénylő helyszínre hívták őket. A tüzek többségét természetesen tűzijátékok okozták, ezek miatt 37 tűz keletkezett szilveszter éjszaka. A műszaki mentések egy részének is a petárdázás, tűzijátékozás volt az oka. Erdőkertesen például egy tűzijáték miatt megriadt kutya kerítés és fal közé szorult, a kiérkező tűzoltók szabadították ki a rémült állatot. Budapest XXII. kerületében szintén beszorult két nagytestű kutya, egyikük magától…

Tovább olvasom

Árokba borult és kigyulladt egy autó Kisújszállás közelében

Sajnos a karácsony sem múlt el beavatkozás nélkül, kezdi beszámolóját a Kisújszállási Tűzoltóság. December 25-én, éjfél után nem sokkal, Kisújszállástól 6 km-re a túrkevei úton történt baleset. Egy Opel személyautó hajtott be az árokba és borult oldalára. A baleset során az autó kigyulladt. A teljes terjedelmében égő járművet egy vízsugárral eloltották. Az autónál 1 fő tartózkodott, ő könnyebben megsérült. Az eset bejelentésekor több személyről is szó volt, de mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a jármű környezetében már nem találtak mást. A helyszínre mentők és rendőrök is érkeztek. Az eset…

Tovább olvasom

Karácsony első napján 21 lakástűz volt az országban

Sűrű napja volt a tűzoltóknak karácsony első napján is. Összesen 185 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, és 133 helyszínen volt szükség tűzoltói beavatkozásra. A katasztrófavédelem közleménye szerint 31 esetben tűz miatt, 102 alkalommal pedig műszaki mentést igénylő balesetekhez riasztották őket. December 25-én összesen 21 lakástűz volt az országban, több otthon lakhatatlanná vált. Tarnabodon egy családi ház gyulladt ki délután. Mindenkinek sikerült időben kimenekülnie az épületből, két ember azonban megsérült. Oltás közben a tűzoltók egy kutyát is kimentettek az égő házból. Az épület lakhatatlanná vált, az ott lakók rokonokhoz költöztek. Nemcsak kutyát,…

Tovább olvasom