A Spar áruházakban a felvágottak csomagolópapírjába is chipet tesznek – hívta fel a figyelmet a 24.hu egyik olvasója. Ennek oka szerinte a bolti lopások megakadályozása. Azt is írta, hogy beszélt olyan eladóval, aki azt mondta neki, hogy a „bolti szarkák” már rájöttek, hogy a felvágottban is van lopásgátló, ezért ezeket a chipeket az üzletben letépik a csomagolásról és eldobják. Az olvasó egy chipelt párizsiról általa készített fotót is mellékelt leveléhez. A megkeresés alapján megkérdezték a Spart, igaz-e, amit az olvasó írt, és érdeklődtek, újdonság-e, hogy a párizsi csomagolására is chip…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Orbán Viktor elvesztette az irányítást Magyarország sorsa felett
Orbán Viktor nem beszélt szerdai sajtótájékoztatóján az emberek mindennapi problémáiról, mégpedig azért, mert nem tudja megoldani őket, elvesztette ugyanis az irányítást Magyarország sorsa felett – kommentálta a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya a miniszterelnök Kormányinfón elmondott szavait közleményben. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, árnyék-kancelláriaminiszter az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta, Orbán Viktor sajtótájékoztatója egyértelművé tette, hogy az ország semmilyen fordulatra nem számíthat a kormánytól: marad az elmúlt 12 év “orbáni politikája, amely tönkretette Magyarországot és megélhetési válságba taszította a családokat”.“Amíg Orbán marad, addig marad a válság is, és minél tovább…
Tovább olvasomA zöld a nyerő – így befolyásolják a színek az autók eladhatóságát
Kétségtelen, hogy autóvásárláskor – sok egyéb jellemző mellett – meghatározó szempontnak számít a jármű színe is. Döntésünket egyfelől az igényeink, másrészt az ízlésünk befolyásolja. A magyarországi piacot is jellemző bőséges, sőt akár extrém színválaszték ellenére a hazai autóvásárlókra inkább a viszonylagos biztonságra, értéktartásra és eladhatóságra való törekvés, valamint a közízlésnek megfelelő választás jellemző. Évek óta megfigyelhető, hogy a monokróm, vagyis a fekete, a szürke, az ezüst és a fehér színekben pompázó járművek a legkelendőbbek, ami meglehetősen konzervatív attitűdre enged következtetni. A színtrendek ráadásul olyan meghatározók, hogy akár értékcsökkentő vagy -növelő…
Tovább olvasomVizsgálatot indított az Európai Bizottság az Orbán-kormány újabb, a médiaszabadságot érintő lépése miatt
Molnár Csaba, a DK EP-képviselője és ügyvezető alelnöke közölte, hogy az Európai Bizottság hivatalos levélben arról tájékoztatta pártját, hogy a brüsszeli testület vizsgálatot indított egy, a médiapiacot érintő ügyben. A Demokratikus Koalíció (DK) uniós képviselői idén júniusban azután fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy Molnár Csaba, a párt EP-képviselőjének szavai szerint egy trükkös megoldással újabb támadást indított az Orbán-kormány a magyar sajtószabadság megmaradt szigetei, a független újságok ellen, számolt be róla a Média1. Megszüntették a kormánypropagandát – vagyis a szankciós hazugságokat terjesztő állami hirdetéseket – tartalmazó lapok árusítóinak területhasználati engedély-kötelezettségét. Így az újságárusok bürokratikus eljárás nélkül árusíthatják a…
Tovább olvasomOrbán szerint Matolcsy nehezebb helyzetben van, a tanárokat törvényes tiltakozásra szólítja fel
Hagyományoknak megfelelően év végén nemzetközi sajtótájékoztató formájában értékelte az esztendőt és válaszolt újságírói kérdésekre Orbán Viktor. A legfontosabb kijelentéseket és témákat a Telex szemlézte tudósításában: Hogyan kommentálja Orbán Viktor azt a kemény kritikát, amit Matolcsy György néhány hete a parlament gazdasági bizottságában megfogalmazott? Válságközelben van-e a magyar gazdaság? – hangzott a kérdés a kormányfőhöz. “Annyiban, amennyiben az európai gazdaság is. A háború, az energiaárak és a szankciók mind ebbe az irányba tolják a gazdaságokat. A mi tervünk az, hogy ki kell maradni ebből, ezért 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel tervezünk” –…
