Már meg sem lepődünk: nincs pénz a rettenetes állapotú út felújítására

Egyelőre nem szerepel a tervek között a teljes útfelújítás, vagyis továbbra is várat magára a Kőröstetétlent Szolnokkal összekötő út átfogó felújítása. A munkálatok az elkövetkezendőkben is az úthibák javítására korlátozódnak majd, írta a megyei kormánypárti lap. Az írásban a megyei közútkezelő magyarázta a – reménytelen – helyzetet. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta, a jelzett útszakasz megérett a teljes körű felújításra, viszont egyelőre nem szerepel a felújítási programokban. Hozzátette, tavaly nyáron a még el nem indult projekteket is felfüggesztették a megváltozott gazdasági környezet miatt, így…

Tovább olvasom

Mávinform: fokozatosan helyreáll a menetrend az újszászi vonalon

A szakemberek elhárították a pályahibát Kőbánya-felső és Rákos között, így már nincs korlátozás a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, ahol folyamatosan áll vissza az eredeti forgalmi rend – tudatta a Mávinform csütörtök délelőtt az MTI-vel. Korábban azt írták, hogy késésekre kell számítani a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, miután csütörtökön Kőbánya-felső és Rákos között pályahiba elhárítása miatt korlátozást vezettek be. A legfrissebb információk szerint már csak néhány vonat jár rövidebb útvonalon.Hozzátették, hogy az InterCity vonatokon a felármentesség 10.30-ig volt érvényes. Pár napja arról írtunk, hogy ugyanezen a vonalon két vonat majdnem összeütközött. Képünk illusztráció

Tovább olvasom

Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Zagyván

A KÖTIVIZIG január 19-én reggel 8 órától I. fokú (azaz a legalacsonyabb) árvízvédelmi készültséget rendelt el a jelenlegi és a várható vízszintemelkedés miatt a Zagyva Újszász és Jászfelsőszentgyörgy közötti szakaszára, miután a folyó vízállása ma reggelre Jászteleknél elérte a 363 centimétert  (I. fok 350 cm). A Zagyva-Tarna vízgyűjtőjére januárban eddig területi átlagban 56,8 mm csapadék hullott, ami a sokéves első (teljes) havi átlag 187 százaléka, közölte a kötivizig.hu. A Zagyva nyáron majdnem időszaki vízfolyássá vált, azaz kis híján kiszáradt a nagy aszályban. A Tisza is árad, a mértékadó vízmércén, Vásárosnaménynál…

Tovább olvasom

Nagyon kiakadt a neki beszóló kommentelőkre Boldog István

Boldog István, aki újabb tárgyalására vár, megjegyezzük, a közvélemény nagy része is, hogy végre lezárulhasson az évek óta kínkeservesen lassan haladó büntetőügye, szabadidejében tovább hergeli az olvasóit. A magát gasztrobloggernek és nemzeti gondolkodónak valló Boldog folyamatosan negatív jelzőkkel minősíti azokat, akik vele szemben másként gondolkodnak. Egy mondatokkal operál, hosszabb esszékre már nem futja tőle… Egy veretes gondolatot idézünk csak most: “Olyan szar volt az ellenzék kampánya, hogy 347 000 tekercs WC papírt rendeltek hozzá.” Nem csoda, ha a hozzászólók egy része nem kíméli, és kifejti véleményét róla és nézeteiről. Most azonban elszakadhatott a…

Tovább olvasom

Apa, kezdődik – avagy mindig elmegy az áram Öcsödön

Továbbra is áramkimaradásokkal küzd Öcsöd. 2023-ban, több mint 100 évvel a villamosság sikertörténetének kezdetét követően a településen hol van áram, hol nincs. Mint megírtuk, január elején kezdődtek a gondok. Soha Attila polgármester azt közölte egy Facebook-csoportban, hogy a szolgáltató hálózatában fellépett hiba miatt nincs áram a településen. Akkor az Opus Titász azt közölte: Öcsödön belül egy távvezetéken zárlat alakult ki. A település nagy részén, mintegy 1894 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás – mondta Egyházi Nikoletta, az OPUS TITÁSZ kommunikációs vezetője a szoljon.hu-nak. A hibás hálózati szakaszt behatárolták. A meghibásodást valószínűleg szigetelősérülés…

