Fejlesztési munkálatok, karbantartás miatt részleges vagy teljes vágányzár lesz a MÁV járatainál, ami megyénk több települését is alapvetően érintik. Van, ahol vonatpótló buszok szállítják majd az utasokat, figyeljünk oda augusztusban, ne rutinból közlekedjünk. A részletekről a MÁV Zrt tájékoztatta az utazóközönséget. A Budapest–Hatvan és a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon augusztus 27-től 30-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, mert Rákos állomáson, valamint Rákos és Sülysáp között pályakarbantartást végeznek. Budapest–Újszász–Szolnok vonal változásai augusztus 27-én és 28-án: A Keleti pályaudvarról óra 15 perckor Szolnokra induló Z60-as vonatok 25 perccel korábban, óra 50 perckor indulnak. S60-as jelzéssel…
Tovább olvasomKategória: Megyei hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei
Mentőhelikoptert riasztottak a berekfürdői strandra
Egy hetven év körüli férfi rosszul lett a berekfürdői strandon, ezért szerdán reggel a mentők gyors segítségét kérték a rémült szemtanúk – közölte az Országos Mentőszolgálat. A férfi fájdalomra panaszkodott, majd hirtelen mellkasához kapott és a bejárat mellett összeesett. Többen azonnal a segítségére siettek és menőt hívtak, köztük egy közeli sürgősségin dolgozó rutinos ápolónő is, aki azonnal megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett. Megkezdte az újraélesztést, amihez egy helyiszínre siető közeli háziorvos is csatlakozott. Eközben az OMSZ egy mentésirányító munkatársa riasztotta a legközelebbi mentőegységeket, akik perceken belül helyszínre értek…
Tovább olvasomFűrészpor izzott egy tiszaföldvári üzemcsarnokban
Beizzott a fűrészpor egy kétszáz négyzetméteres üzemcsarnokban található szárítóban, silóban és annak szállítóvezetékében csütörtök éjszaka Tiszaföldvár külterületén. A tűz a vezetéken keresztül átterjedt a csarnok melletti aljnövényzetre, a kerítésre és egy másik udvari faépületre is. A kunszentmártoni és a szolnoki hivatásos, valamint a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett három vízsugárral fékezték meg a szabadtéren fellobbant tüzet, majd a silóból kéziszerszámokkal, sugárfedezet mellett eltávolították az izzó fűrészport. Az épületben két gázpalack volt, melyek nem károsodtak.
Tovább olvasomA szolnoki Jobbik elnöke is megszólalt Jakab Péter ügyben
„Jakab Péter – ahogyan azt előre sejteni is lehetett – egy önmagát mártírként lefestő Facebook-bejegyzésben jelentette be kilépését a Jobbikból. Mandátumát – micsoda meglepetés! – nem adja vissza a jobbikos közösségnek” – írta közösségi oldalán Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke. A bejegyzés címében a politikus mandátumtolvajnak nevezi Jakab Pétert, visszautalva a egykori Jobbik-elnök korábbi kijelentéseire, melyeket azokra tett, akik kiléptek a pártjukból, de nem adták vissza parlamenti mandátumukat. A párt szolnoki elnöke felidézi, hogyan vélekedett 2020-ban még egy másik Jakab Péter az akkor a Jobbikból kilépő Varga-Damm Andreáról és Sneider…
Tovább olvasomBaleset történt az M44-es úton
Egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött a Békés megyei szakaszon, Kondorosnál. Szalagkorlátnak hajtott egy személyautó az M44-es autóút 99-es kilométerénél, Kondoros közelében, Kunszentmárton irányába. A békéscsabai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A mentők is a helyszínen tartózkodnak. Lipták András r. hadnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferensétől megtudtuk: személyi sérülés nem történt, csupán anyagi kár keletkezett. Forgalmi akadályra kell számítani az érintett útszakaszon, a műszaki mentés ideje alatt. (Korosihircentrum.hu)
Tovább olvasomFotókon a porig égett kunmadarasi határ
Mintegy harminc hektáron kapott lángra a száraz aljnövényzet szerda délután Kunmadaras határában. A tűz a nagy szélben gyorsan terjedt és közelben lévő tanyákat veszélyeztetett, valamint egy erdősávba és egy magaslesbe is belekapott. A tiszafüredi, karcagi, szeghalmi, püspökladányi és mezőkövesdi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett több oldalról, nyolc vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be. Az oltás során több erőgép tárcsázta körbe a területet a tűzterjedés megakadályozása miatt, illetve az oltásban civilek és természetvédelmi őrök is részt vettek.