Tovább olvasomMegemelik a gyermeket vállaló nők szja-mentességének korhatárát
Többek között erről is beszélt Orbán Viktor a szerdai sajtótájékoztatóján. Szerdán év végi nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, amelyen a 2022-es esztendőt a rendszerváltás óta eltelt időszak legnehezebbjének nevezte, de egyúttal számos sikerről is beszámolt. Mindemellett szót ejtett a 2023-as év kihívásairól és céljairól is. Ez utóbbi blokkban hangzott el, hogy ki kell maradnunk a szomszédban zajló háborúból és az európai recesszióból. Egyúttal viszont egy intézkedést is bejelentett a miniszterelnök, amelyről a sajtótájékoztató utáni kormányülésen dönthetnek. Mint mondta: a kormányülésen döntenek arról, hogy a fiataloknak 25 éves korig járó szja-mentességet…
Tovább olvasomBaloldali dollármédiától retteg a kormányzati pénzzel kitömött jobboldali média
Sikítva jajgat a magyar jobboldali média egyik zászlóhajója (több is van belőle), az origo. A kormánypárti kiadvány – amelyről a telex.hu írta meg, hogy lassan milyen mókás szoferotikus lappá alakul – azt hányja a független média szemére, hogy támogatásokat kap Soros Györgytől. A propagandakiadvány fel is jajdul, amikor megemlíti, hogy a nyugat.hu régóta dollármédiumként funkcionál, hiszen már 2017-18-ban összességében több mint 20 millió forintot kapott Sorostól. Mármost az ember szeme könnyesre csordul ezen, hiszen 20 millió forinttól berezeltek a jobboldalon, azon a jobboldalon, amire tízmilliárdokat fordít az Orbán-kormány. Az origo cikkét természesetesen vezető helyen…
Tovább olvasomMég mindig csak az igényelt mennyiség negyedét, de végre újra kapnak üzemanyagot a kiskutak a Moltól
Az országos ellátási problémák akkor kezdtek igazán súlyosbodni, amikor a Mol egyszer csak bejelentette, hogy “az ellátás biztonsága érdekében” semmilyen mennyiséget nem szállít már a kisebb, független kutaknak. Most végre újra kaphatnak. Ismét szállít a Mol a kiskutaknak, egyelőre az igényelt mennyiség negyedét, írja a Világgazdaság. A kis hazai kutak egy héttel ezelőtt még ellátatlanul álltak, most újra elkezdték működésüket a piacon. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke a lapnak azt mondta, a Mol a hét elején kezdte újra a szállítást. A hétfőn indult szállításról a Mol pénteken tájékoztatta az érintetteket.…
Tovább olvasomHiány: eltűnt a gyógyszertárak polcairól az egyik ismert nyugtató-szorongáscsökkentő
Most már sejthető, hogy nem átmeneti, néhány napos hiányról van szó a Rivotril esetében. Hetek óta nem kapható a patikákban az egyik legismertebb hazai szorongáscsökkentő készítmény – adta hírül a Telex, miután egy olvasójuk felhívta rá a figyelmet. Az eredetileg december 15-ig hirdetett termékhiányt az OGYÉI (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet) is jelzi a honlapján, ahol az olvasható, hogy ugyanez a gyógyszer más hatáserősségben elérhető. A clonazepam hatóanyagú gyógyszert görcsgátló, nyugtató, izomlazító és szorongásoldó hatásai miatt alkalmazzák többek közt pánikbetegek és epilepsziások kezelésére, az utóbbi esetben akár csecsemőknél és gyerekeknél is. A Telex több fővárosi…
Tovább olvasomVizsgázási hidegrekord: az ELTE-n hat fokban (!) tartottak írásbelit
Elméletileg nem is lehetett volna abban az épületben vizsgáztatni, gyakorlatilag azonban mégis megtörtént. A hallgatóknak fagyoskodva kellett levizsgázniuk. Előre megyünk, nem hátra. “Meleg vízről már egy jó ideje nem is álmodhattunk, de ami a mai vizsgán történt, azt nem hagyhatjuk szó nélkül. Az épületben fűtés nem volt – gondoltuk, hátha majd legalább a teremben lesz, ahol vizsgázunk (az őszi szünet és az utolsó hét online oktatása miatt már 2 hete nincs), de ott sem volt. Az írásbeli vizsga két órán keresztül zajlott, 6 Celsius-fokban!” – írta az egyik azok közül a Hvg.hu…
Tovább olvasom