Tovább olvasom

Kedves köszöntést is kapott a régi-új polgármester a győzelme mellé

“A választások napján valaki az alábbi kedves üzenetet rejtette a szavazata mellé. Köszönöm az ismeretlen köszöntőnek, az üzenet kézbesítőjének és minden jászberényinek! Ígérem, mindent megteszek, hogy megháláljam a bizalmat!” Ezt közölte a közösségi oldalán Budai Lóránt jászberényi polgármester, aki csapatával kiütéses győzelmet aratott a Fidesz felett a kormánypártiak által kierőszakolt, január 15-én megtartott időközi választáson. Mint ismert, a pont Lóránt névnapon tartott szavazás eredményeként alaposan átrendeztődtek az erőviszonyok a Jászság fővárosában. A korábbi eldöntetlen kormánypárt-ellenzék felállás helyett immár a Közösen Jászberényért Egyesület tagjai vannak többségben, hiszen egyéniben csak ők kerültek…

Tovább olvasom

Több busától és törpétől szabadították meg a Tisza-tavat

Az őshonos halfajokra élőhely- és táplálékkonkurenciát jelentő idegenhonos busa és törpeharcsa állományszabályozásának már a nyolcadik szezonja ért véget 2022 decemberében. A 2021-eshez képest mindkét célhal esetében nőtt a zsákmány mennyisége, közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. A busa fajok fogása kevésbé mutat szezonális mintázatot, mint a törpeharcsáé. Előbbi szinte egész évben eredményesen fogható. A téli, tavaszi és őszi hónapokban elsősorban a Tiszán, nyáron pedig a tározótér alkalmas vízterületein is. A leginkább májusban és októberben eredményes a halászatuk.  A törpeharcsa sokkal inkább szezonális portéka. A kisebb, tavaszi fogási csúcsot nyáron csekélyebb…

Tovább olvasom

Jászberényi remények – Györfi Mihály írása

Ilyenkor van gondban az ember. Amikor a jászberényi kétharmados ellenzéki siker jelentőségét kellene pár mondatban kifejteni. Mert nagy a csábítás, hogy átlendüljünk a ló túloldalára és azt mondjuk: tessék, itt az áttörés, amire már oly régóta várt az ország demokratikusan gondolkodó többsége. Miközben azért ott van az emlékeink között jó néhány hasonló siker: Tapolca, Salgótarján, Hódmezővásárhely, vagy amikor Kész Zoltán győzelmével a kétharmados többséget sikerült lebontani… Mindegyiktől azt reméltük, hogy majd most: mostantól más világ lesz, végre megtanul a Fidesz is veszíteni. Aztán mi lett ezekből? Újabb orbáni kétharmad, legutoljára…

Tovább olvasom

Megújult a sportcsarnok Rákóczifalván

Megújult a sportcsarnok 250 millió forintból Rákóczifalván – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere az MTI-vel. Túróczi Imre (független) elmondta: a beruházásra a helyi önkormányzat nyert el 250 millió forintot a Magyar Kézilabda Szövetség országos tornaterem-felújítási programja pályázatán, a korszerűsítést a szövetség végezte el.A munkálatok során megújult a küzdőtér, az öltözők, a közlekedők, új berendezési tárgyakat vásároltak. A tornaterem aljzatát szigetelték, lebetonozták, új parkettával látták el, és megfelelő hangosítást építettek ki a szakemberek – sorolta.Emellett megújult a burkolat a szertárban, az orvosi helyiségben, az irodában is, korszerűsítették a vizesblokkot és…

Tovább olvasom

Árvizeket okozhat Jász-Nagykun-Szolnok megyében a következő napok továbbra is csapadékos időjárása

A hatóságok már készenlétben állnak, az utóbbi másfél hónap igen sok esőt hozó időjárásához még hozzájönnek a következő napok várhatóan szintén komoly esőzései. A Bodrogon, a Sajón, a Tarnán, a Zagyván és más folyókon is igen magas lesz a vízállás. „A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföld egyes részein már esik az eső, a csapadékzóna fokozatosan halad északkeleti irányba. Éjszaka a déli, délkeleti tájakon megint csak nem lehet kizárni zivatar kialakulását sem” – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat, ami szerint a „következő 5 napban az ország északkeleti, keleti harmadán várható a legtöbb eső, a…

Tovább olvasom