A tanítás elején még alig tudta mozgatni a karaktereket, de mostanra a különböző kimeneteleket is megjósolja. A DeepMind nevű mesterséges intelligenciát korábban már két táblajátékra is kiképezték a mérnökök: a sakkra és a góra. Utóbbi azért is érdekes, mert olyan jól sikerült, hogy a világ legjobb játékosa, a dél-koreai Li Sze Tol 2019-ben azért jelentette be a visszavonulását, mert nem tudta feldolgozni, hogy a gép megverte őt. A cég mérnökei most egy újabb, a fentiektől teljesen eltérő játékra képezik ki az algoritmust: megtanítják focizni – számolt be a HVG. A…
Tovább olvasomKategória: Sport
Korábbi NBI-es játékos igazolt a JNSZ megyei első osztályba
A Megye I-es bajnoki címre törő Tiszaföldvár jelentette be Asztalos Dávidot, aki korábban az NBI-ben és a korosztályos válogatottban is megfordult. “Megyei élvonalbeli csapatunk a legfényesebb éremért száll harcba a 2022/2023-as szezonban” – írta a Tiszaföldvár SE közleménye. Új játékosunk: ASZTALOS DÁVID, 1995.03.09. Posztja: belső védő, belső középpályás, csatárMagassága: 182 cmSúlya: 80 kg Dávid az NB I-ben az MTK Budapest és a Paks színeiben játszott 20 alkalommal.Korosztályos válogatott labdarúgó. Motivált és célokkal teli csapatot keresett, választása a 112 éves TISE.
Tovább olvasomHova mehetünk hétvégén megyei focimeccset nézni?
Mindhárom osztályban bajnoki mérkőzéseket rendeznek, a Megye I-ben már péntekre is jut egy találkozó. Megye I. Kunhegyes – Mezőtúr péntek 16:00Cserkeszőlő – Jánoshida szombat 16:00Martfű – Szajol szombat 16:00Jászfényszaru – Rákóczifalva szombat 16:00Kunszentmárton – Tiszaföldvár szombat 16:00Tószeg – Kisújszállás szombat 16:00Kenderes – Jászárokszállás vasárnap 16:00Törökszentmiklós – Jászberény vasárnap 16:00 Megye II. Tiszagyenda – Jászapáti szombat 16:00Jászboldogháza – Tiszajenő szombat 16:00Lurkó Focimánia – Abádszalók szombat 16:00Jászjákóhalma – Kunmadaras vasárnap 16:00Túrkeve – Tiszaszentimre vasárnap 16:00Tiszaföldvár II. – Fegyvernek vasárnap 16:00 Megye III. Jászszentandrás – Kengyel szombat 16:00Bánhalma – Cibakháza szombat 16:00Kétpó –…
Tovább olvasomA legjobb trükköt is díjazták a szolnoki BMX versenyen
Szolnokon van egy lelkes fiatal, Katona Gergő, aki idén második alkalommal szervezte meg a Summer Jam elnevezésű, BMX és roller versenyt. Az eseménynek az Aranyi Sándor utca végén található BMX pálya adott otthont, ahol amatőr és profi kategóriában mérhették össze tudásukat a versenyzők. Tavaly több volt a BMX-es, idén inkább a rolleresek voltak nagyobb számban. Szolnokon kívül Martfűről, Rákóczifalváról, Ceglédről és Abonyból is érkeztek résztvevők. A korosztály is nagyon vegyes volt, 10 éves kortól egészen 35 éves korig akadtak versenyzők. -mondta el a szombati rendezvényről a Szol24 megkeresésére Katona Gergő,…
Tovább olvasomKétszázezer ember próbált meg egyszerre jegyet venni a magyar – olasz meccsre
Összeomlott az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elektronikai rendszere, mivel egyszerre 200 ezer szurkoló próbált jegyet venni a magyar válogatott Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre – írja az rtl.hu. Pénteken kezdték árulni a jegyeket, az MLSZ rendszere azonban nem bírta a terhelést, szinte azonnal elérhetetlenné vált. A szövetség azt ígérte, hogy fejlesztésekbe kezdenek, ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy egy 50-60 ezres stadionba nem fér be 200 ezer ember. Hétfő reggel nyitották meg a másik szeptemberi, a németek elleni idegenbeli meccsre szóló jegyek értékesítését. A rendszer ezúttal is többször összeomlott, végül a 2100 belépő kevesebb…
Tovább olvasomHivatalosan is visszavonult az élsporttól Gál Péter
Sűrű volt a versenynaptára hazánk legjobb kajak-kenu sportolóinak: Halifax és München után augusztus 24. és 26. között Szolnokon szálltak vízre. Ahogyan azt mi is megírtuk, Gál Péter a megyeszékhelyen megrendezett országos bajnoksággal befejezi az élsportot, hogy a magánéletére koncentrálhasson. K4 1000 méteren Európa-bajnoki ezüstérmes sportolónk méltó módon, bajnoki címmel búcsúzik, mivel az ezer méter négyes szerdai döntőjében Noé Bálinttal, Béke Kornéllal és Noé Zsomborral együtt nyert.