Tovább olvasomKezdődik a parlagfűszezon – hogyan kerüljük el az 5 milliós bírságot?
Megyénkben is megkezdődött leggyakoribb allergén, a parlagfű pollenszórása. A következő napokban várhatóan fokozódni fog a pollenterhelés és a gyomnövény virágporára allergiások már a Dél-Dunántúl mellett az Alföldön is gyenge, szénanáthás tüneteket tapasztalhatnak. Évről-évre nő a parlagfű allergiában szenvedők száma, az erre érzékenyeknél tüsszögést, orrdugulást, orrfolyást, orr- és szemviszketést, szemkönnyezést, viszkető érzést okozhat a torokban. Ám ez nem minden, egyes esetekben jelentkezhet fáradtság, fejfájás, arcüreg probléma, álmatlanság és szaglászavar is, sőt a bőrön megtapadó pollenek az ekcémás tüneteket is fokozhatják. Az idei évben a rendkívüli aszály a parlagfűre is kedvezőtlenül hat.…
Tovább olvasomPócs János szerint az egyetemi professzorok szűklátókörűek, a forint azért esik, mert eddig csúcson járt – videó
Jász-Nagykun-Szolnok megye áprilisban ismét megválasztott országgyűlési képviselője televíziós műsorban magyarázta el, miért látjuk rosszul a kormány munkáját, hiszen itt minden tökéletes, ami pedig nem, azt Brüsszel, a szankciók és a háború okozza. A kata-törvény változtatását pedig a választók akarták így, hiszen kétharmadot adtak a Fidesznek. A 444.hu újságírója szerint eddig is kiváló szórakozás volt nézni a jászsági térségi tévé csúcsműsorát, de most szintet lépett a produkció. A Képviselő Infóról van szó. A műsorba havonta egyszer meghívják a térség országgyűlési képviselőjét, Pócs Jánost, akinek Erdei Gábor műsorvezető feltesz 10 gyors kérdést.…
Tovább olvasomA Tisza állapota a következő időszakban sem fog javulni – KÖTIVIZIG
Az ország tizenkét vízügyi igazgatóságából tíz – köztük a Jászkunság legnagyobb részét magában foglaló Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) – területén van érvényben vízhiány elleni készültség. Hét vízhiánykezelő körzetben elsőfokú, ötben másodfokú és 23-ban harmadfokú. Hozzátették: a megnövekedett vízigények a korábban betárazott vízmennyiségből kielégíthetők. A visszatartott és betárazott víznek köszönhetően folytatható a „tudatos vízkormányzás” a Tiszán Szolnoknál, aminek a legfontosabb célja továbbra is az, hogy a Kiskörei-tározóból, azaz a Tisza-tóból a megyeszékhely ivóvízellátása és a mezőgazdasági vízigények kielégítése is biztosított legyen – közölte az OVF. A hidrometeorológiai előrejelzés alapján a helyzet a következő…
Tovább olvasomFelborult egy kisteherautó Tiszakürtnél
Árokba hajtott és oldalára borult egy kisteherautó kedd délelőtt a 44-es számú főúton, Tiszakürt külterületén. A járműben két ember utazott, mindannyian ki tudtak szállni. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók drótkötéllel kerekeire állították a gépkocsit, majd megszüntették a forgalmi akadályt és áramtalanítottak.
Tovább olvasom