Tovább olvasomKét mesterhármas és két mesternégyes is született a Megye I. második fordulójában
Csikós Lajos és Kriska Norbert meg sem állt négy-négy gólig, de Sindel Roland és Kerek Norbert is remekelt a hétvégén. Négy csapat maradt hibátlan a megyei első osztályban. A Martfű, a Kisújszállás, a Tiszaföldvár és a Törökszentmiklós is magabiztosan nyert a Jász-Nagykun-Szolnok megyei labdarúgó-bajnokság első osztályának második fordulójában, így ez a négy csapat maradt hibátlan és áll hat ponttal a tabella élén. A tiszaföldvári Kriska ráadásul legutóbb mesterhármast, most mesternégyest jegyzett, így alig két forduló alatt már hét gólt rámolt be az ellenfelek hálójába. Kerek Norbert triplája hozta a három…
Tovább olvasomÍme a hétvégi megyei futballprogram
A Megye I-ben a második fordulót rendezik, a Megye II. és a Megye III. szezonja most rajtol. Íme a hétvégi menetrend. Megye I. Szajol – Jászfényszaru szombat 17:00Mezőtúr – Martfű szombat 17:00Jászberény – Kunhegyes szombat 17:00Jászárokszállás – Cserkeszőlő szombat 17:00Kisújszállás – Kenderes szombat 17:00Tószeg – Tiszaföldvár szombat 17:00Rákóczifalva – Kunszentmárton vasárnap 17:00Jánoshida – Törökszentmiklós vasárnap 17:00 Az előző forduló eseményeiről itt számoltunk be! Megye II. Tiszaszentimre – Tiszaföldvár II. szombat 17:00Tiszajenő – Lurkó Focimánia szombat 17:00Jászapáti – Jászboldogháza szombat 17:00Túrkeve – Abádszalók vasárnap 17:00Jászjákóhalma – Tiszagyenda vasárnap 17:00Jászkisér – Kunmadaras…
Tovább olvasomHétgólos martfűi sikerrel indult a Megye I-es szezon
Hétvégén útjára indult a Jász-Nagykun-Szolnok megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 2022-2023-as idénye. A legnagyobb arányú győzelmet a Martfű aratta, amely a Jászberényi FC ellen talált be hét alkalommal, de a Tiszaföldvár és a Kisújszállás is remek játékkal, kiütéses sikerrel indította a szezont. A Tószeg az utolsó negyedórában fordítva győzött a Kenderes vendégeként, a hazaiaknál két piros lap is villant; közben a Szajol fordulatos meccsen, a 90. percben mentett pontot a Kunszentmárton pályáján. A Törökszentmiklós és a Jászárokszállás rangadóját a hazaiak nyerték egy korán szerzett góllal. Eredmények Kunhegyes – Jánoshida 0-2 (0-1)Gól:…
Tovább olvasomEdzőváltás Jászberényben
Német Gyula helyét Lakatos Béla vette át az (első négy meccsen egy pontot szerző) NBIII-as labdarúgó-csapat kispadján. A klub beszámolója: Dr. Gottdiener Lajos, a klub elnöke: “Leültem a szakmai stábbal átbeszélni az elmúlt időszak tapasztalatait, s arra jutottunk, hogy muszáj váltanunk a kispadon – tájékoztatta honlapunkat klubunk elnöke, dr. Gottdiener Lajos. – Békében, barátságban válunk el … Sőt, el se válunk, hiszen a továbbiakban is marad klubunk kötelékében Német Gyula és Tasi Zoltán is, mindketten az utánpótlásunkban dolgoznak tovább. Köszönjük Gyulának az elmúlt három évet, irányításával hatodik, majd harmadik helyen…
Tovább olvasom